matyix2009.01.05. 14:39

Mint az oviban.......

Szünet utáni első nap. Arra számítottam, hogy mindenki a halálán lesz, hogy kellett menni. Nem így történt.........

Reggel az időjárás miatt nem tudtam motorral menni, ezért kelhettem hajnalban, hogy le ne késsem a buszt. Szerencsére arra a buszra szálltam fel, amivel a haverjaim is szoktak menni. Suliig az utat nem taglalom, havas járda, utána hegymenet. Beérve elsőre a székeket kellett helyre rakni, utána kezdődhetett a nap. Első óra töri, ahol kaptam is a fejemre, hogy hogyan lehet hogy megfeledkeztem arról hogy hetes vok. Óra közepén váratlanul megszólalt a csöngő, mivel elfelejtették visszaállítani a rendes csöngetési rendre. Második óra matek, beszélgetés az első fél órában, utána kis matekozás. Ezután Biológia lett volna, de a tanárnő egy hétig nem lesz(szerencsére) így helyette egy gátlástalan bibliamániás tartott kémiaórát. Ezt valahogy túléltem, de nehezen. Ezután jött a tanárok megbeszélése, ami eléggé elhúzódott, szóval az óra utsó 10 perce volt megtartva. A szünetben az osztálytársaim válogatott hülyeségeket csináltak. Kezdésnek leszedték a tábla fölött felakasztott ezüst Boát, és azzal szórakoztak, öt perc múlva már mindenhol annak apró cafatjai voltak. Ezután a termünk karácsonyfájának díszeivel dobálóztak a folyosón(körfolyosó, egymásnak a túloldalra). Abban a maradék 10 percben matekoztunk. Nyelvtan előtti szünetben szoktak elmenni ebédelni a menzások. Meg is tették, de a kajához adott almát(éppen almát, amúgy narancsot) nemhogy megették volna, azzal dobálóztak a teremben. Én szerencsére nem voltam bent, egyrészt mert ilyenkor én vagyok az első számú célpont, másrészt kint álldogáltam a folyosón. Ezek után volt egy kajaszünet(15 perces) ebben hallgattam a válogatott hülyeségeiket, majd egészségtannal folytatódott a nap. Mindenki megtudta miből kéne javítania. Valahogy ezt is túléltem, majd negyed óra alatt leértem a buszmegállóhoz. Szerencsére már vége a MÁV Sztrájknak, ezért volt a buszon ülőhely. Most pedig az a fejezet jön, hogy itthon tanulok, utána pedig hol a gép, hol a TV előtt döglök.

Röviden ennyi történt a mai napon.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==