etihad62009.06.24. 22:15

Dabason

Dabas, Csömör, Félegyháza, Kecskemét

Nem utazgatok, nem csak pusztán magam szórakoztatásából írtam ki ennek a 4 városnak a nevét, hanem azért, mert ez a jól megszokott 4-s fogat, vagyis a 4 csapat, amely egy hónapon belül már 2. alkalommal harcol az első helyért Dabason. Az 1.-t a Dabas nyerte, ez már nem így alakult.

Nos, kezdjük az elejéről. 11-kor beiratkozás volt a gimibe, ez lezajlott, majd 13-kor a csarnok előtt kellett gyülekeznünk. Beültünk a buszba, kisvártatva (1,5 óra) ott is voltunk, Dabason. Az első meccset mi vívtuk a Kecskeméttel, mivel tudtuk, hogy fiatalabbak vagyunk, így kissé füstölt a seggünk, de mivel a másodedző csak telefonon tudott közölni velünk egyst mást, valami jó szöveg kellett. Idézném: "Legyetek kemény spártaiak, akik 300000 perzsát feltartottak, ne pedig gyáva nyulak!" Ez nekem nagyon bejött. Egy hangos Félegyháza után elkezdődött a meccs. Kaptam egy labdát, rádurrantottam, bombagól. Biztatom valál szerény személyem: "Csak így tovább!" Hát, lehet jobb lett volna, ha csöndben maradtam volna, na majd legközelebb. Ha jól számoltam (ezen) a meccsen lőttem még 2 gólt, de úgy érzem, többre lettem volna képes. Az eredmény nem szép, egy biztos, sajnos vesztettünk, de mint írtam, kisebbek vagyunk:)

A következő meccs, amit játszottunk, az a Dabas ellen volt. Ott se voltam(unk?) jobb(ak). Ők még nagyobb tehenek voltak, na, megint majd jövőre, az eredmény: elégedjetek meg megint azzal, hogy kikaptunk:)

A nap utolsó meccse a Csömör ellen történt meg, a helyzet itt sem javult, a támadáson kell már csiszolni, mert a védekezés nagyon szépen összeállt.

Összesen 7 gólt lőttem, nem rossz ez, de 3 hetesből lett. Igazán a lábmunka lenne a nagyon fontos, az még nincs meg. Viszont remélem, hogy augusztus 3. reggel 8-kor bekövetkezendő erőnléti edzés után a helyzet sokkal jobb lesz, de augusztus 3-ig a feladataim: mondjuk nem elhízni, itthon a fickát lövögetni, diétázni, na meg erősíteni. A következő meccsen amit ellenük játszunk, megígérem, csak jó dolgokról fogok beszámolni:) Addig is, a jól megszokott kép:

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==