Joo T2009.03.03. 16:51

Mi is történik mostanában itt kint...

Hú de régen írtam már. Hát igen, történt egy s más az utóbbi bejegyzésem óta. Többek között ide is elért a gazdasági válság....

Az elején pár szó rólam, hátha valakit ez is érdekel. Szóval új albiba költöztem, elég közel az előzőhöz, hisz szeretek Swords-ban élni. Csendes kisváros, mégis megtalálsz mindent, ami csak kellhet. Szóval új albi, új lakókkal. Azaz a lakókat ismertem előtte is, ezért is döntöttem úgy, hogy összeköltözök velük. 3 magyarról van szó, közülük egy lány. A két fiú szakács, ráadásul a jobbik fajtából, szóval egy kicsit reménykedek, hogy újra érezhetem a hazai ízeket, s eddig úgy néz ki, hogy be is jött a számításom, mert hát szombaton költöztem, de tegnap már paprikás krumplit ettem, olyan jó kis szaftos, tele cuccal fajtát. Nagyon jó volt meg kell hagyni.

Az albi jó, pár éves lehet, ami azért jó, mert meleg. Jók a nyílászárók, szóval kevés fűtés mellett is megtart annyi hőt, hogy ne fázzak. Ez elég fontos, hisz egy-egy hidegebb nap után hazaérkezve az ember csontig át tud fagyni, és ha akkor még otthon is fagyoskodni kell, az nagyon nem jó. Ez volt a legnagyobb bajom az előző albival is. Szóval a kecó jó és vannak még ráadások is. Ülőgarnítúra is a jobbik fajtából akad, hisz mindegyiknek van egy kis kar az oldalán, melyet meghúzva egy kis lábtartó ugrik elő, valamint lehet dönteni a támlát. Biztos mindenki tudja miről beszélek. A lényeg, hogy iszonyat kényelmes nyomni belőle az xbox-ot, de persze bármi mást. :)

Aztán a másik nagy újság a házam táján, hogy vettem egy robogót. Nagyon megkönnyíti a dolgomat, ugyanis nem kell többet buszozni. És mivel a buszsávot lehet használni, így az eddigi egy órás utam a melóban fél órára rövidült. Szóval napi egy órát nyertem vele. Plusz nem vagyok buszhoz kötve, és mindennek a tetejébe nagyon élvezem a dolgot.

Na ennyi dióhéjban rólam, most szintén csak dióhéjban mi is van kint. Igen, gazdasági válság, de ezerrel. Egyes újságok Ukrajnához vagy éppen MO-hoz hasonlítják a helyzetet. Ugrásszerűen nő a munkanélküliség. Állítólag napi 1000 munkahely szűnik meg. Tolják a pénzt a bankokba, de nem sokat segít. Ha jól tudom, akkor a legutóbbi pénz invesztáláskor közölték a bankokkal, hogy ez volt az utsó, nincs több. Ha nem segít, akkor csőd lesz, és hát 50%ot adtak a project sikerességéhez. Nem túl biztató. Szóval nő a munkanélküliség, mindenhol elbocsátások, megszorítások. A mostani albitársamnak is tegnap vágták meg a fizuját 10%kal. Bár ez még a jobbik eset, mert nem rúgtak ki senkit cserébe. Másik ismerősöm, aki szintén konyhán dolgozik a heti 40 körüli munkaidejéből lett 25 körül. Most ő is másodállást keres, bár ha minden igaz, akkor valami azért most sikerül neki.

Aztán szintén albitárs, aki 4 hónapja van kint és még mindig nem talált semmit. Persze először próbált valami normálisabb melót találni, valami irodait, hisz perfekt angol, angol tanár létére, a referenciáinak a listája is elég tetemes, érthető, hogy nem egy szendvicsbárban próbálkozott először. Azonban most már mindenre jelentkezik, még sincs semmi. Talán most neki is sikerül valami, hisz ma volt interjún, de hát mint tudjuk az interjú csak az első lépcsőfok az állás megszerzéséhez, és korántsem jelenti, hogy meg is kapta az állást.

Aztán elkezdődtek a tüntetések is. Bár egyiknek se voltam tanúja, de ha jól tudom utcára vonultak a taxisok, a diákok és a közalkalmazottak is már. Taxisok csak a több engedély kibocsátása ellen küzdenek, hisz tényleg rengeteg taxis van már így is az utakon, bár ez nem is csoda a kinti tömegközlekedést tekintve.

A diákok ha jól tudom akkor a tandíj ellen, hisz talán az első megszorítások között volt a tandíj bevezetés. Vagy csak akarták? Már én sem tudom. Sajnos nem követem teljesen a kinti történéseket, pedig kéne, mégiscsak itt kint élek.

Azonban az biztos, hogy ha most bárki kérdezné érdemes-e kijönni, a válaszom egyértelmű: NEM.

Az ok pedig igen egyszerű. Nagyon nehéz melót találni, anélkül meg igencsak drága az élet itt kint. egy fél misit simán eltapsolsz 2-3 hónap alatt, és csak albit fizettél, meg éltél, és ez a 2-3 hónap korántsem biztos, hogy elég munkát találni.

Na hát ez van, de ne értsen félre senki, nem panaszkodni akartam, hogy nekem milyen szar kint, erről szó sincs. Hála égnek én egyenlőre nem tapasztalom (le is kopogom gyorsan), inkább csak egy kis betekintést szerettem volna mutatni a kifele készülőknek, hisz most otthon is nagyon szar, és szerintem ugrásszerűen meg fog nőni a kivándorlók száma. Szóval mindenkinek tanácsolom, aki ilyenbe gondolkodik, jól járjon utána mindennek és kétszer is gondolja át a dolgokat, mert most sehol sem fenékig tejszín az élet.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==