2012 - A világvége sosem alszik

...Nagyjából valami ilyesmit láttam volna szívesen amikor először halottam a 2012-ről, az első előzetes láttán pedig már csak egy látványfilmet vártam. A moziból való távozás után már csak azt, hogy ha a világ véget ér 2012-ben, akkor Roland Emmerich ne legyen túlélők között...

Sok legenda, fikció született 2012 december havának huszonegyedik napjáról. A legtöbben úgy ismerik ezt a dátumot, mint a maja naptár végét, és ezzel egy lehetséges időpontot a mi világunk végére is. Azt már annál kevesebben tudják, hogy a legnagyobb maja kutatók is elutasítják ezt az elméletet és nem úgy kezelik, mint a föld lejárati dátumát. Csupán mint egy ciklus végét, amikor is újrakezdődik a számlálás. Nos, egy kis ellentmondást érzek az elmúlt pár sorban. Ha valami újrakezdődik, akkor azelőtt valaminek vége is volt nem? - merül fel bennem a kérdés. Talán egy ismeretlen bolygó ami több ezer évente keresztezi a föld pályáját, sokan tippelnek erre. Vagy egy hatalmas napkitörés aminek hulláma a földet is eléri és visszafordíthatatlan változásokat idéz elő benne? Ezen elméletek százai megérnének egy külön írást, tehát nem boncolgatom tovább őket, térjünk vissza a filmhez, a Hollywood-i szuperprodukcióhoz amely az utóbbi verziót vette alapul eddig ismert világunk atomjaira bontásához.

Azt kell mondjam, a rendező maga sem gondolhatta komolyan a 2012-t. Kizártnak tartom, hogy a Függetlenség napja és a Holnapután megalkotója ilyet tett volna. Ha úgy harangozzák be, mint a világvége paródiáját, akkor már egészen más a helyzet. De miért is illetem ily kritikus szavakkal a filmet? Mert minden elvárást alulmúlt. Egy szájtátós, monumentális apokalipszis helyett egy Z kategóriás tévé filmet kaptunk hatalmas pusztításokkal, és annál is nagyobb büdzsével. Nehéz spoiler-ek nélkül elmesélni milyen gyomorforgató is valójában néhány jelenet. A film nagy része vontatott, unalmas és erőltetett. Kiéleződik a szereplők bemutatására és a tipikus katasztrófa filmek dráma jeleneteire, ami nem áll többől mint sikítozó gyermekekből és menekülő tömegből, mindezt az új évezred legrosszabb vicceivel körítve. Akkora beleéléssel forgathatták a képsorokat, mintha minden résztvevőt a nemi szervüknél fogva húzták volna végig egy salakpályán a jól megérdemelt cigiszünetek helyett. De ha még azt mondhatnám, hogy az egy órás felvezetést követően 180 fokos fordulatot venne a film, és mindent maga mögött hagyva elkápráztatná a nézőt a monumentális pusztításokkal, és az azok alá írt epikus zenével. Ám sajnos ez sem így történt. Igaz, a számítógépes animációk egyik újabb mérföldköve amit véghez vittek a technikusok, és az is igaz, hogy hasonló mértékű és látványvilágú pusztítást még tán nem is láttunk a vásznon, még ezek sem tehetik szebbé azt, hogy Emmerich is ott volt a forgatáson. Ő megálmodta a koncepciót, miszerint úgy a jó, ha teljesen irreálissá és valótlanná teszik még a film legjobb képkockáit is. Minden "akciójelenet" úszik az "éppen megúsztuk" tengerében. A főszereplők még a gravitáció törvényeit is felülírják, hogy visszajussanak a szakadékból, majd a porfelhőben a magasba emelkedjenek s elérjék becsekkolást Kínában.

Négyszer vagy ötször láttam a filmet moziban (már nem számolom), és mindegyik alkalommal voltak olyan nézők akik az első háromnegyed óra után felálltak és kisétáltak a teremből. Ennél rosszabban azt hiszem egy filmet nem lehet elkezdeni. - Ugyanis a 2012-nél az első háromnegyed óra még csak az előjáték. - Bár az élmény akkor is az első megtekintés után volt csak gyomorforgató, a másodiknál és a következő vetítéseknél már csak fogtam a fejem, de akkor már tisztában voltam vele mire kell koncentrálni és mikor kell kimenni könnyíteni magamon. Az is igaz azonban, hogy nem kell többször megnézni a filmet, hogy kialakuljon a reális vélemény róla, elég aludni rá egyet. Miután feldolgozza az ember azt a tömérdek mennyiségű idegi molesztálást, másnap már ámulva emlékszik vissza a pusztításra, arra a szemet kápráztató látványra.

Az alakításokról és a zenéről nem szeretnék beszélni. Mondhatnám úgy is, nem szeretném tovább húzni a süllyesztőbe a filmet, mert akkor megváltoztatnám az olvasó számára leközölt összképet. Ez nem az a dráma, amiben az színészi játékról kell beszélni, és nem is az az akciófilm amit az epikus zenéje tesz oly széppé. Ez egy látványfilm főfogásként, irreális körítéssel, tengernyi unalommal leöntve, s rosszabbnál rosszabb faviccekkel fűszerezve. Emmerich módra sütve.

Összességében azért mégsem olyan drámai a helyzet - milyen ironikusan hat ez -, mint azt felvázoltam a fentiekben. Mondhatnám azt is, kicsit túloztam, de nem én lennék, ha nem tenném. Mindig is szerettem kicsit sarkítani a dolgokat, ebből a szempontból még engedékeny is voltam a filmmel szemben. Minden esetre azt ajánlom, nézze meg mindenki a filmet aki teheti, a látvány miatt megéri. És amiatt is, hogy ennyivel tekinthetnénk ezt az amerikai befolyás fenntartására tett próbálkozások utolsó rúgásainak is. - Vajon miért fekete az elnök? Vajon miért nem hagyja el...- Minden esetre szerelkezzetek fel egy jó adag pattogatott kukoricával és egy liter kólával...én figyelmeztettelek! - You were warned...

P.S. Az első képhez egy filmhez illő humor: ...és ilyenkor van az, hogy az épület töri össze a repülőt nem a repülő az épületet...