Az február végi hasonlóan ismét tematikus Freeplay! tesztek olvashatóak majd a blogban.
Ezúttal az apropót a Quake Live megjelenése adta, ami jelenleg még (mindig) publikus béta állapotában leledzik. Ezért amíg ki nem jön a teljes verzió (de legkésőbb szeptemberig), addig a nyár folyamán bemutatok más ingyenes multiplayer FPS-ket.
Mivel három nap helyett három hónap áll rendelkezésemre, ezért e bejegyzésben nem lesznek összegyűjtve a programok. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez idő alatt csak ilyenekkel foglalkoznék - nem, lesznek más stílusú játékok is, a hangsúly viszont mindenképpen az előbbieken lesznek.
És bár a nyár hagyományosan a napfény, a strand, a hideg sör, a hatalmas bulik és fesztiválok, a csajozás/pasizás meg a rövid flörtök, kalandok időszaka, néha jól esik a monitor előtt ülve egy hűvös arénában élethalálharcot vívni.
(Kedves olvasóim - látogatók és szerkesztők egyaránt! -, ismét kéréshez fordulok hozzátok: ha tetszik az ötlet, és olvasni fogod a teszteket, kérlek, írj valamit vagy akármit, hogy lássam, körülbelül mennyi embert érdekel ez a sorozat!)
