Nemrégen Angliába utaztam, hogy megtekinthessem a London film and Comic Con rendezvényt, amit sok-sok éve hallogattam már. Idén viszont végre elhatároztam magamat, hogy elmegyek, hogy végre láthassam a saját szememmel is ezt a rendezvényt, amiről már sok jót hallottam. Innen a bejárat még legalább 200 méterre volt.
A London Film and Comic Con rendezvény, már több mint 15 éves múltra
tekint vissza, és sokan a San Diego-i Comic Con Európai testvérének
tekintik. Mivel San Diego kicsit messzebb van, mint London, ráadásul egy
héttel később volt ott ez a rendezvény, ezért ezt a közelebbi helyett választottam. No meg persze, amúgy is volt más elfoglaltságom
Londonban /STAR WARS forgatási helyszínek ismételten/, de ezekről
majd csak később fogok írni nektek.


A rendezvényt az Earls Court 2 arénában tartották meg Július 17-18-án,
ami Londonban a belvárosban található meg, és könnyen megközelíthető,
mind autóval, mind a tömegközlekedéssel. Maga a rendezvény három fő
részre osztható fel. Az első rész a meghívott vendégek, akiknek a száma meghaladta a 80-at. Voltak itt színészek a különféle filmekből és
sorozatokból, jó néhány dublőr, akik a filmekben a sztárok helyet voltak a veszélyesebb helyzetekben, és producerek, akiknek sok-sok film
létezését köszönhetjük. És természetesen jó néhány képregény rajzoló,
no meg persze itt volt néhány komolyabb sztár is, akik először vettek
részt ezen a rendezvényen, és emiatt elég nagy volt a felhajtás körülöttük.
A második rész maga a vásár, ami magába foglalta azt, hogy kismillió
árus hozta el a különféle portékáját, hogy azt a nagyérdeműnek eladja.
A választék tényleg hihetetlen volt. A harmadik része pedig a sok száz Cosplayes volt, akik nem győztek a rengeteg fotózó embernek pózolni.
Őket természetesen magam sem hagytam ki, hiszen rengetegen voltak,
és a jelmezek minősége is igencsak kiemelkedő volt.


Kenny Baker mint R2 D2 és néhány eredeti filmes kellék.
Az arénát igen könnyen megtaláltuk, mert István barátom immáron sokadik alkalommal jött el erre a rendezvényre. Az arénához érve egy több száz
méter hosszú sor látványa tárult elénk, amit szerencsére gyorsan magunk mögött tudhatunk, hála a kiváló szervezésnek. Eközben persze rengeteg
STAR WARS jelmezes emberke szórakoztatta a sorban álló embereket.
Itt pedig láthattam, hogy az aréna másik oldaláról is volt egy ugyanakkora
sor, mint amiben álltunk.


A Batmobil és egy GOW 2-es Locust csoport, ami már az enyém.
Belépve az arénába, egyből a legutóbbi BATMAN film hírhedt autójának
az eredeti példánya tárult elénk, ami körül annyian voltak, hogy az első
napon nem is tudtam normális fotót készíteni róla. Mivel elsősorban a
meghívott vendégek miatt jöttünk, ezért az első és legfontosabb dolgunk
a ”photo shooting” jegyek megvétele volt. Ugyanis az ismertebb
vendégekkel csak pénzért lehetett közös fotót készíteni, ami egy profi
fotós feladata volt a helyszínen. /Mike Tyson volt a legdrágább 50 font/
Ez egyébként csak az utóbbi 2-3 évben kezdet el az EU-ban elterjedni, de néhány év múlva már sajnos mindenki alkalmazni fogja. Ráadásul a kiemelt sztárokkal való ”stage talk” is fizetős volt már, ami régebben mindig
ingyenes volt. A ”photo shooting-ra” egyébként minden jegy elkelt a kiemelt sztároknál már az első napon, annak ellenére, hogy nem voltak olcsók.
Ráadásul az elkészült fotók csak 13x18 centisek voltak, amik régebben
mindig 18x24-es méretben készültek el, ezt a változást rossz szájízzel
vettük tudomásul.


STAR WARS jelmezesek
A jegyekkel a kezünkben nem volt már más dolgunk, minthogy
megkeressük az általunk kiszemelt STAR WARS színészeket, no és
persze a többi kiszemelt célpontunkat, hogy aláírást és közös képeket készítsünk velük. A határt egyedül a pénztárcánk vastagsága határozta
meg. A színészek többsége mosolyogva és természetesen jó kedvel,
fogadta az érdeklődésünket, elvégre ezért is voltak ott. ”Miss Driver-re”
Daniel Logan /Episode 2 Bobba Fett/ igen komolyan rákattant volna, de
közöltem vele, hogy ő házas, ráadásul 2. hónapos terhes is, ezért szépen meghátrált. Ugyanakkor Kristanna Loken is igényt tartott volna
”Miss Driver-re”, de ezt a problémát már a barátaim hárították el. Itt derült
ki ugyanis, István barátom elmondása szerint, hogy a Terminator 3-ból, a robothölgyike leszbikus.


Egyes látogatókat le kellett tartoztatni.
Az ismertebb színészeknél egyébként folyamatosan nagy sorok voltak,
ami persze nem volt probléma senkinek sem. Ha odamentünk egy
színészhez, akkor általában 5-10 kép közül választhatunk, amire az
aláírást kérhettük. Viszont ha nem találtunk volna kedvünkre való képet
az aktuális színésznél, akkor a kismillió árusnál százával álltak volna rendelkezésünkre, a jobbnál jobb aláírásra váró képek. Ezzel
természetesen sokan éltek, hiszen az árusoknál az esetek többségében
más képek voltak, mint amit a színészek magukkal hoztak a rendezvényre.


Boba Fett épen árul, és egy eredeti jelmez a második Jones filmből.
A rengeteg aláírással és közös fotókkal a zsebünkbe ideje volt, hogy a
vásáron végre körbenézünk, amiben egy kisméretű térkép is segített,
hogy mit hol találunk meg. A térképen szépen fel volt sorolva minden, így eltévedni gyakorlatilag lehetetlen volt. Ha már volt valaki az Anime Con-on Budapesten, akkor az nyugodtan szorozza meg annak a látványát
legalább 100-al. A rendezvényen több száz árus volt, akiknek egyenként
volt annyi áruja, mint bármelyik Budapesti kaliberű rendezvényen található árusoknak összességében. Elképesztő mennyiségben voltak ott az aláírt
fotók. Ráadásul sok olyan színészé is megtalálható volt, akik ma már
nincsenek az élők sorában.


Kisebb áruválaszték.
A sci-fi és a manga világában kiadót különféle cuccoktól, pedig
roskadoztak az asztalok. Volt itt szinte minden, például 800 fontért
nagyméretű Halo-s Spartan figura, vagy 1000 fontért Iron Man maszk.
STAR WARS, STAR TREK és egyéb sci-fi kiadványok minden
mennyiségben. De kapható volt még itt, kismillió különféle jelmez a filmek,
a mangák és a videojátékok világából. A határt, hogy mit vegyen meg az
átlag ember, valójában csak a pénztárca vastagsága határozhatta meg.
Azt eddig is tudtam, hogy ez a rendezvény jól be van reklámozva, de a
saját szememmel látni ennyi embert tényleg hihetetlen volt. Komolyan
néha nagyon oda kellett figyelnem, hogy hova is lépek, mert nem akartam
fellökni senkit sem.


Rajongók, akik a kedvenc karakterüknek öltöztek.
Miután alaposan kiköltekeztem /-250 font + 20 kilónyi cucc a hátamon /,
végre meglestem magamnak a ”Cosplayes” szektort is. A rendezvényen
a különféle Cosplayes emberkéket, két csoportra lehetett osztani. Az első csoportban vannak azok, akik a rendezvényen, mint részvevők voltak ott.
Ők folyamatosan körbe jártak az arénában, és a fotózó emberkéknek
pózoltak, és lehetet velük közös fotót is készíteni. A második csoport
pedig, maguk a látogatok voltak, akik a kedvenc manga és egyéb
karakterük jelmezében jöttek el a rendezvényre.


STAR WARS minden mennyiségben.
A jelmezesek száma tényleg elképesztő volt, szinte nem volt olyan
manga, vagy sci-fi, amiből ne lehetett, volna látni tucat számra a
jelmezeseket. Sőt, a különféle JRPG játékokból is voltak itt jó néhányan beöltözve, a kedvenc karakterüknek. Főként a Final Fantasy különféle
részei vitték a prímet, de azért láttam Persona és Kingdom Hearts
jelmezeseket is. Sőt a különféle horror témájú játékok szereplőinek is
sokan be voltak öltözve. Volt itt Resident Evil, Castlevania, a Silent Hill jó
és rossz karakterei egyaránt, no és persze összefutottam néhány Solid
Snake rajongóval is. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a jelmezek minősége, messze felülmúlta mindazt, amit eddig idehaza láttam bármelyik
rendezvényen. Bár nem hinném, hogy bármelyik Magyarnak is
szégyenkeznie kellene emiatt.


Egy totálkép és a megfáradt Cosplay-es lányok.
A rendezvényen volt külön ”Cosplay” verseny is, amire talán a legtöbben
voltak kíváncsiak. Erre a versenyre az egyik színpad adott külön otthont,
mert annyian jelentkeztek rá, hogy csak vasárnap estére lett meg a
verseny győztese. Itt is, akárcsak idehaza, főként a lányok bújtak
jelmezbe. A fiúkkal szembeni arányuk igencsak szembe tűnő volt. Egy
pasira jutott általában 4-5 lány. Mindez csak azért volt probléma
/legalábbis számomra /, mert minden csaj a színpadon énekelni kezdet,
amit még az aréna másik végében is lehetett hallani. Magával az
énekléssel ugyebár semmi gond se lenne, csak hát sokan, igencsak
érdekes hangokkal lepték meg a nézőket. Egyébként itt a rendezvényen
kapható volt a ”Cosplay Fever” könyv, ami kizárólag az Angliai
jelmezesekről szólt.


A mókázásra mindig van idő.
Miután kismillió fotót készítettem a ”Cosplay-es” emberkékről ideje volt,
hogy megtekintsem a ”Game Zone-t”is. Itt hatalmas kivetítőkön lehetett
játszani a legújabb Wii-s játékokkal, amire sokan voltak kíváncsiak. Az első napon oda se tudtam férni, mert annyi játékos kedvű ember volt ott. Itt
egyébként ki volt még állítva a Dragon Quest IX is DS-en, amit a
rendezvény másnapján, végre magam is ki tudtam próbálni. Azt viszont
nem értettem, hogy miért csak a Nintendo van jelen a rendezvényen. Nem
láttam sehol sem PS3 és X360-as gépeket, ami azt jelentette, hogy ettől a rendezvénytől a Sony és a Microsoft valamiért távol marad. A BGS-en
nálunk ugyebár, valami oknál fogva, eddig csak az MS gépei voltak
kihelyezve, a Sony meg a Nintendo mindig távol maradt.


Ezek a jelmezesek sosem fáradnak el.
A két napos rendezvény alatt alaposan elfáradtunk, és szinte minden
pénzünket otthagytuk. A legnagyobb problémánk, ezután már csak az
volt, hogy a kismillió csecsebecsét, amit vásároltunk, hogyan vigyük majd
haza. Csak a bőröndöm súlya volt feladáskor 28 kiló, amire rájött még a hátizsákom is, ami szintén nyomott vagy 25 kilót a könyvek miatt, de szerencsére az ilyen plusz súlyok miatt, csak itthon szoktak kukacoskodni
a légitársaságok.


A "Game Zone" sajnos nem volt valami nagy
A rendezvényről ugyanakkor így utólag, elégé vegyes véleményem van,
annak ellenére, hogy igyekeztem pozitívan írni az egészről. Ez pedig
annak köszönhető, hogy a San Diego-i Comic Con amivel, sokszor egy
lapon volt említve eddig, a közelébe sincsen se színvonalban, se
tartalomban. Itt nemhogy bejelentések, de még bemutatok sem voltak, se a képregények világából, se a videojátékok világából. A Londoni rendezvény legfeljebb csak a kistestvére lehet a San Diego-i Comic Con-nak, mert az
igazi tartalom, amitől az a rendezvény RENDEZVÉNYÉ vált, itt teljes
egészében hiányzót. A Londoni rendezvény megmarad annak, ami eddig
is volt, egy rendezvénynek sok-sok sztárral, és egy hatalmas vásárnak,
ahol a sci-fi és a manga rajongói jól érezhetik magukat.


Egy mosoly mindenkinek kijár.
