A sapkabát

Iffi nem játszott a többi gyerekkel. Pedig tél volt és sok hó esett. Az a fajta hó, amely már tapad, mintha minden pehely ragasztóval lenne megkenve. Az a fajta hó, mely kiváló alapanyaga a hóember építésének. Iffi mégsem épített hóembert. És nem azért, mert nem szeretett hóembert építeni. Szeretett, de nem volt kivel, mert a barátai éppen nem voltak itt. Akik meg itt voltak, azok nem játszottak vele. Mert ők nem játszanak egy olyan fiúval, akinek sapkabátja van.

Iffi tavaly karácsonykor kapta a sapkabátot. Nem örült neki. Már előre sejtette, mi lehet az olcsó csomagolópapíron belül, félve is bontogatta azt. Mikor végül lehámozta a papírt, elszörnyedt. Tudta, hogy innentől fogva meg van bélyegezve, be kell állnia neki is a sorba, a szegény gyerekek sorába. Most már mindenki tudni fogja róla, hogy ő egy szegény gyerek. De rossz érzéseit nem akarta kimutatni szülei felé, ezért hát megpróbált jó arcot vágni az ajándékhoz. Bár mikor fel kellett próbálnia a ruhadarabot, hogy megmutassa hogyan áll rajta, már nagyon nem érezte jól magát.

Persze hordta, mert hordania kellett, mert odakünn hideg volt, ő meg fázós. És bár egy meleg télikabátnak és egy igazi szőrmesapkának a melegét a sapkabát nem tudta nyújtani, azért valami védelmet nyújtott a zord telek fagyos fuvallatai ellen.

Iffi nézte egy darabig, hogyan építik a hóembert a gyerekek, akiknek igazi kabátjuk és sapkájuk volt. Azt is látta, hogyan adnak a már elkészült hóemberre valódi sapkát és kabátot. És azt is hallotta, hogyan nevetnek fel a gazdag gyerekek, amikor mindezt látva Iffi sarkon fordult, és sietve elsétált.

Iffi estére ért haza, éppen időben a karácsonyi vacsorára. Ruháit felakasztotta a fogasra, és leült az asztalhoz a család többi tagja mellé. Karácsonyi énekek hangja és a vacsora illata töltötte be az egész házat.

Iffi szerette a karácsonyt, bár rossz emlékeket is őrzött róla. Megszólalt a csengettyű, ami jelezte az ajándékok kibontásának idejét. Iffi izgatott lett. Most nem sejtette, hogy mit fog kapni.

A doboz alakjából már szűkítette a kört: ez nem ruhadarab, ez valami más. A súlyából és a zörejekből egyre erősödött benne az érzés, hogy játékot fog kapni! Erre a gondolatra izgatott lett. Játékot fog kapni!

Iffi lehámozta végre a csonagolást. És megdöbbent. Újra elfogta az a rossz érzés.

Szülei bizakodó mosollyal szemlélték őt, biztosak voltak benne, hogy gyermekük örülni fog az ajándéknak. Hisz Iffi jó gyerek, mindennek örül. Hisz örült a sapkabátnak is.

Iffi kiejtette a kezéből a dobozt, és hátralépett. Hátrált a kijárat felé, kereste a menekülőutat. Menekülni akart saját sorsa elől, saját szegény sorsa elől. Majd végül kifakadt:

• Nem akarok pázlegót! Értsétek meg! Vettetek volna vagy csak legót, vagy csak pázzöl'-t! Vagy inkább ne vettetek volna semmit! Nem akarok több bélyeget! - kiáltotta Iffi majd kirohant a házból, pedig szülei éppen ecsetelték volna a pázlegó nagyszerűségét, amit összerakás után ki lehet tenni a falra, és hogy az milyen szép, de akkor Iffi már nem volt sehol.

Pár perc múlva egy gyerekkéz nyúlt be a félig kinyitott bejárati ajtón, s emelte le a fogasról a sapkabátot. Mert azért odakünn nagy hidegek voltak.