Rewmac2010.05.10. 16:36

Lost Planet 2 - Teszt

Újabb harc az Akrid ellen, de már nayobb a tét...Vagy mégsem?

Úgy néz ki, hogy a 2010 már megmarad mint a nagy második részek megjelenési éve. Ebben az évben nem egy olyan játék érkezett melynek a címe mögött a bűvös kettes szám volt. Gondolok itt Mass Effect 2, Army Of Two 2, Just Cause 2, Bioshock 2, Bad Company 2 azt hiszem abba is hagyom. Így történt ez a Lost Planet 2-vel is.

Az elveszett bolygó visszatért, megváltozott és új elemekkel bővült. A kérdés, hogy ez a változás jót tett-e neki vagy sem. Egy biztos más lett.

Először egy kicsit a történet. A sztori lényegében semmilyen. Van 4 frakció ezek egymást akarják kiirtani és uralni a bolygót miközben az Akridek meg akarják őket enni. Ez lényegében egész jó is lenne, ha értenénk ha dolgok miértjét, mert arra nem igen fogunk rájönni. Az egész olyan mint egy budget kategóriás akciófilm amit az ember nem a történetért néz meg. Arra 5 óra után sem sikerül rájönnöm, hogy miért öl mindenki mindenkit és miért nem öl mindenki Akridet. Elvileg ezt is elmondták az egyik videóban, de annyira nem lehet felfogni a dolgokat, hogy inkább nem is próbáltam, pedig garantálom rém egyszerű. A mozik meglehetősen visszafogják magukat ami mondanivalójukat illeti, inkább az akcióra koncentrálnak. Itt is lesznek ugyan összeesküvések, melyeket magas ívben fogunk leszarni. De lesznek olyan sci-fi rajongók akik örülnek majd, hiszen a játékban van klón sereg és a szállítójuk is hasonló mint a méltán híres Csillagok Háborújának klónos epizódjában, csak éppen itt metál fekete fényezéssel láttak el.

A játékmenet elsőre furának tűnhet, hiszen nincsen olyan menü, hogy start campaign. Van egy hasonló ott találunk egy olyat, hogy Create Match. Mire utal ez? Minden single rész egyben egy coop multi is. Ami önmagában nem baj. Az olvasottak alapján, félve kezdtem el mert mindenhol azt olvastam hülye az AI. Hát had mondjam el most gyerekek, nem hülyébb mint máshol. Követ el hibát, de legfőképpen ott, hogy megy előre és megöl mindenkit akit lát. Ha meghal akkor feléled. A téves információkra nem hallgassunk, mert az ő haláluk minket nem befolyásol. A battle gauge az ami ránk vonatkozik. Nagyon fontos figyelni. Ha egyszer meghalunk levon 500-at, de ha ügyesek vagyunk és egy epizód alatt nem halunk meg akkor a megmaradt egységeket továbbvihetjük a következő pályára. Akár 8-9 ezernyivel is indulhatunk. A pontok mellett nagyon fontos a hőenergia is. Ezen pontok ugyanis az élet regenerációnkért felelősek. Alapból szépen lassan töltik vissza az elvesztett életet, de a Start gomb nyomva tartása esetén ez a sebesség igen felgyorsul. Energiát szinte bármiből kaphatunk. Szörnyekből, hordókból, de van külön hőtöltő állomások is. Checkpoint rendszert a Respawn váltja fel. Addig tudunk megnyitott pontokon újraéledni amíg van elég battle pontunk, ha elfogy akkor van gáz. Megjegyzem nekem ilyen még nem történt, mert a gépi társak mindig kihúztak a rosszabb helyzetekből. Ajánlott az Easy fokozaton kezdés (ez az európai játékok normálja), hiszen szokni kell a harcok menetét és a gigantikus főellenfeleket, amelyek annyira jól néznek, hogy el nem lehet mondani. A fegyverek a szokásos arzenál mellett (gépfegyver, shotgun, rakétavető, sniper) tartalmaznak lézer ágyút, áramos gránátot, tapadó bombákat annyi féle variáció van egyes szenáriókra, hogy nehéz nagyon elrontani. A VS—ek (bazi nagy ember irányította robotok) is visszatértek és erősebbek mint valaha. Ha beülünk most már nem kezdi el a játék elszívni a hőenergiánkat még akkor sem ha lebegő üzemmódba rakjuk a gépünket. Az ő arzenáljuk maradt régi, viszont a típusok változtak. Az egyik kedvencem a gránát dobálós, ágyú a jobb vállán verzió mely repülni is tud.

Hatalmas negatívum viszont a szörnyekkel való küzdelmek hiánya. Az akridek akik ellen javarészt harcolni kell, mind szinte kivétel nélkül bossok. Ami önmagában nagyon jó, de kevés a kisebb olyan lény akik csak úgy megtámadnak minket. Az időnk nagy részét emberekre való lövöldözéssel fogjuk tölteni.

A single rész legidegesítőbb rész, hogy minden egyes area után kiírja, hogy Mission Complete. Ez nagyon zavaró mert 5 percenként történik meg. Egy epizód 3 fejezetből áll, egy fejezet 4 vagy 5 area-ból. Tehát a szokásos játékhosszúságra lehet számítani első végigjátszásra. Az viszont dicséretet érdemel, hogy ha rambozni akar az ember akkor menjen mást játszani. Picit nem figyelsz halott vagy mert fejbe lőnek. Igen a gép lő fejbe. Észnél kell lenni játék közben.

A kompetitív online mód viszont nagyon pörgős. A pályák nagyon, nyitottak és iszonyatosan jó csapatjáték folyik. Aki szereti a hétköznapi, de mégis kicsit különleges multit annak csak ajánlani tudom.

A grafika egyszerűen mesés. Szép, éles kidolgozott. Bár látszik, hogy külön nem melóztak vele, hanem fogták az előző rész darabjait és összerakták a másodikra. Ennek ellenére lenyűgöző látvány tárul elénk. Kisebb problémát jelenhet a vsync hiba. Ez nem látható gyakran, de amikor előjön akkor pont úgy, hogy ki lehet szúrni.

A karakterdizájn szerintem 1-est érdemel. Nulla mimika, még a szemük is olyan mintha egy állókép lenne, nincsenek reakciók tulajdonképpen olyan mintha nem is lenne. A kinézetük pedig egyes frakcióknál siralmas. Most őszintén mit keres egy jamaikai raszta man egy elveszett bolygón és miért van vele a 200 spanja? Nem fogok rájönni, de azért annyit foglalkozhattak volna igazán velük, hogy legalább emberien néznek ki.

A táj ellenben gyönyörű. A helyszínek epizódonként változnak és meg kell mondjam nekem ez tetszik. Az embernek pont elege lesz az adott helyszínből mire jön a váltás ezért egy nagyon kellemes érzést hagy bennünk. Kevesebb a havas táj, de ellenben kapunk sivatagot, dzsungelt és romvárost is. A pályák nagyon jók egy feladat elvégzésére több útvonalat is lehet találni egészen az utolsó részéig az area-nak mert onnantól egy irányba lehet menni.

Összevetve a Lost Planet 2 egy jó játék, mely bután lett megcsinálva. A single élmény hiánya sokat ront a játékon, de a Co-Op ha az embernek vannak társai viszont nagyon élvezetes. Aki az achievementekre vadászik az felejtse el a játékot, mert ez nem az ami kiköpi a 200 pontokat. Mindennek ellenére, gép partnerrel is élvezhető a játék. Vannak problémája, de egyedi játékmenete és dizájnja egy remek darabbá teszi.

Nálam 7.5 pontot kap.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==