rate

A világon minden a számok körül forog. Észrevétlenül suhanunk el felettünk, de ha jobban odafigyelünk, beláthatjuk, hogy így van. Megélhetésünket tekintve ott a pénz, sokunknak fáj a feje a fizetés, a számlák, a csekkek, a boltokban otthagyok összegek miatt. Az iskolákban tanulók milliói izgulnak amiatt, hogy milyen jegy kerül elraktározásra. Még az időt is számokban mérjük. Aktuális témám, a videojátékok pontozása is a númerok bűvöletében leledzik. Ahány tesztet olvasunk, nyálazunk át, annyi értékeléssel találjuk szembe magunkat, mely nem kevés esetben heves indulatokat vált ki a játékosokból. Az utóbbi időben merengtem el erről a problematikáról, ami több érdekes kérdést vet fel. Nincs mese, kedvenc területünkön is mindent a számok határoznak meg.

Számos botrány bontakozott ki az elmúlt évek során az egyes offline és online magazinok körül. Elég csak a Tomb Raider vagy a Kane & Lynch esetét szemügyre venni, ahol a kiadók véreres szemmel támadták a sajtót a számukra nem megfelelő értékelés miatt, de volt, ahol egy sorozat kedvelői borultak ki. Pedig egy ideális világban nemhogy ilyen összezördülésekre nem kerülne sor, de pontozásra sem lenne szükség. A kialakult, sokkal inkább berögzült reflexió azonban mást mutat. A játékosok túlnyomó többsége a pontszámot tekinti kiemelt prioritásként, sokszor magát a cikket sem olvassák el, hanem legörgetnek, lapoznak, míg szemük meg nem akad a színnel, mérettel kiemelt végítéleten. Majd örömkiáltással vagy káromkodással nyugtázzák az eredményt. Ez csak a jobb eset, de megtörténhet, hogy emiatt az olvasó lemond a játék megvásárlásáról, holott emlékezetes órákat tölthetne el vele. Hogy mire való a pontozás? Számos magyarázat létezik, saját véleményem szerint iránymutatóként szolgál egy szigorúan felépített és fantáziátlan, de könnyen átlátható és megérthető rendszerben, mely a szubjektivitás és objektivitás között helyezkedik el, erősen eltolva az előző irányába. Hogy mire gondolok? Egy produktum megvizsgálásánál elkerülhetetlenül előtörnek az érzelmek, minden személyes véleményt kizárva nem lehet és nem is szabad tesztelni, hiszen elveszne a lényeg, hogy miért is jó az adott darabbal játszani, eltölteni az időnket. Ugyanakkor túlságosan a személyes benyomásokra hagyatkozni sem ajánlatos, mivel komoly félreértések születhetnek.

Megítélésem szerint manapság a téma egyik betegsége a túlpontozás. Nem vagyok szakértő, nem tudom, mi váltja ki ezt a jelenséget: a kiadó által fizetett összeg, a személyes rajongás, egyszerű szimpátia, vagy a magas pontszám kiosztásának kényszere. Sokszor az az érzésem támad, hogy a tesztelő a skála felső felében gondolkozik, az alapvetően gyenge játék 5, 50 pontnál kezdődik. Mi következik ebből? A pontozási skála alsó fele megszűnik létezni, de legjobb esetben is csak szemérmes köszönőviszonyban van a gyakorisággal. Ennek örülni kellene, hiszen ez a jelenség azt mutatná, hogy a fejlesztők értik a dolgukat és jó munkát végeznek, de ez sajnos nincs mindig így. Naponta, hírről-hírre, topikról-topikra járva azzal szembesül az ember, hogy a játékosok ilyen-olyan módon kritizálnak egy alkotást, sokszor jogosan. Az adott termék nem mentes hibáktól, sok az üresjárat, ötlettelenek az ellenfelek, silány a multiplayer, ronda a grafika. Ezen dolgok jóindulattal sem nevezhetők megbocsáthatónak, keménynek kell lenni, a hibákra fel kell hívni a figyelmet, hogy a következő alkalommal ne forduljanak elő. Ha már annyira a pontszámokra hagyatkozik a rendszer, akkor azok az igazi értéket mutassák. Egyből megszaporodnának a gyengébb pontszámok. De beszélhetünk a másik végletről is, mégpedig a „nem elég pont = rossz játék” problémájáról. Ami nem éri el a nyolc pontot, az gyenge, nem érdemes kipróbálni, játszani vele. Pedig nem egyszer ezek a játékok kellemesebb kikapcsolódást nyújtanak, mint a túlzóan felülértékelt társaik. A két jelenség következtében elenyészően kicsi az értékelésben rejlő különbség a valóban gyenge és a nem tökéletes játékok között.

Mi alapján alakul ki a végső pontszám? Három lehetőséget tudok elképzelni: a tesztelő csupán az objektívan megítélhető elemeket veszi szemügyre. Azt csinálja-e a karakter, amit utasításba ad a játékos, mennyi vizuális hibába ütközik a játék során, lagos-e a multi. Ezt az irányelvet azonnal kicsukom, elvágom a továbbhaladás lehetőségét, hiszen ha ezen tényezők nem nélkülözhetőek, és sok esetben a játékélményt is befolyásolják, láttam már rá példát, hogy egy alapvetően gyengén összerakott játék szórakoztató is volt egyben. Persze teljesen szubjektívan is tekinteni egy produktumra, de akkor számolnunk kell a túlságosan pozitív vagy negatív előítéletekkel. Ha egy tesztelő már tűkön ülve várja kedvenc sorozata következő részét, akkor az aktuális lapszámban hajlamos elsiklani a hibák felett, nem veszi figyelembe az olyan bökkenőket, amiket egy közömbös egyén minden bizonnyal botránkozva konstatálna. Ha informatív és egyben az élményt átadó tesztet szeretnénk írni, akkor bizony meg kell találni az arany középutat. És itt ugrunk át a következő kérdésre, kiknek szól a teszt? Rajongóknak? Véleményem szerint az nem tartozik a járható utak közé. Vannak olyan játékok, amelyek hihetetlen fanatizmust tudnak kiváltani az emberekből. Ezeknek az alkotásoknak nem lehet hibájuk, minden fölé emelkednek, akik pedig más véleményen vannak, azokat el kell égetni. Ezek az emberek azt kapják egy hasonló rajongó tesztjétől, amit olvasni szeretnének. A játék kiváló, a legjobbak között a helye. Ez igaz is lehet, de mi van az alapvető hiányosságokkal, hibákkal, amit a rajongó lelkes kalandozása közben talán észre sem vesz? Ilyen esetekben állhat elő az a megoldhatatlannak tűnő probléma, hogy ki írja a tesztet? Hiszen egy sorozat esetében szükséges a széria ismerete, így lehetséges megvizsgálni az epizód sorozatban betöltött szerepét, fejlődését elődeihez képest. Ha valaki nagyon beleássa magát egy univerzumba, könnyen beleszerelmesedhet, és akkor ugrott a kritika, mint olyan. Olyan emberekre lenne szükség, akik túlzott lelkesedésük mellett is képesek a józan ész diktálta kritikára, említsék meg a hibákat, így mutatva irányt a fejlesztőknek. Ha állandóan átsiklanak a hibák felett és tökéletesnek titulálják azt, ami nyilvánvalóan nem az, akkor nem lesz fejlődés, és örökké hamis nézeteikbe ringatva várhatják majd a következő megjelenést. Mindig törekedni kell a jobb elérésére.

Ugyanakkor a pontozás nehéz dolog. Talán ezért esik meg sokszor a fentebb említett túlpontozás. Mi alapján mondjuk meg, hogy egy játék hat vagy hét pontot ér? És akkor nem is beszéltünk a százas skáláról, amin a teljesen precíz értékelést teljesen lehetetlennek tartok. Ha jól tudom, a Famitsu alkalmazza a teljesen egyedülálló negyvenes listát, és ebben van valami. A százas túl széles, a tízes talán szűköcske, a negyvenesen viszont jól meg lehet osztani a játékokat. Én sokáig a tízes rendszerben dolgoztam, nem akadt problémám a pontszámmal, de sokszor éreztem, hogy az az egy karakter az egész szöveget átértékeli és a ponttól függővé válik. Múlt évben áttértem a még szűkebb, ötös rendszerbe, így viszont olyan szűk besorolást hoztam létre, amiben a játékokat az egyediség elvesztése fenyegeti. Ekkor vetődött fel bennem a pontozás elvetésének lehetősége.

Először vizsgáljuk meg az ebből eredő negatívumokat, mert akadnak ilyenek is. A játékosok, akik az évek során hozzászoktak a pontozáshoz, valószínűleg megdöbbenve fogadnák ezt az új sémát. Hát hogy van az, hogy az adott játék nem kapott értékelést? Most jó vagy sem? Elvesznének a jól bejáratott mutatók, sokan tanácstalanok lennének, nem tudnának mit kezdeni az információval, pedig csak oda kell figyelni a szövegre. Jogos a felvetés, hogy a pontozás eltörlése talán csak a felelősségtől való szabadulás eszköze. Így a tesztelő megmenti magát a rajongók és az adott termékkel szimpatizálók megrovó véleményeitől, szabadon írhat a játékról, hiszen a reakciót kiváltó végítélet a teszt végén lévő értékelés. Szomorú dolognak tartom ezt, hiszen egy teszt olyan lehet egy kritikus számára, mint a fehér vászon. Egy csodát festhet rá, olyan írást, amit élvezet olvasni, meghozza a kedvünket a játékhoz, de egyben figyelmeztet minket az esetleges hibákra is. Nincs dilemma, hogy mennyi pontot adjunk, leírjuk, amit gondolunk, és amit tapasztalunk, ilyen a vegytiszta élmény, aminek a tesztekből áradnia kell. Ránézünk egy játék pontszámára és megítéljük, hogy ez jó, érdemes kipróbálni vagy éppen gyenge, hagyjuk inkább, pedig ha utána olvasnánk, megvizsgálnánk néhány élménybeszámolót, hitelesebb, informatívabb, nem utolsó sorban meggyőzőbb képet kaphatnánk az adott produktumról. Ez a tesztelés lényege, a gondolatok szabad folyama, a pontszámok terhének teljes elvetése, ami nem nyomja rá kegyetlen bélyegét az egész munkára. Nem mondom, hogy tökéletes megoldás, megvannak a maga hátulütői és elképzelhető, hogy később formálódik, finomodik a véleményem, és ez a szösszenet csak egy állomás a teljes végítélet felé vezető úton, de érdemes lenne kipróbálni.