Deus ex machina…
Egy hatalmas, tojásdad légyre hasonlító rozsdás szemétszállító hagyja el robotváros síkból kiemelkedő magányos tornyait. A távoli szeméttelepre érvén néhány kacat távozik kevésbé érdekelt végéből, köztük egy parányi robot alkatrészeivel. Azok a játékosok, akik nem szeretik a grandiózus bevezetőket, felcsillanó szemmel kapnak az egér után: az Amanita Design alkotása rögtön a kezünkbe adja az irányítást. Pár kattintással később kis hősünk - immáron teljes pompájában - bele is vetheti magát élete kalandjába. Ami először mosolyra készteti a vásárlót, az a lebilincselő látvány. Ma, a fotorealisztikus megjelenítés korában meglepő, de ugyanakkor üdítő meglepetés a teljesen kézzel rajzolt grafika. A helyszínekről, karakterekről csak úgy árad a stílusosság és az igényesség. Mintha gyermekkorunk meséi elevenednének meg. Sokszor teljesen megfeledkeztem a feladatokról, annyira lekötötte a figyelmem a város főtere vagy az alsó arénában található pub. A megteremtett világ magával ragadó, biztos vagyok benne, hogy sokan fognak a világhálón háttérkép után vadászni. A színek nem élénkek, sokkal inkább fakóak, ezzel segítve a picit nyomasztó, ugyanakkor humoros és szeretnivaló univerzum megértését. A robotvárosban mindent belep a rozsda, az épületek kaotikus elhelyezkedése furcsa rendszert alkot, mintha egy fantáziadús kisgyerek elméjébe pottyantunk volna. Egyetlen kerületben sem éreztem, hogy a kép egy része üres lenne vagy fölöslegesen túlzsúfolt. A vizualitás legnagyobb erénye pedig a dinamika. Akárhová tettem a lábam, mindenhol az élet jeleire lettem figyelmes. A bisztró előtt villogó neontábla hívogatja a vendéget, az üvegház tetején békésen dorombol a rozsdabarna robotmacska. A település él és lélegzik, apró mérete ellenére aktív, közben mégis nyugodt, néha lehangol, máskor jókedvre derít.
Talán mondanom sem kell, hogy a nagybetűs hangulat megteremtésében a csodálatos zene is szerepet játszik. Tomás Dvorák neve eddig ismeretlen volt számomra, de a rövidke játékidő alatt minden elismerésemet megszerezte. A számok sokrétűsége már megér egy misét, de profi szerkesztettségük és a szituációkhoz illeszkedésük minden elvárásomat felülmúlta. A vadóc robotok felejthetetlen rozsdajazzel kényeztetnek, a városi szökőkút alatt szelíd underground táncoltat meg, néha a mérhetetlenül nyugodt dallam elkísér az álmok birodalmába, hogy aztán egy pörgős elektro-latin muzsika felrázzon minket. A mesteri talpalávalót egészítik ki a metropolisz hangjai. A robotmadarak rekedt csicsergése, a csövek fémes zörgése, az ócska vödör rozsdás nyikorgása mélyebb betekintést nyújtanak a robotok világába.
A frenetikus megvalósítás nem egyedüli értéke a programnak: a fejtörők igazi partnernek bizonyulnak. Fejtörők bizony, hiszen a Machinarium a logikai feladványokra építkezik, méghozzá a lehető legstabilabban. A point 'n' click játékokon nevelkedett közönség megtalálja a számítását. A feladatok ugyan nem túlságosan nehezek, de kellően összetettek és változatosak ahhoz, hogy ne unjuk meg őket. Kezdetekben egy képernyőn fogunk keresgélni a megoldás után, később már több körletet fogunk rögzíteni az agyunkban, hogy aztán a puzzlet kirakva minden a helyére kerüljön. Néha annyira kézenfekvő a trükk, mi mégis homlokunkat ráncolva fogunk a képernyőre fókuszálni, a helyes párosítást keresve, hogy aztán tekintetünket a plafonra emelve ébredjünk rá, mennyire vakok voltunk. Nagyon örvendetes, hogy a műfajra jellemző hagyományos feladatok mellett több minijáték is tiszteletét teszi. Az anya-csavar amőba még csak a kezdet, sokszor fogunk megizzadni a vizuális kirakókon, a hab a tortán pedig a feledés homályából előkecmergett retro-játékok csokra. Leginkább az eszünkre leszünk hagyatkozva, kevés esetben azonban érdemes a kurzorok fölé görnyedni a továbbjutás végett. Mivel minden összefügg, semmit sem hagyhatunk ki, így biztosítva az előrehaladást. Ekkor lép fel az a tipikus eset, hogy a lelkes játékosnak már ágyban lenne a helye, de újból és újból azt mondogatja magának: „Na még egy fejtörő.” Sajnos a kaland koránt sem hosszú, a kreatívabb elmék egy délután alatt kényelmesen végezhetnek vele, az a pár óra mégis a hétvége fénypontja lesz.
Érdekes módon a Machinarium flash-ben íródott, ami rettentően kreatív megoldás, de pár hibát is magával hord. A kezelőfelület egyszerű, de nagyszerű. A képernyőn alap esetben csak a kurzor jelzi, hogy az irányítás a kezünkben van. Fent varázsolhatjuk elő az inventory-t, ahol áttetsző fekete háttér előtt láthatjuk a rendelkezésünkre álló tárgyakat, illetve itt található a segítségünkre kész tipplámpa és a guide book. Előbbi egy aranyos gondolatbuborékban megjelenő rajz segítségével terelget minket, míg utóbbi a komplett végigjátszást tartalmazza képregényesített formában. Azért a helyzet ennyire nem egyszerű, a könyv zárva, kinyitásához egy kis játékot kell teljesítenünk, mely szarkasztikus módon talán nehezebb is, mint maga a fő sztori. Érdekes fityisz ez a készítőktől, hiszen ott az orrunk előtt a segítség, de jóval többet kell szenvednünk a „jutalomért”, mintha egy kis gondolkodásra szánnánk magunkat. A flash programokhoz hűen a menü minimális lehetőségeket kínál, mint mentés, betöltés, hangerő, képméret, kilépés. Nincs is ezen mit taglalni.
A rövidke történet befészkelte magát a szívembe, azonban nem mehetek el a hibák mellett. A flash átka, hogy a játék néha érthetetlen okokból beragad, ez a probléma rendszeresen fellép, ha játék közben támad kedvünk egy kis böngészésre. Ebben az esetben csak az újraindítás segít, még szerencse, hogy a program megjegyzi, hol is tartottunk. A másik gond az interaktív kezelőfelület bizonytalansága. Előfordult, hogy hiába irányítottam a kurzort a képernyő felső részére, az eszköztár csak nem akart megjelenni. Egyes szituációkban körbe-körbe kellett forgatnom az egeret, ami első hallásra gyerekjáték, de kis robotunk hajlamos ezt a mozdulatot figyelmen kívül hagyni, így kétszeresen is koncentrálnunk kell, hogy kellően kis köröket írjunk.
A Machinarium egyszerű, rövid és hibáktól nem mentes, ugyanakkor kivételesen kreatív és kellő kihívást nyújt. Látni rajta, hogy nem a manapság uralkodó hype övezi, minden egyes eleme a videojátékok iránti szeretettel készült, s egy kis időre ismét önfeledt gyermeknek érezhetjük magunkat. Ez pedig jóval több, mint egy megható ajándék.