casper0072010.06.11. 23:50

asleep

A videojáték, ahol be kell indítanod a generátort…

A Remedy Microsoft Games Studios által Xbox 360 konzolra kiadott videojátéka.

Értékelés: ** ( a négyből)

Miért kell a főhősnek állandóan monológok garmadájával traktálnia minket? Alan bárhová lép, megjegyzést tesz. Mintha az erőben sétálva egy ütött-kopott padra találva elmorognánk: „magányossága megrendített, a hirtelen ráeső napfény üdvözítően hatott a fák árnyékában.” Nem tudtam mire vélni az eseményeket, mintha az író minden sarkon a kandikamerára számított volna, és őszintén szólva, én is erre vártam. Az első Taken láttán a „hősnek” Stephen King Ragyogása jut eszébe, amely asszociáció teljesen elfogadható lenne a jelen helyzetben, de hogy ennek olyan stílusban ad hangot, mintha egy sejtelmes rémmesét adna elő a tábortűznél a körmüket rágó gyerekeknek, abban reménykedve, hogy este szépen bevizelnek, na az nem emberi. Mondja egy ember magáról, hogy bátor, nem fél a haláltól, ő a kulcsfigura ebben a komédiában, nem érdekel, a félelem ösztönét nem fogja nyomtalanul maga mögött hagyni. Tegyük fel, Tamás évek óta edz, izmai szó szerint dagadnak divatos pólója alatt, nem egy önvédelmi képzésen vett részt, netalán még egy cseszlett kölyöknek is kitekerte a karját az utcán, aki beszólt a barátnőjének. Egy napon, otthon arra lesz figyelmes, hogy valaki kinyitja a bejárati ajtót, pedig tudomása szerint mindenki ügyeit intézi a városban. Hamarosan kiderül, hogy a hívatlan vendég egy betörő, és egy éles késsel fenyegeti meg Tamást, aki, akármilyen nagy az izma és az egója, ott helyben összepisili magát. Akkor hogy állunk a bestseller íróval, aki soha, de soha nem került komoly konfliktusba, lőfegyvert is csak a lőtéren markolt. Ott, a sötét erdőben pedig csak úgy lelő valakit? Menti az életét, ami elemi ösztön, de hogy veszi rá magát, hogy lelője támadóját? Pár hónapja pszichológiai órán tekintettünk meg egy rövidfilmet arról, hogyan veszik rá a katonákat, hogy öljenek. A képzett veteránok, akik fél életüket tűzfegyverrel a kezükben élik, sokszor lelkileg összeomlanak, miután pontot tesznek egy személy életének a végére. Választania kellett maga és a másik között, megmentette saját magát, és védte hazáját, szeretteit? Ott, abban a pillanatban semmi más nem fogja érdekelni, csak az, hogy gyilkosságot követett el. A legtöbbjüknek magyarázhat akárki, „a nemzetet képviselted, ez nem gyilkosság”, a tett nyoma örökre ott marad. Akkor Alan, aki a nekünk prezentált átjátszások alapján véges türelemmel és megértéssel bíró férj, képes ezt a lelki gátat egyetlen pillanat alatt átlépni, s lelőni azt a valamit, ami él, és abban a pillanatban azt sem tudja, mivel áll szemben. Nem remeg meg a keze, céloz a zseblámpával (céloz a zseblámpával!), majd elsüti párszor a fegyvert. „Épp most öltem meg valakit”, mondja unott hangon, ez az Alan, néha én is szeretnék ennyire üres és kegyetlen lenni. Esélyünk sincs, hogy átgondoljuk a szituációt, ha nem lennénk képesek lőni, a játéknak vége. Egyszerűbb lelőni valakit, mint becsalogatni egy kamrába vagy akárhová, nem? Az emberek milliói által rajongott alkotó végigbóklászik a sötét erdőben (véletlenül alakul úgy a történet, hogy szinte mindig este jut ki a szabadba?), és százszámra gyilkolja a sötét matériákat. Kezem nem remeg, meghúzom a ravaszt, hulljon a férgese. Ha a Remedy egy komoly hangvételű művet szándékozik letenni elénk, akkor kérem, miért nem foglalkozott ezzel a problémával? Egyáltalán milyen emberek élnek Bright Falls városában? Csukott szemmel járnak, hogy nem veszik észre, ha a fél várost feldúlja egy csapat sötét paraszt? Ja, igen, egyszer az öreg doki összeráncolt homlokkal hajol ki az ablakon, és rója meg a seriffet, amiért az nem tartja fent a rendet. Alan egyedül bolyong a vadonban, alig számíthat segítségre. Barry, akivel először megosztja problémáit. A belé vetett bizalmat kockáztatva elmeséli feltételezéseit a sötétségről, barátja pedig, miután saját szemének igazat adva megszakítja gúnyos osztását, bezárkózik, s még Alice halálát is felveti, csakhogy mentse a valagát. Barry nem jó barát. Egyedül azért tart a rögeszmés Alan-nel, hogy saját magát tudja mielőbb biztonságban. Hogy a szemlélő ebből mit se vegyen észre, Barry viccel, mókás kabátot visel, karácsonyfaégőt teker magára, Mordor lángoló szemével ruházza fel magát. Vagyis a játékos azt mondja, Barry jófej, szerethető karakter. Én nem szeretem. Egy igaz barát tartson társával bárhová, árkon-bokron át. Barry mintáját nem volt nehéz felkutatni, a legtöbb ember ilyen. Sok „barátomra” mondhatnám, hogy olyan, mint Barry, s szinte egyre sem, hogy nem olyan, mint Barry. Nem győzik hirdetni, hogy Stephen King inspirálta a játékot. Akkor hová tűntek a kidolgozott karakterek? Mert akiket itt kapunk, sablonos, ötlettelen emberalakok. Talán Cynthia Weaver az, akiről némi emberit le tudok olvasni. Belefáradt az évtizedes őrzésbe és várakozásba, pihenni akar, ki ne akarna? Alan gondolkodás nélkül a felesége segítségére siet. Valóban így tenne egy olyan ember, aki hazudik a nejének? Nem hívja inkább a mindent megoldó rendőrséget, s tér haza a kényelembe, várva a várt (?) hitvest?

Bright Falls halott város. Hiába készülődik az éves fesztivál, hiába sétálnak emberek az utcán, Alan és felesége eltűnnek egy hétre, és senki sem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen a házaspárnak. Lassan eljutok arra a pontra, amikor már azt feltételezem, nem is a sötétség az első számú közellenség, hanem a városka lakossága. Ki segít? Nem is. Ki vesz észre valamit? Pszichothriller, így harangozták be a játékot. Hogy mi? Mert habozni fogunk, mielőtt meghúzzuk a ravaszt, vagy pihenünk is egy percet a biztonságot nyújtó fénykörben, mielőtt továbblépünk? Nem. Megijedni nem nagyon volt alkalmam (kivételt képezett a második fejezetben, mikor éppen a korhadt faházban a televíziót bámulva egy sötét alak tekint be az ablakon, majd áll odébb. Na, akkor kirázott a hideg). A baltával és hatalmas kalapáccsal felénk masírozó mélysötét katonák nem félelmetesek, nem keltenek bennem szorongást, csupán frusztrációt pár perc után. Rég nem találkoztam ennyire idegesítő ellenlábasokkal, talán a Ninja Gaiden II vízen sikló gerincesei veszik fel a Taken népséggel a versenyt. Nincs az a földöntúli erő, ami ennyi fokost varázsol a kezükbe, amikkel akár húsz méterről is könnyed eltalálnak. A közvetlen védekezés megfosztása ellenben üdvözítő. Fő fegyverünk a fény. Újabb hazugság, akár el is dobhatnánk a zseblámpánkat, ha nem birtokolnánk tűzfegyvereket és villanógránátokat. Vagyis a fény, mint olyan, csupán kisegítő eszköz, amely a legjobb védekezés a támadás elvet vallja. A két eszköz (zseblámpa és pisztoly) harmóniája valósul itt meg. Nincs az egyik a másik nélkül. Égessük le a sötétség burkát a szerencsétlenekről, és lőjük agyon őket. És aminek itt nagyon örültem volna, az a tartalékolás. Ha a túlélő-horrorok aromája lengi be a játékot (nagyon szeretne rájuk hasonlítani), akkor nem ártana erősen megszabni a muníciót, ami azonban nem valósul meg. Benézünk ide-oda, esetleg rátalálunk a Cynthia által elrejtett ládákra (hogy a fenébe nem vette észre senki a feliratokat az erdőkben, de a városban is?), felszerelkezik. Nem kell aggódnia az arzenál miatt, a nagyobb harcok előtt tornyosulni fognak a jóságok. Kell az effajta figyelmeztetés? Mi történne, ha a semmi közepén zúdulnának a nyakunkba rosszakaróink? Nem lenne a közelben egyetlen villanypózna sem, és az előző ütközetben gondtalanul elpazaroltuk mindenünket, mert lusták voltunk a hosszabb küzdelmet vállalni? Vagyis a játék nem állít igazi kihívás elé, sokszor csak az időt kellett húznom, amit a világító rudakkal bármikor kivitelezek. Az a gond, hogy a játék túlságosan segítőkész. Ahol nagyobb roham várható, elönt minket lőszerrel, s lépten-nyomon fedezékeket dobál az utunkba. Itt jön elő az egyik legfájóbb degradáció. Az egyébként kellemes atmoszférába ültetett fantáziátlan játékmenet. Fuss át a fák között, indítsd be a generátort, mártózz meg a fényben. Sajnos nincs más, az egyes elemeket cseréljük ki mással, és ennyi. Nem akarok több generátort látni. A hülye, élményromboló generátorok mindenhol ott vannak, s a még hülyébb reakciójátékkal kell elindítani. Egyszer-kétszer elviseltem volna, mert maga az ötlet alapvetően nem rossz, de elfogadhatatlan, hogy az egész játék tele van velük. Semmi más. Nem kell attól félnünk, hogy a pont időben beindított alkalmatosság esetleg leáll, jól hoppon hagyva, nem kell idegesen a slusszkulcs után kutatni, hogy aztán a reflektor fényével állítsuk meg a Taken-eket, semmit sem kell tennünk, csak generátort indítani és kitartani. Ami nekem kevés lehetőség. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy lekváros vagy mézes kenyér. És nem ehetsz mást. Gondolom, nem tetszene. És ugyanígy egy-két taktikát kell alkalmazni a harcoknál. Egy idő után rájön az ember, hogy sokkal egyszerűbb eldobni egy világító rudat, és elfutni a következő fénykörig, mint szembeszállni a Taken-ek hordáival. És ez a játékélménnyel szemben nem fair. Nemigen voltam rákényszerítve, hogy az életemért küzdjek, éppen ezért sem elbukott harcként éltem át halálaimat, hanem bosszankodtam, hogy újból meg kell tennem azt a párszáz métert. Pedig a megteremtett világ gyönyörű a maga sötét módján. És ezt szeretem a cégben leginkább. Hogy hangulatot tudnak a képernyőre varázsolni. Buták a magukat komolyan vevő karakterek, a játékmenet elmaradottsága a szememet szúrja, és mégis szívesen nézelődöm. Tudom, hogy nem ütközök kihívó, és félelmetes akadályokba, mégis megborzongok, mikor a biztonságot nyújtó épület ablakán kitekintve látom, ahogy ömlik a sötétség a fák között. A sziklaperemről lenézve látni, ahogy a nyomunkba eredő rendőrök zseblámpáinak fénye kétségbeesett táncot jár a fák között. A kerítésen átvilágítani a zseblámpával és csodálni, ahogy a fekete-sárga sávok dinamikusan váltakoznak az út szélén parkoló autó oldalán. A Remedy annyi mindent kézzelfoghatóvá varázsolt, mint anno tette azt a Max Payne sorozatban, amelynek jelenleg saját démonaival kell megküzdenie. És milyen fájó látnom, hogy a csapat mennyi szeretet öntött ebbe a játékba, és hogy nem sült el jól. Imádom az utalásokat, a szakdolgozataimban is rendre idézeteket választok az egyes fejezetek címeinek. A popkultúra megjelenik a játékban, és mennyire bosszantó, hogy nem vettem észre őket elsőre, mert nem lehet őket elsőre észrevenni. Ott vannak a madarak, amiknek a Hitchcock-féle pazar sokkot kellene kiváltaniuk, ehelyett beletörődő sóhajjal nyugtázom egy újabb raj közeledését. Most komolyan, a Birds után bárki komolyan veszi ezeket a fekete szállingózó micsodákat, amiket csak meg kell kínálni egy kis fénnyel? Aligha. A fadöntögető tornádó a Lost című sorozatból átemelt trükk, és csak a második végigjátszás alatt fogant meg bennem a gondolat, pedig nem egyszer sínylette meg a flóra a játék végi „főellenség” tombolását (amit röhejesen, semmit sem téve iktatok ki). Twilight Zone, valaki? Nos, az elvont sorozat továbbgondolása manifesztálódik az elmaradhatatlan gyűjtögetés egyik kategóriájában. És ezzel el is érkeztem a mai játékok egyik rákfenéjéhez, az értelmetlen gyűjtögetéshez. Visszadegradálódunk az ősemberek szintjére, gyűjtögetünk, és nem alkotunk, s a legtöbbször a fantázia teljes hiányába botlom. Öröm, hogy az Alan Wake esetében nem teljesen ez a helyzet. Mi bajom a gyűjthető dolgokkal? Az esetek túlnyomó többségében nincs jelentőségük. Gyűjtsd össze a kristályokat, vagy a kávéstermoszokat, és akkor mind boldogak leszünk. Mert mi haszna? Utóbbiak után kutatva hamisan azt a benyomást tennék a fejlesztők, hogy szabad a menet, miért nem nézel szét a mi hatalmas világunkban? Közben pedig csupán egy kétsávos úton haladok, nem pedig egy csőben. A játék lineáris, nem ad választási lehetőséget a kezembe, terel előre a saját tempómban a cél felé, ami, hát igen, egy generátor. Szóval gyűjtögetés az Alan Wake című játékban. Itt kezd kibontakozni, és nagyon remélem, hogy tovább folytatódik: a gyűjtés revolúciója. A Departure szétszórt lapjai, az itt-ott elrejtett televíziók és rádiók a történet szerves részét képezik, szóval nézzünk utánuk. Meg kell adni a játékosnak a motivációt, hogy ténylegesen hasznosnak ítélje meg a begyűjtést és a kutatást, ne csak úgy lövöldözzön galambokat. Az Alan Wake a sztori kiteljesedésének ígéretét választotta, és bejött, sokkal jobban élveztem az eseményeket az apróbb információk ismeretében. Bár a vége felé ebben is kifullad a dolog, haszontalan dalszöveget dobálva elém. Óh, a dalok, amelyek a legjobban megfogtak! Hogy a történethez illeszkedő számokat válogattak össze a fejlesztők, az egy dolog, és jó dolog, bár nem zseniális, az valami más. De az ajándék, hogy mikor bekapcsolom a számítógépem, egyből indítom a Poets of the Fall egy dalát, na az már megbecsülendő.

Furcsa kimondani, de kár, hogy a játék túl komolyan veszi magát. Így pedig az az érzésem, mintha egy elfuserált filmet néznék, mert a saját története mélységeibe süllyedő Alan százszámra gyűjti a flaskákat, untalan generátorokat (uh) indít, és Barry fejlámpáját követeli. Vegyem komolyan a fickót, aki felesége után eredve kitérőket tesz tudva, hogy bármikor a nyakába szakadhatnak a baltás őrültek, és aztán szétlő egy konzerv-piramist? Szóval döntsék el a srácok, mit akarnak, de ne lógjanak a két opció között félúton. Ne. És még járművet is kell vezetnem. Vezetném is szívesen, mert gyorsan átvághatom a dögunalmas Taken-daráldákat, viszont itt kapartam a falat (azóta be van törve a körmöm). Nem rendelkezem hatalmas vezetői tapasztalattal, azzal viszont tisztában vagyok, hogy az autóm nem megy tropára két kis súrlódástól, a fejemet nem rántja vissza gőzerővel egy földöntúli erő, ha kinézek az ablakon, bár „Vigyázz fiam, figyeld az utat!” felkiáltással tanító jelleget is belenézhetnek a lágyszívűek. A legnehezebb döntési helyzetbe kerültem, mikor választanom kellett, hogy gyalog vagy a volán mögött teszem meg a távolságot, lám, mégis van döntés, még ha morálisan mindkettő tönkretesz is. Szeretek elgondolkodni egy történeten, az eseményeken, és azzal sincs bajom, ha több titok, rejtély megválaszolatlan marad, netalán nem egyértelmű a befejezés. Olyankor összeülök a netes bandával, és megkezdődik a teóriagyártás. Kiugrok a konyhába egy csésze teáért, valami ropogtatnivalót veszek magamhoz (mostanság a Big Ban a menő), és órákra lekötöm magam, ezzel is tolva az adott médium szavatosságát. Ez eddig játékoknál nem volt jellemző az esetben, és örömmel tapasztaltam meg ezt az újdonságot, még ha ezen beszélgetések karakterben kifejezett mennyisége mérföldekkel marad el más hasonló élménymegosztásoktól. Nekem, akinek kedvelt és előnyben részesített elfoglaltságai között található az utóbb említett jelenség, az Alan Wake valami újat adott a játékok országában, és ezért hálás vagyok neki.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==