casper0072010.05.22. 19:46

awake?

Egy jó történet és más semmi...

Tavaly, egy tavaszi délelőtt hirtelen beborult az ég, és szakadni kezdett az eső. A vízfüggönytől szinte semmit sem lehetett látni, mindenki tető alá menekült. Az egyik percben még a nyugodt napsütésben pihentettem idegeimet, a következőben már lucskos pólóban melegítettem a vizet egy finom teához. A felhőszakadás végül alábbhagyott, majd teljesen elállt, én pedig fájdalmas grimasszal néztem ki az ablakon. A nap hétágra süt ismét, a fű fulladozik a sárban, pocsolyáról visszatükröződő fénykavalkád mindenhol. Minden ragacsos, taszító, mintha a halotti maszkra öntöttek volna valami rózsaszín cukormázat, amibe beletapadt pár undorító légy. Pontosan ilyen érzés volt először az Alan Wake elé ülni.

De rég is volt, mikor este, átizzadt felsőben hajoltam a billentyűzetre, s tereltem a noir homályosan zsibbasztó világában Payne-t. Nagyszerű harcrendszer, az időlassítás megunhatatlan, a sötétebb, nyomasztóbb hangvételű sztori mellé kellően hangulatos környezet társul, imádtam. Hogy mi zajlik a teljesen felesleges folytatás körül, egy másik bejegyzést is megérne, most azonban a sorozattól eltávolodó Remedy új fejlesztéséről beszélnék. Öt év hosszú idő, főleg, ha vár valamire az ember. Az Alan Wake bejelentésre került, s bár már akkor megfogott (nem beszélve a kis csapatról, mely szimpátiámat élvezte), a projekt körülötti csend, s a folyamatos halasztások talonba kényszeríttették a tennivalók, s egyéb kívánságlisták fecnijein. Az időközönként elhintett képek, videók, információk után egy-két napig felélénkült érdeklődésem, aztán minden visszatért a normál (Wake-mentes) állapotba. Öt esztendő alatt pedig nagyot fordult a világ. Megjelent az Xbox 360 és a PlayStation 3, elvégeztem a gimnáziumot, végigkövettem életem legjobb történetét, eltávozott Puskás Ferenc, és még sorolhatnánk. Félelmetes belegondolni, ugye? Jogosan tehettem fel a kérdést? A fejlesztés elején elgondolt elemek, még ha bővítésen is esnek túl, alapjukban véve nem keltenek majd csalódást itt, a fényes prezentáció és forradalmi lépések korában? Dehogynem. Van egy nagy baj a játékkal, amit akkor sem tudtam megemészteni, amikor rádöbbentem ennek a negatívumnak a forrására: a hatvan hónap, amely legendává érlelte az író rémálmát, hihetetlen magasságokba emelte az elvárásokat, mind történet, mind játékmenet, mind minden más területén. Teendő? Szemet hunyni a hibák, hiányosságok felett, s élvezni a történetet? Mindenhol szóvá tenni, mennyire felültettek minket?

Az Alan Wake nem feltételezi a játékosról, hogy érett, intelligens lény. De nem ám. Szigorúan a játékélményre hivatkozva. Csalódni abban lehet, amitől sokat vár az ember (jobb esetben). Arra vártam, hogy az életemért fogok küzdeni, elkeseredetten keresem az utolsó szalmaszálat, ehelyett lépten-nyomon generátorokat indítok újra, megbújok a villanyoszlopok pátyolgató fényében, még arra is időt tudok szakítani, hogy koszos kávéstermoszokat gyűjtögessek az avarban. Pedig „a fény, mint fegyver” koncepció üvöltött a kihagyott lehetőségek után. A recept egyszerű: égesd le a sötétséget öntudatlan ellenfeleiről, majd lődd őket, míg csillagszóró módjára át nem adják magukat az enyészetnek. Ha netán egy hatalmas munkagépnek eszébe jut rád rontani, kínálgasd csak a zseblámpával és vége. Vége? Igen, a sötétség által megszállt járművet könnyebb elpusztítani, mintha mindennemű káros hatás nélkül a pajtában állna. Nekem ne mondja senki, mekkora felelősség nyomja a vállunkat, mert ez hazugság. Követjük az egyébként említésre méltó eseményeket, átverekedjük magunkat a gyermetegnek sem nevezhető „logikai” feladványokon, és az első harc alatt kiismerhető Taken-ek hordáin, beindítjuk a generátort.

Vegyes, nagyon vegyes az Alan Wake, életem legellentmondásosabb játéka. Talán kirúgott velem a ló az előző bekezdésben, nem játszhatatlan a produktum, de az átlagosból koránt sem emelkedik ki, ez egy elszalasztott lehetőség, mondjuk ki kegyetlenül. Miért akkor az előző kijelentésemből eredő esetleges pozitív kicsengés? Tegyük fel, hogy Harvey Dent áll előttem. Sérült, bomlott arca a harc, a fájóan kevés lehetőség, másik fele minden más (kéretik a két oldalt szigorúan egymáshoz viszonyítani). Az Alan Wake a történetmesélés mélységeibe hajít minket, igazán elemi erővel, s akkor nekilátunk teóriákat gyártani. Tegye fel a kezét, aki kövei a Lost eseményeit. Esetleg Magyarország legnagyobb sorozatos blogján is kibeszéli az aktuális eseményeket, feltevésekkel áll elő, együtt él a cselekménnyel. Itt is ez a helyzet, ami pedig számomra páratlan ajándék videojátékosként. Olyan ez, mint egy kiváló sorozat. Várod a következő részt (amire azért nem kell olyan sokat várni, maximum pár percet, míg betölt a következő epizód), ahogy a végére érsz, pedig már kezdenéd újra, hogy felfedezd az összefüggéseket, jobban megértsd a sztorit, ami nincs lezárva, vagyis jöhet a következő évad. Jöjjön, mert megfogott. Maga a történet is, igen, még jobban azonban a sok rejtély, homályos utalás. Van, aki a haját tépi tőle, nekem páratlan szórakozás, amikor húzzák-nyúzzák a kérdéseket, várjuk a választ, a bizonyosságot, és nem is igazán a végeredmény a fontos, hanem az út, ahogy eljutunk oda. Ezt a véleményemet még hallatni fogom a jövő héten. Végeztél a játékkal? Örömmel várunk a kibeszélőben, biztos vagyok benne, hogy érdekes felvetéseket, eddig elkerült információkat találsz.

Van egy zenei összeállítás, amiről kár lenne hallgatni. Hát még akkor, ha egyik-másik dal után mosolyogva csapjuk össze a tenyereinket. A felvonultatott dalok tökéletesen illeszkednek a történetbe, követik az eseményeket. Egy musical is lehetne mindez, de még milyen! A Poets of the Fall a Max Payne óta rejtett kedvencem, s itt ismét megmutatja a banda, mennyire együtt tud élni az érzékekkel. Kiváló, taps. Ahogy állok az erdő közepén a kunyhóban, fűrészpor hullik a fejemre, s hallgatom az elhagyott elemes rádióból előtörő The Poet and The Muse című számot, kinézek a keret nélküli ablaknyíláson, s előre megborzongok, hogy nekem ki kell oda mennem, ahol a nagybetűs Sötétség ömlik a fák között, s megborzongok, még akkor is, ha tudom, hogy primitív és kiábrándító harcra várhatok. A sziklaperemen egyensúlyozva szívembe markol az erdő szélén árván álló sátortáborka aurája. Szorongva figyelem az ég felé törő hegyek mögött lebukó nap utolsó haldokló sugarait. Közeledik az éj. Ki mit vesz észre a játékban, az ő dolga. A kérdés, hogy Te mit szeretnél benne látni?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==