2009-2010-es vadászidény megkezdődött!

Így van. Még anno, mikor a PSP megjelent Magyarországon (atyám mikor is volt ez? már dátumot se tudok mondani, csak arra emlékszem, hogy még középiskolás voltam), egyből tudtam, hogy szükségem van egyre. Nem tudtam miért, hisz annyira nagy címek sem voltak az elején rá... mégis, szüleim segítségével - lévén akkoriban még nem volt önálló keresetem - szert tettem egyre. Lenyűgözött a minőség melyet képviselt a szememben akkor, kézi konzolhoz képest hihetetlen volt. Akkoriban nem is gondoltam, mennyi remek emléket fog okozni nekem ez a kis gép, és mennyire a szívemhez fog nőni.

Naná, ez tökre hülyén hangzik, elvégre ez csak egy elektronikai szórakoztatási eszköz... de végül is nem magát a gépet szerettem meg, hanem azokat az emlékeket, melyeket a kis gépnek köszönhetően is szereztem. Köztük egy programnak, melynek a neve Monster Hunter...

A játék, mely egy komplett konzolt rántott ki a halál markából, mely eladási rekordokat döntött japánban, mely oly különleges, hogy az átlag ember gyomrát megfekszi, a játék, mely számomra máig nagyon kedves, és mosolyogva emlékszem vissza az elmúlt két évre miatt (is).

Akkoriban frissen léptem ki a Belső Erzsébetvárosi Informatikai Szakközép szemétdomb ajtaján érettségizett diákként. Boldog voltam hogy kikeveredtem onnan, és szabad ember vagyok, a nulláról kezdhetek mindent, reménykedve, hogy ez alkalommal minden jobb lesz. Nyáron Béci, vagy ahogy itt ismeretes Beowulf barátom kérdezte tőlem, hogy akarok-e tovább tanulni, s mint olyan egyből igennel válaszoltam. Meginvitált az iskolába, mely számomra igazi vízválasztó volt egy életre.

Azon a nyáron jelent meg a Monster Hunter Freedom 2, melyet hamar meg is szereztem, lévén ismertem az első részt is ismertem, és szerettem, bár messze nem játszottam ki, mert még akkori önmagamnak is túl nehéznek bizonyult, plusz lelankadt az érdeklődésem felé. Na szóval tökre bejött, szép volt, jóvolt, nehéz volt, s mint olyat, Beowulf barátom is megfertőztem vele, ő is megszerezte magának - bár még akkor nem volt PSP tulaj, hetekig hallgattam sóhajtozását miszerint: "Legyen már PSP-m...". Ám amint lett PSP-je, együtt kezdtünk kalandozni a szörnyvadászok világában, megállás nélkül. Szó szerint. Elkezdődött az iskola, de előző sulimban ért lelki sérülések miatt elég érdekes felfogással tértem be az új tanulóközponba: "Nem ismerkedni megyek oda, senki nem érdekel!" Hát ez persze örökké nem működött... ám egy ideig igenis, s mint olyan, a sulis arcok semmit nem láttak, csak hogy volt két magas srác, akik reggeltől estig, szünetben és órán, suliba jövet és menet is egy dolgot tartottak a kezükben: PSP-t. Voltak, akiket megfertőztünk velük, osztottuk az igét, miszerint a PSP a legistenibb kézikonzol melyet a materialista világ nagykutyái teremtettek (jólhangoztt mi? :D) , s sokan látván a gép tudását, maguk is beszereztek egyet maguknak, így növekedett a PSP tulajok száma az iskolában... (Lehet hogy nélkülünk is megismerték volna, lehet nem a mi érdemünk, de tagadhatatlanul mi voltunk a SZÁMALK berkein belül a PSP-s keménymag.) Mi pedig csak vadásztunk, vadásztunk, és rengeteg szép emléket gyűjtöttünk együtt. Igazából oly lehetetlen ezt szavakba önteni, mert az érzés itt a lelkemen belül van, melyet nem tudok megosztani senkivel sem, de biztos vagyok benne, hogy Beo azért kicsit fogja mire gondolok. Voltak, akik megpróbálták a szörnyvadászok útját járni hozzánk hasonlóan, ám türelmetlennek találtattak. :) Nem mindenki képes megszeretni az MH véres és kegyetlen világát és stílusát.

Ah, dejól félredumáltam, most tökre politikusnak érzem magam, mert a lényegről bőven nem beszéltem, csak körítést adtam hozzá, de azt bővet... (és még fizetni se fizetnek ezért millákat.) A lényeg, olyan 5 évvel később (5 év... anyám), a családom pénzügyi kavarba került, mely oly kemény volt, hogy bő negyed évig, ha nem többig komoly nélkülözés volt. Se tv, se net, se telefon, se semmi... épp hogy éltünk. Ekkor döntöttem úgy, fájó szívvel, hogy a kis PSP-m eladom, hogy tudjam a családom segíteni egy kisebb összeggel is... szép emlékek ide vagy oda, a család sorsa volt a tét. Eltelt X hónap, szereztem munkát magamnak, és elég komolyan sikerült a családnak feljönnie, elvégre egy eléggé tekintélyes összeggel lett a család minden hónapban gazdagabb, még ha a munka amiért kaptam is, nem épp az ínyemre való. De van, s a család elindult fölfele, így talán egy fő év alatt eltudok oda jutni, hogy tovább tanulhassak, majd utána távozhassak külföldre innen szerencsét próbálni. Szóval sikerült eljutnom oda, hogy maradt annyi pénz a zsebemben, hogy tudtam venni egy PSP-t, ugyanolyan FAT modellt, mint amim volt, s lássanak csodát, remekül jártam. Örömmel és emlékekkel tele nyitottam ki a PSP dobozát, vettem kézbe a kis gépet, s kezdtem bele ismét a vadászatba, ezennel a Monster Hunter Unite keretében. Sőt, ma Béci átugrott hozzám kicsit, kihasználván szabadnapját, s pár órát ismét együtt vadásztunk, még ha nem is olyan erős karakterekkel mint anno, még ha már nagyjából tudjuk is mire kell számítanunk... A világ sokat változott, az iskola véget ért, több embert ismertünk meg, keresztül mentünk jón és rosszon egyaránt... de egy valami még mindig nem változott.

Ismét vadászott a két jó barát...

Mint anno régen.