Az alma álma

A szép és sudár almafán megtörtént egyszer, hogy két alma egymásra talált. A harmadik elágazódás negyedik ágán függtek ők, a lehető legjobb helyen. Legalábbis ők így gondolták, érő almának álmodni sem lehetne jobb helyet. Egy kis árnyék is volt felettük, mi nem csak a nap leghevesebb sugaraitól, de az esőtől is védte őket. Ott függtek tehát ők, kora gyermekkoruk óta, fás szárú köldökzsinórjukkal kapaszkodva éltető águkba. És nagyon jó barátokká is vált a két alma, ami nem is csoda, hisz együtt nőttek fel. Minden kaland, mi velük történt, közösen éltetett át. Együtt élték meg a hűs hajnalokat, a derűs esőket, a szélsebes szelet, mi megmozgatta őket. Ezt különösen szerették, mert szerettek tornázni, szerettek mozogni. A csillagokat is együtt nézték éjjelente, s együtt kívántak is, mikor - hitük szerint - a sötét égbolt almafájáról néhanap lepottyant egy érett, szikrázóan fehér gyümölcs.

És együtt nézték ahogyan felkel a nap, és azt, ahogy lenyugszik.

Illetve nem... Ezt nem együtt nézték, hanem külön külön. Az egyikük mindig csak a felkeltét, a másik mindig csak a napnyugtát látta. Mivel egymásnak háttal nőttek rá arra a kis ágra.

Ebből adódóan eddigi életük során még soha nem látták egymást, nem tudták, a másik valójában hogyan is nézhet ki szemtől szembe.

• Te, szerintem te nagyon szép vagy - mondta a fiúalma a lányalmának, mert különböző neműek voltak.

• Ugyan, ne mondj már ilyeneket - szokta erre mindig válaszolni a lányalma kissé elpirulva, bár ezt a neki háttal csüngő társa soha nem láthatta. Vagy ha láthatta is volna, azt is képzelhette, hogy azt a pírt a lány arcára az izzó nap érlelte.

• De, szerintem te szép vagy!

• Még nem is láttál. Ha látnál, lehet nem is tetszenék neked - szólt a lányalma, a lányalmák megszokott, gyöngyöző hanján.

• De tetszenél. De az is lehet, hogy én nem tetszenék neked.. Te figyu, én elképzeltelek ám már!

• És milyen vagyok? - kérdezte kíváncsian a leány.

• Szép!

• Ugyan.. - érlelődött a lányalma, mind pozsgásabbá válva.

• Figyu, ha meglátlak, ugye nem futsz el?

• Izé... nem..

Majd eljött a pillanat, mikor gyermekkoruk véget ért, éretté lettek, hullócsillagokká váltak. S pottyanásuk idején talán odalenn más teremtmények kívánták a szépet szívükre tett kézzel.

Leérkezvén a két alma megállapodott, annak ellenére, hogy a föld lejtése nem ezt kívánta volna. De végre szemtől szemben voltak egymással. Oly sok idő után. És mosolyogtak.

Ahogy az az érett almáknál lenni szokott.