Fatman2009.08.28. 00:25

Görögország 2009

5 éve voltam utoljára külfölfön. Szintén görögországnak ugyanazon részében a Halkidiki félszigetnél Thessalonikitől délre Nea Plagia-nál. Szüleimmel lassan 20 éve járunk vissza ha tehetjük. Idén én is mentem is nem bántam meg...

Ugyanis párommal tehettem meg. Igen ám de van egy bökkenő. Mivel nonkonfornisták vagyunk és ugye repjegyre no money irány a kocsi. 1050 kilóméter és mellette 3 ország határa. Apám 65(!) évesen mai napig képes levezetni ezt a 10-12 órás tortúrát egy ültő helyében! Na de haladjunk csak szépen sorban.

Csütörtök reggel 5-kor indultunk el. 2 óra alatt röhögve eljutottunk Röszkéig mindenféle gond nélkül. Átlépve a határt egyből szembesültünk azzal hogy ez már nem magyarország. Ha a magyar autópályák retkesek akkor milyen lehet a szerb? :D No de 7-kor mikor átléptük a határt tudtuk mi vár még ránk. Nagyobb szerb városok mint Novi Sad, Belgrád, és Nis. Ebből talán Belgrád a legérdekesebb mivel a háboru utáni állapotok lenyügözőek. Ugyan még mindig van pár romos épület de idővel. A mocsok viszont itt is jelen van mint Budapesten. :D Nis-t szerencsére csak érintettük és nem kellett bemenni teljesen. Szerbia utolsó szakaszánál a hegyekkel és a táblákkal amik azt mondták 8 kilóméterre van a makedón határ de még 20 kilóméter után se volt sehol. Makedóniát elérve dögvész meleg fogadott minket.

Természetesen a makedónok basztatták a népet de erről majd késöbb. 45 perc a határnál és máris robogtunk tovább. Makedónia a maga pár száz kilóméterével semmi gond nem volt. Nem basztattak sehol semmiért. Viszont egy baleset volt ami nem tudjuk hogy történt de egy kocsit láttunk egy préri közepén féknyomok nélkül. :D 2-2:30 óra alatt túl is éltük makedóniát. Görög határnál szinte semmit sem kellett várnunk. Viszont Thessaloniki mellett eltévedtünk és egy bő másfél órát késtünk az előre megjósolt idő helyett.

Viszont mikor megérkeztünk már csak szállást kellett keritenünk magunknak. Igen úgy indultunk meg hogy semmi szállásunk nem volt biztositva. :D Mentünk is kedvenc szállodánkhoz ahol tulajdonos barátunk Nikos meglepetten vette észre hogy megérkeztünk. Egyből beinvitált minket és szerzett mindenkinek hideg üditőt ami ilyenkorra már jól esett. Mivel nálla szerettünk volna megszálni hamar a tárgyra is tértünk de ő erre csak a következőt mondta: "No problem!" És egyből lett is egy tengerpartra nyíló szállásunk. Amúgy azért volt necces mivel szerb utazási iroda lefoglalta magának a szállót de Nikos ahogy mondta el van intézve. ahogy megérkeztünk 20 perc mulva már pakoltunk és nagynehezen 10 órakor megindultunk a helyi éjszakai életnek. Másnap egyből a partnak indultunk. Nem volt nehéz hiszen alig 50 méterre volt. :D Víz rendkivül tiszta volt. Nyakig érő viznél is látni lehetett hogy mi van a talpamnál. Egyszerüen királyság az egész. Aki a horvátokat komálja az egyszer nézzen el ide is. Nemérdekli őket utánna az Adria. :D Sokmindenről lehetne most beszélni kezdve az esti sétáktól egészen a helyi kajákig, boltokig és az emberekről és úgy mindenről. Görögöknél kilépek az utcára és élvezem az egészet.

Itt Gyálon kilépek az utcára attól félek hogy mikor lopják ki a vesémet a helyéről. :D Na de visszatérve görögországra voltunk még Nea Moudenjában ahol nagyot csalódtunk mert az egész a Blaha Lujza térre emlékeztetett. Nea Kalikatria már más dolog volt. Annak a mai napig is megvan a maga hangulata. Itt mondjuk be is vásároltunk szuvenírekből barátoknak, ismerősöknek. Ugyan csak 5 napra mentünk de ez az 5 nap a legemlékezetesebb.

Még megemliteném hogy Nikos meghívott minket magához ahol még minket is meglepett egy két aprósággal. Itt külön megemliteném hogy a lakása a hotel tetején van egy gyönyörű panorámával megtoldva. Hosszú orákig beszélgettünk de ameddig ők szerették volna addig nem tudtunk maradni mivel másnap indultunk. Elötte még egyet persze gyrosoztunk amire a mai napig visszagondolok mert ilyen gyrost nem lehet enni minden nap. :D Hazafele szintén eltévedtünk ugyanott. A magyar határt leszámitva ahol 2 és fél órát vártunk semmi komolyabb probléma nem adódott. Amúgy magyar határnál poén:

WC

150 Ft

1 Euro (270 Ft)

60 Dinár (170 Ft)

Rolne ezen fakadj sírva. :D Így a végére annyit mondanék hogy mindentől eltekintve ami eddig történt velem ez volt a legjobb dolog. Remélem jövőre ismét ki tudok jutni és szintén ilyen élményben lesz részem. :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==