Titkos gyerekkori vágyálmod, hogy a partiőrség tagjaként egy viharos vizeken hánykolódó, zombiktól hemzsegő orosz hajón túlélősködj? Oroszul tanultál az átkosban, de manapság nem veszed semmi hasznát? Újrajátszanád a Resident Evil 4-et bőrfejű orosz tengerészekkel és gusztustalan mutánsokkal? Kifejezetten buksz a B-filmekre és a megfelelő helyekről összelopott horror klisékre? Netán csak nem elég durva az itthoni időjárás és valami még keményebbre vágysz? Ha a fentebbiek közül bármelyik igaz rád, már nem járhatsz rosszul a Cold Fearrel.
A játék 2005-ben az Ubisoft kiadásában jelent meg, a fejlesztőcsapat pedig a számomra tökéletesen semmitmondó nevű francia Darkworks volt, akik munkásságához pedig, mint kiderült, volt már szerencsém, ugyanis ők követték el az Alone in the Dark: The New Nightmaret is. Ez némiképp bíztatóan hatott, felbátorodva csaptam hát a hullámok közé, és abban is erősen bíztam, hogy a PC-s verzió ezúttal nem rémálomba illő konzolportot takar.
Mászik a spagetti, bele a számba
Az intró éjszakai ítéletidő látványával nyit; ömlik az eső, a Jeges-tenger viharos hullámai pedig egy hatalmas orosz bálnavadászhajót dobálnak. Fedélzetére fülig felfegyverzett elit kommandós alakulat ereszkedik le helikopterről, ám a katonákat pár másodperc alatt darabokra szaggatják az őket fogadó… valamik. Az akció parancsnoka, a CIA ügynök Jason Bennett jobb ötlet híján kiadja a nyomozási parancsot az összes közelben tartózkodó katonai jellegű egységnek. A hívásra az amerikai parti őrség egy naszádjáról Tom Hansen válaszol, aki aztán egyszemélyes hadseregként maga merészkedik a gyanúsan kihaltnak tűnő hajó fedélzetére. Az hamar világossá válik, hogy a legénység nem egészen százas, hiszen többségük dühöngő őrültként vetődik a nyakunkba, de a normálisabbja is gondolkodás nélkül tüzet nyit ránk. Hansen, aki még oroszul is tud, igen hamar eláll barátkozási szándékától, és miközben pisztolyával viszonozza a szívélyes fogadtatást, a hajót bejárva elszórt feljegyzésekből próbálja meg kideríteni, mi a frász történhetett.
Can't see shit capt'n!
A Resident Evil 4-hez hasonlóan itt is arról van szó, amit ezennel szeretnék elnevezni kamu-zombi jelenségnek. A hajón tartózkodókat furcsa paraziták fertőzték meg, amik a testük fölött átvéve az irányítást és az intellektuális képességeiket nagyrészt kikapcsolva emberfeletti képességekkel rendelkező ösztönlényekké változtatták őket. A folyamatot Tom saját szemével is végignézheti, és majdnem ki is dobja a taccsot, amikor az egyik kukacszerű kis izé egy holttest száján bemászva életre kelti azt. A talált naplórészletekből kiderül, hogy a hajó és egy fúrótorony is egy orosz társaság magántulajdona, és eredetileg csak olajat akartak fúrni, ám véletlenül valami mást túrtak elő a föld alól. A hihetetlen ellenállóképességű kis lények a fúrótornyon felmászva megfertőzték a munkások egy részét, mire a köztudottan eszelős orosz tudósok agya vad kattogásba kezdett és néhány befogott példányon szigorúan titkos kísérletezésbe kezdtek. A vizsgálatok során megállapították, hogy emlősök testébe fészkelik be magukat, ha pedig elérik az áldozat agyát, már sehogy nem lehet megmenteni azt, még az időközben kifejlesztett ellenszérummal sem. A fertőzöttek ereje, izomnövekedése megsokszorozódik, megölni pedig csak az agy elpusztításával (=fejlövéssel) lehet őket. A külsődleges elváltozások mellett sok áldozatnál bizarr mutációk léptek fel, ráadásul a gazdatest élettelensége sem akadály annak irányítására, így orosz barátaink rögtön meglátták a ronda kis kukacokban rejlő hadászati lehetőségeket. Innentől megy minden a szokott forgatókönyv szerint: a kísérletek egyre több áldozatot követelnek, a tudósok egyre kevésbé óvatosak, a megalomán Dr. Kamsky kicsit több tabut ledönt a kelleténél, és saját célokra használná a kutatás eredményeit, a lények elszabadulnak és mindenkit megölnek stb-stb.
Ejnye Sanyikám, de beleültél a zuhanyzóba… Megmondtam, hogy ne igyál többet.
Fejlövök és tapizok, túlélni így fogok
A játékmenet leginkább a Resident Evil játékokból lesz ismerős: mászkálás közben fix kameranézetből látjuk Tomot a la Code Veronica, fegyverünket lövésre emelve pedig átváltunk a Re4-ből ismerős váll fölötti kameranézetre. Pisztolyunk fel van szerelve zseblámpával, amire néha komoly szükségünk lesz, a játék elején ugyanis a Doom 3-ból ismerős ijesztegetési trükkök fognak leginkább befigyelni, így pl. váratlanul sötétségbe borul a szoba, amiben épp nézelődnénk. A hajó fedélzetén két gyakás között a cudar időjárás viszontagságainak is ellen kell állnunk, mert ha egy nagyobb hullám le talál mosni a fedélzetről, akkor orkánruha ide, mentőmellény oda, game over. Szerencsére a hajó belsejében jóval többet fogunk rohangálni, viszont nem árt a jó memória, mert térkép egyáltalán nincs a játékban. A tájékozódásunkat könnyítendő érdemes Tom orosz tudását kihasználni, hiszen bármikor készségesen lefordítja nekünk az ajtók cirill betűs feliratait, illetve akkor is érdemes hallgatni rá, ha megjegyzi: “szerintem nem erre kell menni”. A játék második felében már a fúrótoronyban szerencsétlenkedünk, itt pedig néha nagyon nem egyértelmű, hová kéne (vissza)menni, de azért nem vészes a dolog. Igazság szerint a legtöbb játékban emlékezetből jövök-megyek, úgyhogy nekem a térkép nem igazán hiányzott. Másik, túlélő horroroknál egyáltalán nem szokatlan nehezítés, hogy menteni csak a történet bizonyos pontjain lehet. Szerintem ez sem tragédia, csak néha húzott fel, hogy elhalálozás okán többször újra kellett játszanom egyes szakaszokat.
Lehet, hogy mégiscsak a hajón kellett volna maradnom...
A harc nagyjából úgy megy, mint a RE4-ben, de lehetőség szerint az illető kobakját kell ellőni. Ha ez nagyon nem megy, elég addig lőni, míg fel nem borul, aztán jöhet a koponyaropogtató taposás, mielőtt újra fel találna kelni. A terepadottságokat is érdemes kihasználni, a robbanós hordók, gyúlékony gázok bevetésével lőszert spórolhatunk meg, a lángolva kapálózó-sikoltozó műzombi meg látványnak se utolsó, csak ne engedjük, hogy minket is megölelgessen. A holtestek letapizása a gyilkolási rituálét lezáró kötelező aktus, gyakran találunk ugyanis lőszert vagy elsősegélydobozt náluk. Ügyesen játszva sosem leszünk töltény híján, úgyhogy nem kell túlzottan spórolni, a rendszer ráadásul a RE4-hez hasonlóan barátságos, így pl. félholtan drasztikusan megnő az esélyünk arra, hogy valamelyik dög medikitet hagyjon hátra. A konzol verziókkal ellentétben a célzás egérrel nem problémás, de a fedélzeten dülöngélve még így sem lesz egyszerű dolgunk. Fegyverből fogunk találni bőven, a nagyobb dögök ellen kötelező shotgunt vagy a lángszórót bevetve még a pontos célzáson sem kell görcsölni. Ha már említettem a nagyobb dögöket, köztük van pár nagyon utálnivaló jószág, a plafonon is lazán rohangáló, veszettül gyors kutyaszerűség például ilyen. Ha Tomra vetődik, egy quicktime-event keretében kísérletet tehetünk rá, hogy egyrészt levakarjuk magunkról, másrészt kritikus lövést vigyünk be neki. Ez a módszer a láthatatlan mutánsok ellen kifejezetten szórakoztató. Nekik direkt hagytam, hogy a nyakamba ugorjanak, mert könnyű sebesülés nélkül földhöz vágni, majd a shotgun egyetlen lövésével kivégezni őket. Emberibb ellenfeleknél is befigyelhet egy váratlan szkandermeccs, és bár a Leon-féle brutál rúgásokról és átdobásokról le kell mondanunk, lájtos lökdösődésre van lehetőség.
Vazz, mondom a másik vállamat! Azt mondtad, tudsz masszírozni!
A játék a RenderWare motort használja (Max Payne 2, GTA 3 és kiegészítői stb), így a grafika nem rossz, de többet is ki lehetett volna hozni belőle. A belső helyszínek élethűek és jól kidolgozottak, viszont akadnak elég csúnya megoldások is. Az oké, hogy sok a vér, meg a széttrancsírozott embermaradvány mindenfelé, de ha már a készítők annyira büszkék voltak a csörgő láncokra fejjel lefelé fellógatott, kibelezett és megcsonkított hullák látványára, nyomhattak volna beléjük picit több poligont is. A falra fröccsenő vér látványa sem az igazi, meg a textúrák is elég elmaszatoltak, de mindezt csak azért írom le, mert így van, egyébként guszta a látvány. Baromira tetszett, hogy a kinti viharban rohangálva egy blur effektet benyomva éreztetik a játékossal, hogy most folyamatosan az arcába csap a víz, meg a szél is majd' leszedi a fejét, ezért nem lát túl jól a vízfüggönyön át. Szintén homályosan látunk, amikor épp meg vagyunk fertőződve (és Tom van akkora lúzer, hogy ez többször is megtörténjen vele). Vicces módon ez a taknyolós effekt szinte emeli a játék látványát, mert jól elfedi a textúrák fogyatékosságait. A kamerára nem csak víz, de nagyobb vérengzések és közeli fejlövések esetén vér is fröccsen, ami szintén tetszetős.
Öreg, értékelném, ha az agyadat nem a kamerára fröccsentenéd.
Resident Evil 4 lite
Félreértések elkerülése végett: ezt a jelzőt dicséretnek szánom, mivel a Resident Evil 4 a kedvencem az erősen akciósított túlélő horror játékok között. A Cold Fearben sajnos még annyi fejtörő sincs, és a szavatosságával is gondok vannak, mivel se a hajó, se a fúrótorony nem túl nagy helyszín, és csak a sok kulcs vagy kód utáni rohangálás tölti ki az időt. Ezek, valamint a fantáziátlan történet és a már említett hiányosságok ellenére a Cold Fear játékélmény szempontjából nagyon ott van a szeren. A gondos részletességgel kidolgozott helyszínek, a folyamatosan szakadó eső és a magunkra utaltság érzése az óceán közepén hozzák a hangulatot, a gyilkolászás élvezetes, az irányítás pedig egyszerű és kézreálló.
Tom Hansen karaktere nem fogja megváltani a világot: ő is tartogat fájdalmasan rossz dumákat a tarsolyában, egyszerű partiőrhőz képest meglepően magas a toleranciaküszöbe, és a gondjaira bízott nőt is az amerikai macho hősökre jellemző 200%-os hősiességgel védelmezi. Az akaratos Anna Kamskyba érthetetlen módon totál belezúg, az ezzel járó verbális ripacskodás (“Igen, én valószínűleg meghalok, de te biztonságban leszel!”) pedig kihozta belőlem párszor a “JAJMÁR!” reakciót, de ez a játék sok más párbeszédéről is elmondható. A RE4 Ashleyével szemben Annát szerencsére alig kell pesztrálni, nem sikoltozik, és jóval kevesebbet is látjuk, így teljességgel tolerálható.
Te csak ne legyél annyira megelégedve magaddal, nálam van a fegyver.
Legyen bármilyen gyomorforgató, horror helyett a Cold Fear is inkább egyszerű akció játék, mely azonban mégis nagy gonddal tartja be a túlélős horror műfajának valamennyi íratlan szabályát, és bár játszottam már ijesztőbbel is, sokszor sikerült rám hoznia a frászt. A Resident Evil 4-hez képest kicsit ugyan tesco gazdaságos, de még véletlenül sem egy béna klón, és csak azért hasonlítgatom folyamatosan a RE4-hez, mert kétségkívül sok a hasonlóság a két játék között. A Cold Fear (talán épp ezért) számomra nagyon pozitív csalódás volt, ami sajnos túl eredményesen térített el halovány tanulási szándékomtól így a vizsgaidőszak utolsó napjaiban. Ajánlom mindenkinek, kellemes kikapcsolódás.
Végezetül pedig következzenek…
A túlélés aranyszabályai:
mindent fejbe kell lőni
a maradékot fejbe kell taposni
a töltény arra való, hogy ellőjük
akinek hiányzik a fél mellkasa, az már nem ugrál
ne finnyáskodj, tapizz le mindenkit, jó lesz neked
gyorsan tapizz, mert a mutáns ellenfelek elpárolognak
a felgyújtott ellenfelek cucca szétég -> a pirománia csúnya, rossz dolog
de azért lőj bele mindenbe, ami robban, mert a kigyulladt ellenfél vicces, és tölténytakarékos
medikit: feels good
ha vannak ellenfelek, jó irányba mész (vagy nem)
szégyen a futás, és haszontalan
ne engedj a hullámok csábításának
+1 “The damn thing's stuck!”
Hatásvadász trailer:
Necroman Mk2 
Malleus 
CHASE 
p34c3 
drag 
liquid 
mcmacko