macewindu742010.08.09. 15:33

STAR WARS forgatási helyszínek /Anglia/

STAR WARS rajongó vagyok, de ezt már többször is leírtam. Rajongóként pedig szeretek olyasmit is tenni, amit a legtöbb ember csak a fanatizmus jelzővel illetne. A múlt hónapban Angliába utaztam egy rendezvény miatt, /erről írtam legutóbb/ de természetesen összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Azaz ismételten meglátogattam egy ország helyszíneit, ahol STAR WARS filmeket forgattak.

A Baljós árnyak 1999-ben bemutatót filmjének néhány jelenetét, ugyanis Angliában, egész pontosan London vonzáskörzetében forgatták le. Ez összességében 3 jelenetet jelent, amit 2 helyszínen forgattak le. Az

egyiket egy palota kertjében, a másikat pedig egy erdőben forgatták le.

Az első helyszín ahová elmentünk, az a palota kertje volt, ami a HEVER-i kastélynál található meg. A kastély természetesen nem csak arról volt

híres számunkra, hogy egy STAR WARS film forgatási helyszínéül

szolgált, hanem arról is, hogy VIII. Henrik kivégeztetett feleségének

”Boleyn Anne-nak” az otthonául is szolgált, és itt laktak a király gyermekei

is. A kastély éppen emiatt igen népszerű turista célpont, amit először

kicsit bántunk is, hiszen a Caserta-i palotában, emiatt sok-sok óránk ment

rá, hogy mindent elkészítsünk.

Elsőként természetesen körbenéztünk a kastélyban, amit cseppet sem

bántam meg, elvégre élőben látni valamit, amit eddig csak a különféle

történelem könyvekből ismertem, igencsak üdítőleg hatott rám. A

kastélyban a ”Tudor házról” rengeteg dolgot tudhatnak, meg a látogatok, amennyiben kíváncsiak a történelemre. Jó magam számos olyan dolgot is megtudhattam a Tudor házról amit, eddig a történelemkönyvek kihagytak,

vagy csak címszavakban írtak róla. Sajnos se képet, se videót nem

lehetett a kastélyon belül készíteni. Ami persze a szokásos védekezés,

az ilyen turista helyeken, elvégre ezzel ösztönzik az embereket a

shopokban való vásárlásra. Ha valaki esetleg megy valamikor Londonba,

akkor semmi esetre se szalassza el ezt, mert ezt a palotát mindenképpen érdemes megtekinteni.

A kastély kertje több részre van felosztva, található itt sövény labirintus, rózsakert, és különféle más növényfélékkel kialakított kertrészlegek is, ahol

az ember meg tud pihenni a kastély megtekintése után. Természetesen

ezekre is vettetünk néhány pillantást, de az elsőszámú célunk a kert hátsó

része volt, ahol egy kis tó volt található.

A kert hátsó részében forgatták le azt a jelenetet, amikor is a két Jedi lovag

és Jar Jar megérkeznek a palotába. Ezt a jelenetet a gyári DVD 2. lemezén

lehet csak látni, mert a mozi változatból ezt a jelenetet valamiért törölték. Szerencsénkre az idő kedvezet számunkra, annak ellenére, hogy az idő

elégé borongós volt, és volt kb. 20-22 fok. /otthon meg 35-37 fok meleg/ Ráadásul a turisták közül is csak nagyon kevesen zavartak minket, ami

annak is köszönhető volt, hogy a kastélytól ez a pont volt a legtávolabbi,

és ide már csak nagyon kevesen merészkedtek csak el. Mivel itt csak

nagyon kevés részt forgattak, ezért hamar végeztünk, amit egy kiadós

kicsit késői ebéddel nyugtáztunk. A kastélyhoz vezető úton található a VIII. Henrik kocsma, aminek a konyhájáról csak elismerőleg tudok beszélni.

Másnap elindultunk a következő forgatási helyszínre, ahol a Naboo-i erdős jeleneteket forgatták le. A helyet Watford közelében, a ”Whippendell Wood” erdőben találtuk meg. Simán kimentünk a Londoni Metróval odáig, onnan

pedig egy taxival mentünk az erdőig. Az itt forgatott jelenetek két részből

állnak, és ezért két részre is osztották fel. Az első jelenet az, ahol

megérkeznek a Jedik az erdőbe, és találkoznak Jar Jar-al. A másik pedig

az, amikor is a végső csata megbeszéléseit tartják.

A Jar Jar-al való találkozás helye a legnagyobb. A parkolóból indulva kb. 250-300 méter gyaloglás után találtunk rá. A hely egy nagyobb vízmosás

körül volt megtalálható. A dolog pikantériája mosolyogva köszönt vissza

ránk. Elvégre a Caserta-i palotában is ugyanaz történt, mint itt. Egy adott

pont köré épült az összes jelenet, ami történetesen a vízmosás volt, mint középpont. Itt volt az a jelenet, amikor is Qui Gon találkozik Jar Jar-al, és

itt volt az a jelenet is, amikor Obi-Wan menekül a droidok elöl. Nos és

persze rengeteg más apró jelenet is itt volt felvéve, amit most felesleges

lenne egyenként felsorolnom.

Mivel egy élő környezetben, egy erdőben voltunk, ezért az elején kicsit aggódtunk, hogy vajon megtalálunk e mindent, elvégre 13 év telt el a

forgatások óta. Ami azt jelenti, hogy az erdő, mint környezet, esetlegesen

sokat változhatót. A szerencse természetesen ismételten mellénk állt, és

nem kellett hosszú órákat azzal vesződnünk, hogy egyenként megtaláljunk minden egyes jelenet helyszínét.

Ez persze nem azt jelentette, hogy ezüst tálcán kaptunk meg mindent,

elvégre az elmúlt 13 év változásait igencsak észbe kellett tartanunk. Sokkal inkább azt, hogy megfelelő hozzáállással és elszántsággal, végül elértük

azt, amit akartunk. Az erdőben ismételten jól éreztük magunkat, hiszen

részben a környezet, részben pedig a tudat, hogy itt STAR WARS filmet forgattak, igencsak üdítőleg hatot mindannyiunkra.

Másodikként a csata előtti megbeszélés helyszínét tekintettük meg, amit

nagy meglepetésünkre, egy golf pálya szomszédságában találtunk meg.

Itt is visszaköszönt a már ismerős felállás, hogy egy pont köré épült az

összes felvett jelenet. No persze ezt egyáltalán nem bántuk, mert így

legalább gyorsan tudtunk végezni, ráadásul 200 méterre voltak tőlünk, a legközelebbi golfozok, és ennek köszönhetően senki sem zavart minket.

A két helyszint két külön napon látogattuk meg, mert egymástól nagy

távolságra voltak, és nem tudtuk volna megoldani, hogy egyetlen nap

alatt végezünk velük. Arról nem is beszélve, hogy ilyen esetekben

egyáltalán nem szoktunk rohanni, elvégre a környezetet is szeretjük

ilyenkor megismerni. Elvégre a rajongásnak nem csak abból kell állnia,

hogy elmegyaz ember egy helyszínre, csinál néhány fotót a forgatási

helyről, aztán meg haza megy. Jó magam ilyen eseteken, szeretem

megismerni a környezetet is, és ezt szeretem megosztani másokkal.

Legközelebb már csak a jövő évben fogok utazni STAR WARS ügyben,

bár egyenlőre még nincsenek konkrétan meghatározott úti céljaim, csak

terveim, de ezekről még korai lenne beszélnem.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7