Cayman HUN2009.11.23. 14:54

2012 - A világvége sosem alszik

A világunk felemészti önmagát, szeretett bolygónk, a Föld haldoklik. Sok elmélet született és születik arról, miként jön el a vég, a nap, mikor már nem vagyunk idegenek, mikor egy családként félünk az elkerülhetetlentől. Elfogadjuk, hogy nincs mit tenni és barátainkkal töltjük életünk utolsó perceit. Sokan közülünk megváltásért és bűneink alól való feloldozásért imádkoznak majd, sokan leülnek kedvenc videojátékuk elé s még egyszer nekifutnak a legnehezebb szintnek, néhányan pedig szüleik, szeretteik nyakába borulva szó nélkül bánják meg, hogy nem használták ki az időt, amit együtt tölthettek volna. Néhányan, a legtöbbünk pedig elkezdi majd egymást állatok módjára gyilkolni, bizonyítván azt, hogy semmit sem fejlődtünk morálisan az évezredek során. Mert amikor már nem küzdünk egymásért, semmi sem különböztet meg minket az állatoktól. Erről szólna Roland Emmerich 2012 című filmje? Egy igazi dráma ami után még a legkeményebbek is megenyhülnek, amely mellé a lélegzetelállító képsorok már csak habcsókok lennének a darabjaira málló torta tetején? Egy másik alkalommal, egy másik időben remélem az lesz! De ezúttal biztosan nem...

...Nagyjából valami ilyesmit láttam volna szívesen amikor először halottam a 2012-ről, az első előzetes láttán pedig már csak egy látványfilmet vártam. A moziból való távozás után már csak azt, hogy ha a világ véget ér 2012-ben, akkor Roland Emmerich ne legyen túlélők között...

Sok legenda, fikció született 2012 december havának huszonegyedik napjáról. A legtöbben úgy ismerik ezt a dátumot, mint a maja naptár végét, és ezzel egy lehetséges időpontot a mi világunk végére is. Azt már annál kevesebben tudják, hogy a legnagyobb maja kutatók is elutasítják ezt az elméletet és nem úgy kezelik, mint a föld lejárati dátumát. Csupán mint egy ciklus végét, amikor is újrakezdődik a számlálás. Nos, egy kis ellentmondást érzek az elmúlt pár sorban. Ha valami újrakezdődik, akkor azelőtt valaminek vége is volt nem? - merül fel bennem a kérdés. Talán egy ismeretlen bolygó ami több ezer évente keresztezi a föld pályáját, sokan tippelnek erre. Vagy egy hatalmas napkitörés aminek hulláma a földet is eléri és visszafordíthatatlan változásokat idéz elő benne? Ezen elméletek százai megérnének egy külön írást, tehát nem boncolgatom tovább őket, térjünk vissza a filmhez, a Hollywood-i szuperprodukcióhoz amely az utóbbi verziót vette alapul eddig ismert világunk atomjaira bontásához.

Azt kell mondjam, a rendező maga sem gondolhatta komolyan a 2012-t. Kizártnak tartom, hogy a Függetlenség napja és a Holnapután megalkotója ilyet tett volna. Ha úgy harangozzák be, mint a világvége paródiáját, akkor már egészen más a helyzet. De miért is illetem ily kritikus szavakkal a filmet? Mert minden elvárást alulmúlt. Egy szájtátós, monumentális apokalipszis helyett egy Z kategóriás tévé filmet kaptunk hatalmas pusztításokkal, és annál is nagyobb büdzsével. Nehéz spoiler-ek nélkül elmesélni milyen gyomorforgató is valójában néhány jelenet. A film nagy része vontatott, unalmas és erőltetett. Kiéleződik a szereplők bemutatására és a tipikus katasztrófa filmek dráma jeleneteire, ami nem áll többől mint sikítozó gyermekekből és menekülő tömegből, mindezt az új évezred legrosszabb vicceivel körítve. Akkora beleéléssel forgathatták a képsorokat, mintha minden résztvevőt a nemi szervüknél fogva húzták volna végig egy salakpályán a jól megérdemelt cigiszünetek helyett. De ha még azt mondhatnám, hogy az egy órás felvezetést követően 180 fokos fordulatot venne a film, és mindent maga mögött hagyva elkápráztatná a nézőt a monumentális pusztításokkal, és az azok alá írt epikus zenével. Ám sajnos ez sem így történt. Igaz, a számítógépes animációk egyik újabb mérföldköve amit véghez vittek a technikusok, és az is igaz, hogy hasonló mértékű és látványvilágú pusztítást még tán nem is láttunk a vásznon, még ezek sem tehetik szebbé azt, hogy Emmerich is ott volt a forgatáson. Ő megálmodta a koncepciót, miszerint úgy a jó, ha teljesen irreálissá és valótlanná teszik még a film legjobb képkockáit is. Minden "akciójelenet" úszik az "éppen megúsztuk" tengerében. A főszereplők még a gravitáció törvényeit is felülírják, hogy visszajussanak a szakadékból, majd a porfelhőben a magasba emelkedjenek s elérjék becsekkolást Kínában.

Négyszer vagy ötször láttam a filmet moziban (már nem számolom), és mindegyik alkalommal voltak olyan nézők akik az első háromnegyed óra után felálltak és kisétáltak a teremből. Ennél rosszabban azt hiszem egy filmet nem lehet elkezdeni. - Ugyanis a 2012-nél az első háromnegyed óra még csak az előjáték. - Bár az élmény akkor is az első megtekintés után volt csak gyomorforgató, a másodiknál és a következő vetítéseknél már csak fogtam a fejem, de akkor már tisztában voltam vele mire kell koncentrálni és mikor kell kimenni könnyíteni magamon. Az is igaz azonban, hogy nem kell többször megnézni a filmet, hogy kialakuljon a reális vélemény róla, elég aludni rá egyet. Miután feldolgozza az ember azt a tömérdek mennyiségű idegi molesztálást, másnap már ámulva emlékszik vissza a pusztításra, arra a szemet kápráztató látványra.

Az alakításokról és a zenéről nem szeretnék beszélni. Mondhatnám úgy is, nem szeretném tovább húzni a süllyesztőbe a filmet, mert akkor megváltoztatnám az olvasó számára leközölt összképet. Ez nem az a dráma, amiben az színészi játékról kell beszélni, és nem is az az akciófilm amit az epikus zenéje tesz oly széppé. Ez egy látványfilm főfogásként, irreális körítéssel, tengernyi unalommal leöntve, s rosszabbnál rosszabb faviccekkel fűszerezve. Emmerich módra sütve.

Összességében azért mégsem olyan drámai a helyzet - milyen ironikusan hat ez -, mint azt felvázoltam a fentiekben. Mondhatnám azt is, kicsit túloztam, de nem én lennék, ha nem tenném. Mindig is szerettem kicsit sarkítani a dolgokat, ebből a szempontból még engedékeny is voltam a filmmel szemben. Minden esetre azt ajánlom, nézze meg mindenki a filmet aki teheti, a látvány miatt megéri. És amiatt is, hogy ennyivel tekinthetnénk ezt az amerikai befolyás fenntartására tett próbálkozások utolsó rúgásainak is. - Vajon miért fekete az elnök? Vajon miért nem hagyja el...- Minden esetre szerelkezzetek fel egy jó adag pattogatott kukoricával és egy liter kólával...én figyelmeztettelek! - You were warned...

P.S. Az első képhez egy filmhez illő humor: ...és ilyenkor van az, hogy az épület töri össze a repülőt nem a repülő az épületet...

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==