shearer2009.06.08. 11:51

Dead Space - egyéjszakás kaland?

Már jó ideje megvan a Dead Space, de eddig még inkább csak játszogattam vele. Pár napja viszont gondoltam egyet és nekiestem úgy tisztességesen. Tagadhatatlanul király játék, viszont tökéletesen megértem azokat akik igencsak fanyalognak a címe hallatán...

A játék bitang látványos, a hangeffektek főleg brutál jók lettek, a hangulat kellően nyomasztó és félelmetes, valamint jópárszor sikerült rámhozni a frászt. Főleg amikor éjjel játszottam. Ez mind szép és jó, DE! A játék ugyan nem különösebben rövid (olyan kb. 12 óra alatt lehet elsőre lenyomni, ez teljesen átlagos manapság - sajnos), viszont a "replay value" a béka segge alatt van. Abszolúte semmi nem motiválja a játékost, hogy esetleg újból nekiálljon ennek a vérgőzös kalandnak. Esetleg akiknek nagyon fontosak az acsik, azok mennek vele még egy vagy két kört (attól függ milyen ügyesek), de még ezt belekalkulálva is maximum 4-5 napos szórakozást jelent a DS. Ez pedig szerintem nagyon soványka.

Ezen kívül egyetlen negatívumot tudok csak felróni a játéknak, méghozzá azt, hogy lehetne jóval változatosabb. Túl kevés fajta ellenség van és ritka amikor valamelyik szobában a szokásos "ölj meg mindenkit, szedd fel a tárgyakat, nyomj meg egy gomvot" jellegű feladatot kell csinálni. Ugyan a vákum és zéró gravitációs helyek jelentenek némi változatosságot, meg van pár összetettebb feladvány is, de nem ez a jellemző. A lényeg végig a hentelés, amihez viszonylag bő eszköztárat kapunk, de a legtöbb fegyver konkrétan szart sem ér. A plazma cutter-en és a gépkarabélyon kívül gyakorlatilag semmire se lesz szükségünk, esetleg még a hullámfegyver ami használható. A lángszóró és a "belező" tipikus "fun weapon" de nem túl hatásosak, az energiafegyver meg nevetségesen pontatlan. A plazma cutter toronymagasan a leghatásosabb, simán le lehet nyomni a játékot kizárólag ezt használva. Ami nem baj, csak unalmas hogy minden ellenfél leverése annyiból áll, hogy egy lövés a lábra, kettő a testre; vagy az ember csak sorozgatja a géppuskával.

Az elhangzott viszonylag sok rinyálás ellenére nagyon bejött a DS, valószínűleg beszerzem a folytatást is (gondlom lesz), de azt is csak nyomott áron. Amúgy nem volt rossz vétel a DS, mert a Mirror's Edge-el együtt volt 11K újonnan (akciósan persze). Ennyit pénzt meg vastagon megért ez a két játék.

Ha lesz folytatás az alábbiakat várom el tőle:

  • jóval változatossabb játékmenet

  • co-op, esetleg egymás elleni multi

  • maradjon ugyanilyen félelmetes

  • derüljön ki többminden a háttértörténetről

  • nehezebb és ötletesebb főellenségek legyenek

  • kiegyensúlyozott fegyverek, de a plazma cutter maradjon továbbra is erős

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==