playmore2009.11.22. 12:45

Left 4 Dead 2 (teszt)

Több zombi. Több akció. Több szívás.

L4D indítása

*Az évek során sokan sok féle módon próbálták megközelíteni az igen hálás "zombi" témát játékos szemszögből, elég ha csak a méltán népszerű Resident Evil szériára gondolunk. A generációk teltek a prezentáció változott, mégis azt a bizonyos klasszikus filmes hatást nem igazán sikerült megfelelően átültetni szoftveres formába. Vagy túlságosan kalandjátékot kaptunk lassú játékmenettel vagy kevéssé komolyan vehető arcade zúzást. Emellett volt ezeknek a játékoknak egy nagy hibája: leginkább egyjátékos szekcióra voltak kihegyezve, a single kampányok örök átkával, mindig minden ugyanúgy történik. Ekkor jött, látott és győzött a zseniális Left 4 Dead (továbbiakban L4D), amelyik egy pofonegyszerű (hogyan nem jutott ez nekem eszembe?) ötletet hozott tető alá: négy fős co-operative játékmód. Nem egyjátékos és valami multi, nem csak multi - egy, a kezdetektől fogva négy fős többjátékos módra kihegyezett produktum.

Akik esetleg kihagyták volna az első részt: adva van négy játékos - négy túlélő - akik éppen most realizálták, hogy zombik szabadultak a világra és ha jót akarnak maguknak akkor bizony menekülniük kell a fertőzés kellős közepéből. Ezt 4 kampányon (azon belül 5-5 pályán) keresztül teszik, ahol minden kampány egy önálló kerek történet. A túlélőket irányító játékosok (akik lehetnek gépiek is, de hol marad akkor a móka?) végigcsatangolnak a pályákon, összeszedik a véletlenszerűen eldobált felszereléseket, visszaverik a végtelen hullámokban özönlő élőhalottak hordáit és végül egy grandiózus finálé keretében több-kevesebb sikerrel elhajtanak az éjszakába. No ez így még nem lenne túl izgalmas ezért a gép által irányított agyatlan zombikatonákon kívül vannak úgynevezett speciálisan mutálódott egyedek, akik a normál társaiknál sokkalta veszélyesebbek, de cserébe ritkábban is tűnnek fel. Mondanom se kell, hogy őket is irányíthatjuk így egy igazán izgalmas 4vs4 elleni összecsapást okozva (túlélők a menekülés felé, zombik ellenük).

A L4D izgalmas volt, ötletes volt, új volt, de a kiadó tovább kívánt lépni. Bejelentették a második részt a többet-jobban elven és ezzel jócskán kihívták a játékosok haragját. "Csak ráncfelvarrás, nem lesz benne elég újjítás egy teljes árú szoftverhez!" - hallatszottak a rosszalló kiáltások. Termszetesen a Valve ilyen apróságokat elengedett a füle mellett és a L4D2 november tizenhetedikén megjelent.*

Beállítások

*Az utolsó kampány eszeveszett menekülése után görcsösen markoltam a kontrollert. Nehéz ilyenkor koherens véleményt formálni egy játékélményről hiszen ott kavarog az ember fejében a sok gondolat, de egyet bizton állíthatok: a L4D2 megugrotta a lécet, sikerült egy olyan új részt kreálnia, ami önmagában igazolja a teljes értékű programot. Persze nem minden arany ami fénylik, de rendhagyó módon előre kellett helyeznem a konklúziót: k*va jó játékkal állunk szemben. Annyira más lett minden egyes dolog, hogy már-már azt is megkérdőjelezném van-e köze a fejlesztésnek az első részhez. Nem voltak látványosak a pályák? Most minden sarok tartogat valami extra effektet. Kevés volt a felszerelés? Most lépni sem lehet tőlük. Nem volt változatos a játékmenet? Most alig győzzük kapkodni a fejünket. Kevés volt a kihívás? Most sírva könyörgünk a túlélésért. Mindent kijavítottak, mindent feldobtak valamivel.

Grafika: Magas

Elképesztő mit ki nem hoznak még a jó öreg Source motorból (Half Life 2). A L4D2 alapos ráncfelvarráson esett át, a szintek döntő többsége nem határokkal lezárt folyosószerű cső, hanem egy végtelen város / mocsár / vidámpark aminek mi csak egy szeletét járjuk be. Ezt többségében nagyon ügyes pályatervezéssel (nem egyenesek a pályák, hanem S alakúak) oldották meg; részben pedig látványos effektek alkalmazásával. Emiatt soha sem azt érezzük, hogy egy apró egyen elemekből épített helyen mozgunk, hanem hatalmas bejárható szinteket látunk, többek közt azért is mert a pálya egyik végéből átlátunk oda ahol nem régiben voltunk. Lehet, hogy nem veszi fel a versenyt egy Moder Warfare égő Washingtonjával, de számomra az összkép mindig többet számított ilyen szempontból, mint a részletek külön külön (lehet ezért nincs bajom a MW2 grafikájával 8P). A karakterek és a tereptárgyak mind-mind szépen lekerekítettek, teltek és életszerűek, nyoma sincs az előző rész kocka belső tereinek és szegényes zombiainak. A sérülésmodell RENGETEGET fejlődött, most már apró darabokra cincálhatjuk az ellenfeleket és a szoftver kezeli a keresztüllövés fogalmát is (nagyobb kaliberű fegyverek csinos kis lyukakat hagynak maguk után a célszemélyben). A kampány alatt ráadásul változó környezeti hatásokkal is szembe kell szállnunk, nem egyszer kell szakadó esőben, tűző nap alatt vagy sűrű mocsárban kóricálnunk.

Újjítások száma: Magas

*Az egész játékra általában igaz, hogy sokkal gyorsabb és feszesebb lett mint elődje. Az élőhalottak sokkal keményebbek és veszedelmesebbek, már néhány zombival komolyan meggyűlhet a bajunk ráadásul újak csatlakoztak hozzájuk. A klasszikus ötös három új taggal bővült és így már nagyon könnyen el tudnak bánni a játékosokkal:

Witch - Az első rész síró boszorkánya (anyukája?) ismét csak gép által irányítható karakterként tér vissza, azonban ez alkalommal már nem csak egy helyben zokog, hanem kezét az arcába temetve kóricál a pályán. Nem egészséges belé botlani egy sarkon.

Boomer - A klasszikus darab, olyan váladékot tud kiválasztani amely vonzza a gép által irányított zombihordát. A hányása kicsit kevésbé hat messzire, de abszolút vakít egy időre.

Hunter - Az első retteget zombija itt is tiszteletét teszi. Megfelelő magasságú épület birtokában akárhonnan ráugorhat az áldozatára darabokra cincálva azt.

Smoker - Nyelvével messziről magához tudja húzni az áldozatát majd széttépni. Szerintem sokat gyengítettek rajta és a pályák nagy része nem túl alkalmas számára, de gyorsabb lett.

Tank - Az első rész fő-fő zombija, erős és sok az élete (megpróbá agyonverni). Személyes tapasztalat szerint sokat gyengítetek rajta, egyáltalán nem olyan veszélyes mint régen, egy kombinált zombitámadás sokkal nagyobb kihívás.

Jockey - Az újak első hírnöke. Nagyon veszélyes darab, ha rár tud ugrani valakire, onnantól kezdve ő irányítja a mozgását. Személyes tapasztalat szerint NAGYON gyorsan el tud szaladni az áldozattal és emiatt egy-egy akciódúsabb pillanatban elvihet valakit örökre.

Splitter - Savat köp területre, ami iszonyatosan marja azt aki benne áll. Ez az egy darab élőhalott el tud pusztítani egy egész csapatot egyetlen köpéssel. Rettenetesen veszélyes és a holtteste is savat hagy maga után.

Charger - A második rész sztárja, többet találkoztam vele mint bármely másik élőhalottal összesen. Lényegében egy félig kifejlődött Tankkal állunk szemben, aki a látóhatárról szinte egy másodperc alatt rárohan egy túlélőre, elkapja majd elkezdi összeverni. A támadását, bár szemvonalban történik, nagyon nehéz megállítani és rettenetesen sokat sebez már akkor ha csak elkap. Valamiért a ko-operatív kampányban a gép mindig egyszerre dob le egy tankot és egy Chargert a finálék alkalmával, kompenzálva ezzel a Tank lassú mozgásának hátrányát.

Szerencsére a túlélők is kaptak a fejlesztésekből rendesen, felsorolni sem tudnám a rengeteg új fegyvert és bombát, amit használatba vehetünk, de érdemes figyelembe venni, hogy lőszert nem sokat fogunk találni hozzájuk.

Puskák / Shotgunok: Egyik gyorsabb mint a másik, a félautomatától kezdve a taktikai darabon át a katonai gyorstüzelőig mindent megtalálunk. A sörétesek közelről erősek és gyorsak, azonban távolra gyengék és ha egyszer kifogytak sok idő újratölteni őket, ezért érdemes akár lövésenkét rátenyerelnia B gombra.

Géppisztolyok: Ha ló nincs jó a szamár is elven, ezek a leggyengébb fegyverek amiket felvehetünk. Érdemes az első adandó alkalommal lecserélni őket valami másra.

Gépkarabélyok: A puskafegyverek alternatívái. Távolra erősek, közelre nem annyira, de a tárjuk általában kárpótol ezért. Különböző kapacitású, pontosságú és erősségű verzókat találhatunk (M16, AK47, SCAR) és ha nem szeretjük a shotit egy ilyet mindenképpen tartsunk magunknál.

Mesterlövészpuskák: Nos ezek az első részben is gyengék voltak. nagyot ütöttek, de csak álló helyzetből. Most sincsen ez másképp, ráadásul az új típusú játékmenetből adódóan (szinte mindig haladni kell) még egy Sniper is sok a csapatban.

Mr. Gránátvető: Ő egy külön kategóriát követel magának, mert ritkán találunk, lőszert nem vehetünk fel hozzá és úgy általában külön kategória. Az öt kampány alatt végig én vettem fel ezt a jószágot és erősen megkérdőjelezném használhatóságát. Lassú, kicsi a hatósugara, nehéz vele célozni és egy egy zombira lőni vele tiszta pazarlás. Csakis Desert Eagle (Magnum) pisztollyal javaslom használni, mert nem fogjuk tudni megvédeni magunkat és társainkat. Természetesen MINDENKIT sebez a közelben, így mentésre sem használható.

Pisztolyok: A klasszikus egy és két felvehető mordály mellé most már egykezes Desert Eagle is választható, érdemes, hiszen egy lövéssel takarít el egy sima zombit az útból nehezebb fokozaton is, ráadásul az újratöltés is barátságos.

Bombák / Kémia fegyverzet: A meghatározás nem véletlen a jól ismert molotov koktél és csőbomba társául szegődik a hányadék kivonat, amelyikkel bármelyik ellenfelet kijelölhetünk a közelben ólálkodó élőholtak ebédjének. Sajnos az étkezés befejeztével a horda uzsonnát keres...

Közelharci fegyverek: Mivel sajnálatos módon most már nem tudunk végtelenül ütni puskatussal, ha úgy adódik a pisztolyunk helyére magunkhoz vehetünk egy hétköznapi használatai tárgyat "á lá Dead Rising". Gitár, láncfűrész, machete és többek közt japán szamurájkard is lehet a birtokunkban. Elég gyorsak és erősek ezek az eszközök, azonban védelemre korlátozottan alkalmas ugyanis körbefordulva sokkal nehezebb ütni mint idáig.

Életerő visszatöltés: Az gyógyító csomag és az ideiglenes erőt adó fájdalomcsillapító után karaktereink még lejebb csúsznak a rászokás birodalmába. Megjelentek az adrenalin inekciók (közvetlenül szívbe fecskendezve az igazi), melyek egy ideig emberfeletti erővel és gyorsasággal ruházzák fel használójukat és a defiblirrátor, mint utolsó esély az elesettek megmentésére. Sajnos a helyek száma nem növekedett a zsebünkben így érdemes megbeszélni, ki mit hoz.*

Játékmenet változatossága: Magas

Régi motorosok megszokhatták, hogy végigrohannak a pályákon, majd a végén beássák magukat egy jól védhető helyre és várják a segítséget, majd egy nagy rohanás keretében megmenekülnek. Ezt az új részben a készítők kidobták az ablakon. Az új rész új típusú játékmenete sokkal gyorsabb és mégis sokkal taktikusabb lett. Most már nem rohanhatunk csak úgy előre, majd minden szinten különböző, a finálékhoz hasonló "szorítási" pontokat helyeztek el a készítők, ahol nem juthatunk tovább, csak ha zajt csapunk, így odacsalva a hordát. Ezen felül, gyakran külön feladatokat kell végrehajtanunk (például benzineskannákat gyűjtögetni, miközben támadás alatt állunk), ami a jó öreg "sarokban kucorogva várom a gaz ellent" módszereket használhatatlanná teszi. Nagy szükségünk lesz a csapatmunkára, hiszen bizonyos helyeken sokkal hamarabb véget vethetünk a folyamatosan ömlő ellenség áradatának, ha okosan mozogva dolgozunk össze. A készítők ügyeltek arra, nehogy az önismétlés bűnébe essenek, a legritkább esetben fogunk ugyanott ugyanazzal találkozni, a fenébe is még a mentőjárművek is máshova parkolnak be egy-egy újrajátszás alkalmával. Kalandozásainkat egy klasszikus (nappali) városkában kezdjük, majd elmegyünk egy vidéki vidámparkba (Half Life fanok előnyben), aztán szétnézünk egy mocsárvárosban, kiugrunk egy kanna benzinért a malomba, végül megpróbálunk kijutni a katonaság által halálra ítélt New Orleansból.

Nehézség: Magas

El is érkeztünk jelen tárgyalás sarkallatos pontjához mégpedig a nehézség kérdéséhez, ami az egyetlen igazi negatívum amit fel tudok sorolni a játékkal kapcsolatban (a másik a dedikált szerverek iszonyú lagja, de szerencsére saját hostra van lehetőség). Én egy összeszokott csapattal indultam neki, akikkel már az első részt is rengeteget játszottuk és lényegében normál fokozaton hozzánk sem tudtak érni. A L4D2 új zombiai és a sérülések növelésével iszonyatosan nehéz lett. Az első két kampányt vért izzadva több mint 5 óra alatt teljesítettük NORMÁL fokozaton, úgy, hogy a második kampány végén egy azaz egy darab embernek sikerült élve kijutnia. Ezek után az ismerkedésre hivatkozva EASYn folytattuk és az utolsó kampány végén KETTEN jutottunk ki sokadik próbálkozásra élve a mentőjárműhöz. KETTEN. Az új zombik mind úgy készültek, hogy elválasszák a játékosokat egymástól és mivel nagyon gyorsan sebeznek, mire a többiek kimentik társukat már több mint a fél élete elveszett. Ez és az, hogy pályánként általában fejenként 1 gyógyítás jut mindenkire, ráadásul egy kampány legjobb esetben is háromnegyed óra egy lidércnyomássá tették a játékot. Nem tudom mit akartak pontosan elérni a Trutle Rocknál, de remélem a közeljövőben mérsékelik egy kissé a nehézséget vagy balanszolják a játékmenetet. A savköpő zombi kifejezetten erős lett, egy köpés és ketten fekszenek anélkül, hogy esélyük lett volna megmozdulni. Akinek gyengék az idegei, vagy nem tud magyar játékosokkal együtt játszani az bele se kezdjen. Mazohistáknak ajánlott az újonnan kitalált "Realizmus" mód, ahol ikonok és segítő jelzések nélkül kell ugyanezt végrehajtanunk. Amit találunk, amit észreveszünk az van, semmi más. Persze mindenkinek csak 1 élete van ilyenkor...

Achievementek / Awardok száma: Magas

Szerencsére a játékban elhelyezett 50 darab achievement (1000 pont) döntő többsége érdekes és jópofa feladat (mentsük ki a kerti törpét a pályáról, jussunk át a Witchekkel fertőzött malmon, lovagoljunk meg egy túlélőt 12 másodpercig), ami egyedüli komoly nehézséget okozhat az minden kampány experten való teljesítése (csalás sajnos egyelőre nincs) és egy kampány Expert Realizmus módban való teljesítése (már előre sírok). Ezen kívül jópár újrajátszással és megfelelő boost partnerekkel online, minden teljesíthető. Ha már itt tartunk érdemes egy pillantást vetni az Awards listánkra is hiszen 9 megnyitható ruha és felszerelés várja gazdáit. Szerencsére ezek sem túl nehezek, egyedül a 10.000 kill, ami eltarthat egy darabig.

Változatások elfogadása

A Left 4 Dead második része minden félelemem ellenére kiváló darab lett és ha eltekintünk a kihívás indokolatlan emelésétől, akkor egy tényleg teljes értékű és új lemezt igazoló folytatás. Mindenből több lett, minden jobb lett így mindennel meg vagyok elégedve. A Modern Warfare és Dragon Age mellett természetesen nem javaslom előre tenni a karácsonyi listán, de ha van 3 jó barátod és szereted az összedolgozós mókát, akkor ez a Te játékod az egyszer biztos.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==