ARTURUS2009.09.01. 21:34

Fat Princess Teszt

Már egy jó hónapja, hogy köztünk van a dagi hercegnő. Régóta vártam a játékot és a megjelenés napján beszerzésre is került, azóta egy hét nyaralást leszámítva mindennap megy a gépen a játék, hosszabb rövidebb ideig. Ezek után gondoltam írnék egy ismertetőt a játékról. Ezt főleg olyanoknak szánom akik nem ismerik a játékot, bár az is találhat benne esetleg használható információt akinek megvan a játék. Ök pörgesék át az általuk ismert föcimeket.

A Játék:

A játék maga egy klasszikus capture the flag, középkori köntösben és nagyon beteg grafikával. Kedves, aranyos, sokszor cukinak mondható karakterek, a játék kezdete után brutális kegyetlenséggel mészárolják egymást, a kiömlő vér és bensőségek mennyisége pedig még a legkeményebb gore zenekarokra is szégyent hoz. Néha komoly kihívás meglelni karakterünket a zöldellő mező közepén létrejövő halastó nagyságú vértócsában.

És mindeme brutalitás azért, hogy kiszabadítsuk imádott kék bálna méretű hercegnőnket az ellenség karmából.

Ez így elég betegnek hangzik és tényleg az. Azonban a szép az egészben, hogy nem csak úgy odadobják elénk a játékot hanem mindent szépen megmagyaráznak, ugyanis a játéknak story módja is van. Ezen felül kilenc térkép, négy játékmód és egy aréna áll a szórakoztatásunk szolgálatában. Ezeket pedig jelenleg öt különféle kaszttal harcolhatjuk végig.

A Kasztok:

A játékban öt karakterosztály közül választhatunk. A harcos, varázsló, íjász, pap és a dolgozó(nem, nem énekli az internacionálét).

A kasztok gyakorlatilag bármikor cserélhetők. Egy egyszerű emberként indulunk a játék elején és minden halál után így is születünk újjá. Ez a kis közember gyakorlatilag nem tud semmit, egyszerű kis ütése legfeljebb arra elég, hogy kiverjünk valamit egy rendes karakter kezéből és mindössze két élettel rendelkezik. De nem kell sokáig ebben az állapotban leledzenünk, mivel a kastélyból indulunk minden egyes feltámadás után és itt találhatjuk az öt gépet mely rendíthetetlenül ontja magából a sapkákat. A tetszőleges sapka felvételével válthatunk a fent említett öt kaszt valamelyikére. Azonban ha váltani szeretnénk elég felhúzni a másik sapkát, sőt csata közben a halottakról leeső sapkákat is felvehetjük, vagy ha az ellenségről esett le akkor is, sőt az ellenség várába bejutva annak gépei elöl is vehetünk el sapkát, tehát tényleg szinte bármikor válthatunk ha úgy akarjuk. Minden egyes sapka gyártó gép, vagy bármi legyen is ez a bizarr szerkezet, fejleszthető meghatározott mennyiségű fáért és acélért cserébe. Azonban minden gépnek csupán egy plusz szintje van. Ezután a karakter egy új kepeséggel gyarapszik, de bármikkor visszaválthatunk az alap képességre. Fontos, hogy ez nem úgy upgrade, hogy egyértelműen erősebb lesz csak más, ezért is marad meg a visszaváltás opció.

Irányítás: A sapkákat vagy bármi mást a játékban, a körrel vesszük fel. A támadás a négyzettel történik amit ha hosszan nyomva tartunk egy kör jelenik meg a karakter körül, ez a power attackot jelenti, ahol a támadás sokkal nagyobbat sebez értelemszerűen. A célzást pedig a L1-el aktiválhatjuk, de folyamatosan tartsuk nyomva, mert így az ellenfél halála után automatikusan átvált a következő ellenfélre, ha mégsem azt akarjuk támadni akit a célzó rendszer kijelölt nyomjuk le újra az L1et. Sebesült játékosunkat békén hagyva leül és sütizni kezd ettől felgyógyul.

Harcos: Hat szívvel rendelkezik, erős sebzése van de lassú. Első szinten karddal és pajzzsal van felszerelve, az L1 lenyomásával pajzsát védekező pozícióba emeli, így csak hátulról lehet sebezni. Második szinten kap egy megnevezhetetlen formájú fegyvert ami nagyobbat sebez, valamint a power attack ha közelről süti el egyből kivégez, de a pajzsát elveszti.

Íjász: Öt szívvel rendelkezik. Kezdetben egy nyilall harcol, ami bár nem sebez nagyot a célzó rendszer segítségével nagyon kegyetlen tud lenni. Az upgrade után egy sörétespuskát kap, ami nagyobbat sebez és szórt sebzése van de lassabb jóval mint a nyíl.

Varázsló: Négy szívvel rendelkezik. Kezdetben tűzmágus, aki tűzgolyókkal operál, de a power attacknál már területre ható sebzése lesz, ugyanis körbe robbantja maga körül a területet. Az upgrade után jég mágus lesz és a körberobbantás helyett immár lefagyasztja a körülötte álló ellenfeleket, akik nem sebződnek, de egy időre mozdulatlanná merevednek.

Pap: A klasszikus gyógyító kaszt, négy szívvel rendelkezik. Gyakorlatilag támadása nincs csak az egyszerű ütés, amivel az alap gyalog is rendelkezik. De nem is harcolni kell vele, kiválóan képes támogatni a többieket hátulról:). A power attacknál területre ható gyógyítást süt el. Az upgrade után viszont már a csataterek terminátorává válik, egy sötét pap lesz aki az ellenfél életerejét szívja el. Azonban a balance miatt az utolsó cseppet nem tudja elszívni, na ilyenkor jön jól az az egyszerű kis parasztlengő.

Dolgozó: Négy szívvel rendelkezik. Baltával van felszerelve, csak ő tuja a fákat kivágni és az ércet kinyerni a tellérből, azonban a kitermelt nyersanyagot már bárki elviheti. Építeni is csak ő képes. Az upgrade után bombát kap a kezébe amit célzottan vagy akár vaktában is dobálhat, mivel elég nagyot sebez és viszonylag széles körben.

A Story:

Nem fogom itt lelőni a poént annak, aki még nem ismeri. Elég róla annyi hogy "jól kidolgozott" (már amennyire ilyen játéknál lehet). Hét fejezetből áll, a fejezetek egy- egy pálya tejesítése után jönnek elő. De a pályák maguk nem kapcsolódnak a történethez.

Térképek: A játékban 9 térkép van. Aki a térképek részletes leírására kíváncsi annak ajánlom az IGN térkép veséző cikkét: Click!

Most én csak néhány általánosságról szólnék és az utolsó különleges térképről.

Minden térképen két kastély van ezek az indulópontok. Itt van az öt sapiadagoló gép, a börtön, ahol a foglyot őrizzük, a trón, ahova a kiszabadított hercegnőnket kell vinni, valamint a katapult.

A térképeken változó számú őrposzt van, amit úgy birtokolhatunk ha mellé állunk, mert akkor egy idő után a mi csapatunkhoz kerül. Sok előny azonban nem származik a birtoklásából, mindössze annyi, hogy a birtokló csapat ide is behozhatja a nyersanyagokat.

Néhány esetben begyalogolva az őrbódékba titkos alagutakba is botolhatunk, ilyenek egyébkén nem csak őrbódéban vannak és a legtöbb térképen találhatók.

A térkép felső részében, mutatja az elért pontszámunkat, ez alapján a helyezésünket a csapatunk rendelkezésére álló nyersanyagokat, és a hercegnőnk helyét illetve a pontokat vagy az időt.

A várakban különböző upgradek is megjelennek, ezek az egyes sapka adagolók fejlesztésének függvényei. Az íjász felfejlesztésekor megjelennek a fáklyák, melynek segítségével a harcos és az íjász meggyújthatja a fegyverét, ami így nagyobbat sebez, azonban rövid idő után a tűz kialszik a fegyveren. A varázsüveg a Varázsló gép fejlesztése után jelenik meg. Ennek segítségével csirkévé változtathatjuk az ellenséget vagy magunkat:)

A dolgozó fejlesztése után pedig a gép különleges bombákat kezd adagolni, ezeket bárki felveheti power attack nincs velük, de sokkal nagyobbat sebez mint a dolgozó sima bombája, viszont ez minden közelben állót sebez nem csak az ellenséget.

A focipálya: Ez a kilencedik térkép. Eléggé eltérő a többitől, egy sima focipálya vár nélkül két kapuval. És igen labda is van, az nyer aki előbb eléri a tíz gólt. Mindenki egyszerű gyalogként kezd és a közönség dobálja be közbe a sapkákat, nyersanyagokat, bombákat a pályára. Itt is lehet építeni a dolgozónak madárijesztő kapust vagy dobbantót. Egy idő után már több labda is jelen lesz a pályán, gólok után a belőtt labdák a pálya közepén jelenek meg újra.

A játékmódok: Négy fajta játékmód áll rendelkezésünkre.

Az egyik a fent említett rescue the princess névre hallgató capture the flag. Itt nálunk van az ellenfél hercegnője és náluk a miénk. A cél, hogy a foglyot megőrizve visszaszerezzük a hercegnőnket, ha ez megtörtént egy óra indul el kb. fél perc hosszúságban és ha ez letelik nyertünk. Azonban ha bármelyik hercegnőt elmozdítják az óra megáll és ha rövid időn belül nem szerezzük vissza az óra újból fog indulni.

A második mód a Snach 'n Grab. Itt mindenkinek megvan a saját hercegnője és el kell rabolni a másikét. Óra nincs ha bevisszük a hercegnőt a börtönbe egyből jóváír egy pontot aki előbb eléri a három pontot az nyert.

Van az ominózus Team Death Match itt 250 vagy 160 pontról indulva az nyer aki előbb legyilkol ennyit a másik csapatból.

Az utolsó az Invasion mód. Itt kapnak nagyobb szerepet az őrtornyok. A pályán lévő tornyok több mint felét el kel foglalni, ha valamely csapat ezt megteszi, akkor a másik csapat órája elkezd ketyegni akinek előbb lejár az ideje az veszít.

Az aréna: Single playerben találkozhatunk ezzel a móddal. Itt egy arénába jutunk, ahol hullámokban támad ránk az ellenség, attól függő felállásban milyen kaszttal vágtunk neki. Tizenkét hullámot kell túlélnünk, ami elég nehéz, úgyis mondhatnánk baromira, azonban ha minden kaszttal végigvisszük trófea lesz a jutalmunk.

A Trófeák: 21 Trófeát tartalmaz a játék. Ezek közül sajnos mind bronz. Ez azért van, mivel a Sony csak bizonyos számú pontot engedélyez játékokként trófeákra költeni és mivel ez egy online játék, kevesebb ponttal indult mint egy lemezes. Így kevesebb trófea lehetett volna benne ha szerettünk volna ezüstöt vagy aranyat is látni, de a készítők a több bronz mellet döntöttek. Azonban a süti formája jelzi a trofea nehézségét:)Vannak nagyon egyszerű trófeák, ezekhez nem fűznék kommentárt, néhány nehezebbhez azonban adnék egy- két tippet.

ÉS ajánlanám a készitök honlapját és az IGN FP guidját nagyon jó munkát végeztek vele a fiuk. Aki részletesebb leírásra vágyik lapozgassa nyugodtan.

Click!

Click!

Oh, It's On!

Kill 10 enemies with any combination of classes in online games

Got Wood?

Deliver 15 resources of wood or metal to the team's stockpile in online games

Half the Calories Eat Twice as Much

Feed the Princess 1500 calories of food in a single online game

I need a hammer…

Build 30 Castle upgrades or Siege Weapons in online games

This is Caketown!

Block 100 projectiles with your shield in online games

Shish Kebab

Kill 50 enemies using the Fire Torch upgrade in online games

Íjászt kell fejleszteni, ekkor jelenik meg a fáklya a várfalon. Célszerű a várfalon maradni és íjásszal az ostromlókra vadászni, mert így bármikor újra meggyújtható a fegyver.

You're Not Cooking…

Kill 100 enemies with Fire magic in online games

Father McHealy

Heal teammates for a total of 500 hearts in online games

Don't Make Me Slap You!

Slap 20 objects out of enemy's hands in online games

Little Pecker

Kill an enemy as a chicken in an online game

Varázsló fejlesztése után jelenik meg a varázsüveg. Ha ezt eldobjuk, ahol felrobban körülötte mindenki csirkévé változik. A csirkének csak egy szíve van és nagyon gyenge a támadása. Változtassunk egy ellenséget magunkkal együtt csirkévé és így már egyenlő eséllyel szállhatunk vele szembe. A megölt csirke ellenfél is megadja a trófeát.

Fed Zeppelin

Rescue the Princess by using the enemy's Catapult in an online game

Who's Your Daddy?

Kill 6 enemies within 1 second in an online game

Hozzunk létre magunknak egy 32 fős focipályás játékot. Várjunk míg bedobnak egy bombát és dobjuk a bombát a labdát üldöző tömeg közepébe.

Chubby Chaser

Protect and escort the Princess 20 tims in online games

The Dark Side

Kill 200 enemies by only using Dark Magic in online games

Ring Sting

Heal, Burn, Curse and Freeze 6 characters at the same time in a single online game

Szintén a focipályás megoldást használjuk.

Operation Eagledrop

Fly 2000 meters in online games

Thuggee

Kill 88 enemies in a single online game without dying

Csináljunk egy 32 fős black forest gamet, válasszuk az íjászt és a harcvonal mögött maradva lőjünk folyamatosan, a pálya közepénél messzebb viszont ne menyünk és mindig legyen előttünk valaki a csapatunkból.

1-800-CAKE

Kill 2253 players online with at least 50 kills using each class

T

he cake is not a lie!

Complete The Legend of the Fat Princess

Gluteus Maximus

Defeat all Gladiate arenas

Na ez baromi nehéz de sajna nincs semmi jó tanács:((((

Cake or Death

Win 100 online games

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==