theSickness2010.07.16. 18:14

Bobby Kotick, a közellenség

Ha valaki nem tudná, ez a fickó egy pöcs. Ha nem tudod, miért, majd megtudod ebből a pár apróságból. Lássuk, mi mindent hordott össze az elmúlt 1-2 évben!

Szóval Bobby Kotick az Activision Blizzard láthatóan öntörvényű megmondóembere. A játékosok szívébe hamar be tudta magát lopni, hála kifejezetten játékos-ellenes kijelentéseinek.

Akkor került a faszi a radarra, amikor fennen hirdette, mennyire is jó neked, mint játékosnak, hogy a korábban 50 dollárba kerülő, majd hamar elértéktelenedő játékok helyett olyan csodálatos dolgokat kapsz tőlük, mint a 100 dolcsis gitárral piacra dobott Guitar Hero, amelyhez idővel úgyis veszel mikrofont, esetleg dobot, majd életed során rendszeresen vehetsz a drágán mért DLC-kből is hozzá, így elérve akár a bűvös 500 dolláros kiadást is.

Ez a fajta kommunikáció nem a legszerencsésebb, de lelke rajta.

Idővel szóba került az is, a cég miért csak a legnagyobb címei mellett áll ki teljes mellszélességgel, amelyre az ember kerek-perec közölte, hogy személy szerint nem érdekelt olyan játékok támogatásában, amelyek nem növik ki magukat egy 100 millió dolláros frencsájzzá. Persze a cég egyik (persze a WoW és a Guitar Hero melletti) legprofitálóbb fejőstehene körüli botrányt sem hagyta szó nélkül. Ugyebár a tavalyi Modern Warfare 2 eleve drágábban, a szokásos 60 helyett 70 dolláros árcímkével jelent meg, de az úriember itt sem volt rest kimondani, amit gondol, persze ismét a nagyközönség előtt: ha rajta múlna, még drágábban indult volna a játék.

Szintén az ő száját hagyták el olyan mondatok, mint ez (nem szó szerint, de a lényegre ügyeltem): egy játékfejlesztésből minden szórakozást ki kell irtani. Hogyan? El kell ültetni a fejlesztőkben a félelmet, a szkepticizmust és a pesszimizmust, ösztönözni kell őket, hogy ebben a nyomasztó gazdasági helyzetben semmi sem számít, csak a profit.

És ez csak a jéghegy csúcsa...

Az egy dolog, hogy a saját háza táján kapirgál, de már a más szemétdombjára is szemet vetett: bátran odaszólogat a konzolgyártóknak. Emberünk alapból megszórt mindenkit, mondván a DLC-s rendszer sikerét, meg úgy alapvetően ezt az üzleti modellt (leginkább a Guitar Hero által) MINDENKI nekik köszönheti. Szó szerint nem idéznék, a fogalmazás stílusáról szerintem az eddigiek alapján mindenkinek lehet már elképzelése.

Jött a Sony és a Playstation 3, ezzel pedig már túlment minden határon. A faszi konkrétan azt mondta, hogy a Sony jobban tenné, ha csökkentené a Playstation 3 árát, mert ezzel közvetve az Activision sorozatainak gyengébb eladásait okozza. Ennél tovább is ment: megfenyegette a Sony-t, hogy ha nem teszik olcsóbbá a gépet, az Activision megfontolja, hogy a következő Call of Duty (azaz a Modern Warfare 2) egyáltalán megjelenjen-e a platformra.

Ősszel megjelent Playstation 3 kisebb és olcsóbb változata, és őszintén szólva már azon sem lepődnék meg, ha Kotick szentül hinné, ebben neki is nagy szerepe volt.

Nem is olyan rég vette célba a Microsoft-ot, azon belül is a Live szolgáltatást. Emberünk bírálta a céget, mivel szerinte a Gold előfizetők 60%-át (az adatok megtekintése és egy gyors fejszámolás után: közel 14 millió előfizetőt...) a Call of Duty-knak köszönheti, szóval a Microsoft rajtuk keresi magát halálra, de az Activision ebből egy árva petákot sem lát. Persze folytatás itt is volt: az Activision-nel szeretnének több értéket képviselő tartalmat is szolgáltatni a játékosoknak, de mivel a Live nem az ő rendszerük, ezért nem tudnak ebbe beleszólni. Sőt, szeretnének még szélesebb réteget is megszólítani, és ha ehhez új eszközöket (értsd: más gépeket) kell találniuk, meg fogják tenni.

Csak azt nem értem, ezzel mi volt Kotick célja. Megfenyegetni az MS-t, hogy nem lesz több 360-as CoD? Hogy ha nem kapnak részesedést a Live-előfizetésekből, akkor nem támogatják tovább a gépeiket?

A Call of Duty amúgy is érzékeny pont, legyen szó a kiadóról vagy a játékosokról. Adva van egy megasikeres sorozat (főleg a Modern Warfare vonal), amelynek legutóbbi tagja emelt ára ellenére is eladási rekordokat döntöget. Ámde bajok vannak a tartalommal és a tartalomszolgáltatással (rövid egyszemélyes mód, a mai napig csalóktól hemzsegő online rész), de a kiadó ezekről mélyen hallgat. A fogyasztók persze a lázongás helyett fogyasztanak, még sokkal a kibukott balhék után is - elég visszaemlékezni a március végén fellőtt, szintén drágán (1200 MS pontért, azaz 15 dollárért) mért, Stimulus névre hallgató pályacsomagra, amely az egy hónap előnnyel induló 360-as verzió esetében már az első héten két és fél millió fizetős letöltést produkált. Ez a statisztika is eszköze volt Kotick-nak, amikor az Actvision felsőbbrendűségét firtatta.

De ha már Call of Duty, egy lendülettel felhozhatjuk az Infinity Ward kálváriáját is. Gondolom nem kell ecsetelnem, de mindenképp meg kell említeni, hogy Kotick keze ebben is rendesen benne volt. Ez már csak azért is egyértelmű, mert azóta nyilvánosan elnézést kért a részvényeseiktől az IW elvesztése miatt, természetesen mindenféle megbánás kimutatása nélkül.

Persze az Activision és Kotick is szeretné minél jobban megfejni ezt a tehenet, ezzel nincs is baj (az ő szempontjukból semmiképp), de egyrészt nem értem, miért kell ezt nyilvánosan lekommunikálni, másrészt ha már lekommunikálják, akkor miért nem ügyelnek a fogalmazásra?

Mindezek után a CoD-ügyben Kotick már odáig merészkedett, hogy a tervek közt egy havidíjas online rendszer is szerepet kapott. Értsd: a házon belüli World of Warcraft mintájára havonta kellene fizetni, hogy online tudjál multizni. Személyes véleményem szerint ez már olyan mértékű pofátlanság (pláne az emelt árú alapjáték és a drága DLC-k fényében), amit már nem engedhet meg a játékos társadalom. Azt nem mellékesen megjegyezném, hogy ez a terv nagyon is rímel az úriember által (véletlenül...) ekkortájt elböffentett "nem kapunk pénzt a Live után" című nyilatkozatára, úgymond ezzel is aláhúzva egy ilyen lépés jogosságát.

Egyébként friss és egyben kapcsolódó hír, hogy az ipar közel sem tévedhetetlen orákuluma, Michael Pachter szerint lassan itt az idő, hogy a kiadók komolyan elgondolkodjanak az online multiplayer játékok havidíjjal történő megterhelésén. Szerinte az iparág szereplőinek érdekében áll egy új (és jól működő) üzleti modell kikísérletezése és ez a feladat leginkább az Activision Blizzard-ra vár, aki a jelenleg legsikeresebb konzolos multiplayer játék tulajdonosaként a leginkább érdekelt az ügyben. Pachter szerint ők fogják (vagy nekik kell) meglépni az első lépést.

Bobby Kotick-ot nem csak a játékosok nem kedvelik, de már egyes játékfejlesztők is kritizálták. A minap leközölt Tim Shafer (The Secret of Monkey Island, Grim Fandango, Psychonauts) interjú legalábbis erre utal. Igaz, Kotick és Shafer múltja nem egészen felhőtlen (annak ellenére, hogy közvetlenül sohasem találkoztak).

Ugye nem olyan régi sztori, hogy az Electronic Arts elkezdett néhány érdekesebb prodzsektet felkarolni, úgymond imázs-újjáépítés céljából. Többek közt ide tartozott Shafer Brütal Legend névre hallgató metál-kalandja is, amely az EA segítsége nélkül gyakorlatilag eltűnt volna a süllyesztőben (már kérdés, hogy egy esetleges folytatás ötletét már nem támogatják, de mindegy).

És miért hevert parlagon ez a remek játék? Az Activision a nagy átalakulások közepette lelőtt pár "anyagilag rizikós" fejlesztést, köztük a BL-t is. A nyilatkozatok szerint a játék fejlesztését nagyban megnehezítette a kiadói egybeolvadás, az Activision végül ki is hátrált a prodzsekt mögül - végül nem kívánták kiadni a játékot. Aztán jött az EA, de még innentől sem volt sima ügy. 2009 nyarán a játékban már nem érdekelt Activision (feltételezhetően Bobby Kotick-kal az élen) még rúgott egyet a játékba: a cég a Sierra-tól örökölt eredeti szerződés értelmében beperelte a Double Fine-t (Shafer csapatát), mondván a játék más kiadóval történő megjelentetése szerződészegésnek számít. Mindezt természetesen a játék tervezett megjelenése előtt kevesebb, mint fél évvel, mikor a játék épp elérte az "alfa" állapotot. A bírósági ügy két hónapig húzódott, aztán az Activision elállt a keresettől (legalábbis nyilvánosan nem beszéltek semmiféle megegyezésről).

A lényeg, hogy itt is hozták a formájukat.

Szóval az interjú... Shafer nem átallott Kotick-kal kapcsolatban a "total prick" és a "dick" jelzőket is használni. Ez persze csak a hab volt a tortán, a lényeg a teljes szövegben bújt meg: Shafer érti, hogy Kotick elkötelezett a részvényesek felé, de ettől még nem kéne ilyennek lennie. Bírálta ezt a lélektelen hozzáállását, amellyel teljesen megölik a játékok lényegét. Shafer szerint ez nem úgy működik, hogy ráakaszkodunk egy iparágra, majd azt a végletekig kiszipolyozzuk és továbbállunk, inkább építő jellegűen, valami célt kijelölve kellene működnie annak, aki ebben a bizniszben gondolkodik. Azt is mondta, hogy Kotick inkább átnyergelhetne valami másra, amiből még több pénzt tudna kipréselni, ami jobban passzolna hozzá... talán a fegyveripar jobban állna neki. Szintén szóba került, hogy (mint már a megannyi nyilatkozatából lejöhetett) a faszi nem is igazán szereti a játékokat.

Jött is a hivatalos reakció az Activision-től: nem igaz, Bobby Kotick szenvedélyes játékos, de jelenlegi pozíciójában nem sok ideje jut az efféle kikapcsolódásra.

Ja, ezzel tisztázták is, miért akkora gyökér, miért járatja le a céget és miért köpi nyilvánosan szembe a világ játékosait...

Tim Shafer most már elnézést is kért. Vagy valami olyasmi. Azt mondta, hogy a nyilatkozat egy véletlen baleset, figyelnie kell, mit mond, ha be van kapcsolva a mikrofon, mert ebben a bizniszben kis fejlesztőként nem éri meg felégetni maguk körül a hidakat. Említi, hogy teljesen más egyik napról a másikra elszakadni egy nagy cégtől és rájönni, hogy már nem ugyanannak barom főnöknek dolgoznak.

Összességében a nyilatkozatot sajnálja, nem a mondandóját.

Tim, nekem tetszik a hozzáállásod.

És hogy lehet-e innen lejjebb is süllyedni? Bizonyára. Az Activision láthatóan szeretné menteni a menthetőt, legalábbis legújabb CEO-juk, Eric Hirshberg tegnapi nyilatkozata szerint "szeretnék visszanyerni a rajongói keménymag bizalmát". Hirshberg nem szó szerint, de egyértelműen céloz a cég és a játékosok közt lefolyt (és elszúrt) kommunikácikációra.

Többet nem is nagyon tudnék az emberről írni, de nem is nagyon érdemes. Amit tudni kell, az itt van, ennyi információ bőven elegendő ahhoz, hogy megítéljük, milyen ember is ez a Robert Kotick. Az biztos, hogy Hirshberg nyilatkozatának nyomán a legtöbb külföldi fórumon Kotick eltávolítását szeretnék látni, a többség szerint a cégbe vetett bizalom visszanyerésének ez lenne az egyetlen módja.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==