supermario4ever2007.06.04. 14:08

Bemutatkozás

Hogy ki ez a beteges Mario fan?

Hát üdvözlök mindenkit! Attila a nevem, és Békéscsabai vagyok. Szeretem ezt a várost, szépen fejlődik, és mégis megőrzi a barátságos légkörét, és mint ahogy a város nevében benne van, békés város. ^^' 3 éves koromban ismertem magát a Mariót, akkor még nem is gondoltam, hogy meg fogja határozni az életemet. Aki idősebb, az emlékszik arra, hogy volt a régi TV 2-n (vagy TV 1, nem emlékezhetek mindenre ^^') minden hétköznap ment 17:30-kor az Elektor Kalandor nevű műsor, melynek Dévényi Tibor volt a műsorvezetője. Ott láttam meg először Mariót. Már akkor nagyon különöset éreztem a játék láttán. Talán ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, mint amikor az ember találkozik az első igazi szerelmével, akivel le fogja élni az életét. Minden nap néztem a TV-ben. És felváltva volt Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3 játék. Az első NES konzolomat 1991-ben kaptam, ami 2005-ben felmondta a szolgálatot, így új gépet kellett venni, hisz NES-ezni még ma is imádok, és még ma is veszek 1-2 új játékot, ha találok. Amikor 5 évesen először játszottam Marióval, akkor megfogadtam, hogy az összes Mario játékot tökéletesre végig fogom vinni. Nos, ez nem sikerült, ennek több oka is van, melynek boncolgatására inkább külön bejegyzést írok. De amíg tudtam, addig minden játékot végigvittem. És mire tökéletesre sikerült a Super Mario 3-at végigvinnem, máris új korszak köszöntött be, amit azóta is varázslatnak tartok. Még a dátumra is pontosan emlékszek: 1993. december 21. Ekkor lépett be az életembe a Super Nintendo. A mai napig nincs olyan konzol, amivel ennyit játszottam volna egész életemben, bár a DS közelíti ^^ de akkor is, azt az élményt, amit az SNES nyújtott nekem, azt amíg élek, nem fogom elfelejteni. És még mindig tökéletesen működik, holott, lassan be kell iratnom a gimnáziumba ^^' Csupán néhányszor menzt tönkre az AC Adapterben az érintkezés, de azt könnyű megcsinálni. Sok-sok fantasztikus játékot ismertem meg erre a csodagépre úgy, mint Super Mario World, Super Mario All Stars, Super Mario Kart. MInd olyan játékok, melyeket amíg élek, nem fogom elfeledni. Sajnos Nintendo 64-em nagyon sokáig nem volt. Biztos nektek is volt olyan, hogy anyukátok azt mondta, hogy kinőttél már belőle, foglalkozz komolyabb dolgokkal. 2 éven át könyörögtem neki, hogy vegyen nekem Nintendo 64-et, míg 2000. április 18-án végre beadta a derekát, és kaptam Nitnendo 64-et Super Mario 64-gyel. Érdekes én nem éreztem annyira nehéz játéknak, mint amennyire beharangozták. 2 hónap alatt végigvittem 120 csillagra. Amúgy nem értem, miért csodálnak ezért egy páran, amikor bemondom, hogy 14 éves vagyok. Az egyik barátom öccse 10 éves, és perfektre tudja a Metroid Prime-ot. Aztán jött a Mario Kart 64. Az a feledhetetlen 4 játékos mód! Éjszakákat csatáztunk! Amit még kisebb csodának tartok fenn, az a Mario Party! Végre egy olyan Mario játék, ahol nem az számít, hogy ki a jobb, hanem, hogy kinek van nagyobb szerencséje! Sajnos a GameCube-hoz is nagyon nehezen jutottam hozzá. Itt Békéscsabán van konzolos üzlet, de nem foglalkozik Nintendóval. 2005. májusában vettem magamnak GC-t a ballagási pénzemből, mert kérésemre hoztak nekem GC-t. Olyat képzeljetek el, hogy akkor láttam először GameCube-ot, akkor fogtam először kezembe.És ha van Mario játék, mely kiakasztott engem idegileg az a Super Mario Sunshine. Mindenki azt mondja, hogy sokkal könnyebb, mint a Super Mario 64, holott ez sokkal-sokkal nehezebb. Most az van, hogy sírva vágyok egy Wii-re. Játszottam már Wii-vel, és komolyan, az az érzésem támadt, hogy feltámadt az SNES. Ez valami csoda! Sajnos a Handheld konzolok nagyon későn jöttek be az életembe. 2002-ben kaptam meg az első Game Boyomat, a legősibbet, aztán 2003-ban sima Game Boy Advance, 2005-ben Game Boy Color, 2006-ban Nintendo DS, 2007-ben meg Game Boy Micro. Végülis sikerült behoznom a lemaradásomat. ^^

Hát ennyiből áll a konzolos életem. 9 Nintendo gépem van, de még egy párat be akarok szerezni. Ezek pedig a következők: Nintendo 64 (pokémon edition) Nintendo Wii, Game Boy Pocket, Game Boy Color (A Pokémon edition van meg), Game Boy Advance SP, és Nintendo DS lite. Tehát még 6 konzol, és teljes lesz a Nintendo gyűjteményem. ^^'

És venném is őket, csak az a baj, hogy mást is vennék, pl Nintendo játékokat, különféle tartozékokat (leghőbb vágyam egy Wi-Fi Router a DS-hez) meg sok anime DVD-t vennék. Nagyon szeretem az animéket, és minden Magyarországon legálisan kiadott Anime DVD-hez szeretnék hozzájutni. Csak hát így hogy lesznek újabb Nintendo gépeim? Ez a 22-es csapdája. Egy megoldás van: dolgozni kell menni...

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==