Vandor2009.03.10. 22:59

Ismét egy kis fotós téma

Ma újra gyarapítottam fotós felszerelésemet.

Már nagyon régen be kellett volna ruháznom egy használható állványra. Aki picit komolyabban veszi a fotózást, az előbb utóbb szembesül azzal, hogy a tökéletes minőség eléréséhez elengedhetetlen az állvány használata. Ez eddig rendben is lenne, de legtöbbünk nagyon keveset költ erre az igen fontos tartozékra. Bevallom én is ebbe a táborba tartoztam. Persze hamar rá kellett jönnöm, hogy olcsó húsnak híg a leve. Anno az egyik legolcsóbb hobbi állványt vettem meg. Az eredménye az lett, hogy nem is használtam, mert amikor próbáltam egy-egy fotónál, több bosszúságot okozott, mint hasznot. Így hát maradt a kézből fotózás.

Mivel a felszerelésem most már eléggé véglegesnek tekinthető, hiszen minden fontosabb részegysége adott a jó fotók készítéséhez, már csak egy használható állvány hiányzott. Ilyenkor gondosan elkezdem böngészni a különféle fotós oldalak tesztjeit és fórumait ahol nálam sokkal hozzáértőbb emberek tapasztalatai alapján próbálok helyes döntést hozni. Böngészésem során ráakadtam néhány okosságra is. Ilyen volt az a gondolat is, hogy mindig költs kétszer annyit az állványra, mint amennyit eredetileg szántál rá. Ez nálam majdnem így is történt.

Állvány választásakor, mint megtanultam a következő dolgokra érdemes figyelni:

  • Mekkora az állvány terhelhetősége

  • Mekkora fej terhelhetősége (csak ha külön van)

  • Mekkora az állvány önsúlya

  • Mekkora a szállítási méret

  • Mekkora a legmagasabb állása

  • Mekkora a minimális állása (makrónál fontos)

  • Mennyi az ára :)

A választás utolsó fordulójára 3 márka egy-egy darabja maradt versenyben. Ezek a következők voltak:

  1. Velbon Sherpa 750R: ez a legolcsóbb darab, tripod és 3D fej egyben, akciósan itt a legolcsóbb: Click!

Ezt az állványt nagyon sokan dicsérték a fórumokon, ár/érték arányban szerintem is nagyon jó választás mindazoknak, akik szeretnek makrózni is.

  1. Giottos MT9351: ez már egy profibb tripod fej nélkül tehát a fej plusz költség viszont a makróhoz jobban passzoló gömbfejet választhatok hozzá. Részletek itt: Click!

Ennek a darabnak nagy előnye, hogy az ár tartalmaz egy jó minőségű állvány táskát, vállpántot és szerszámot is. Ezek a kiegészítők más terméknél legalább +10 ezret jelentenek.

  1. Manfrotto 190XPROB: árban ez a legdrágább, de a legjobb a három közül. Szintén csak állvány, fej nélkül. Részletek: Click!

Ennek a darabnak a specialitása az, hogy a középoszlopot úgy lehet vízszintesre állítani, hogy nem kell kivenni. A legkisebb állása 8,5 cm ami nagyon durva.

A választásom a 3. versenyzőre esett, mert találtam egy boltot ahol remek akció volt:

Ez lenne az

Az akció részletei: Click!

A bolt és a kiszolgálás első osztályú. Ezúton is köszönöm az élményt és ajánlom mindenkinek!

Még fotózni nem fotóztam az új szerzeménnyel, csak fogdostam és állítgattam, de azt kell mondanom nagyon komoly a cucc. Szerintem ez örök darab lesz és mindenkinek ajánlani tudom aki egy jó minőségű, jól variálható állványt keres.

Szép fényeket!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

9 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==