Stinger2008.12.13. 01:10

A Metroid sztori II. - update

Talán még május utolsó hetében lehetett, amikor elkészültem a Metroid Univerzum SR388-as csillagrendszerét kiveséző irományommal, amely az SR388 jelzésű bolygó és a Biológiai kutatóállomás körüli történeteket meséli el: az eszmefuttatást egy apró megjegyzés is követte a bejelentéskor, miszerint a Metroid Galaxy Guide: Kedves Ellenségem című okfejtést átmenetileg eltávolítom az tudásbázisból, tartalmi, korrekciós és egyéb kibővítések miatt. Nagyjából fél évet ültem ezen a fejezeten, mire olyan formára sikerült hoznom (az előzményeként szolgáló első felvonásával együtt), amit már alkalmasnak találtam végleges rögzítésre. Infók, linkek és egyebek beljebb...

Rengeteg időt felemésztett a teljes átírás, mind nyelvtanilag, mind pedig tartalmilag, hiszen számos olyan plusz érdekesség és újdonság olvasható az egyes bekezdésekben, amely a korábbi verzióban még csak nyomokban sem volt megtalálható.

A Samus Aran születésétől kezdődő, és végső kalandja közti időszakot elmesélő sztori a Metroid Prime 3: Corruptiont leszámítva teljes értékű, így örömmel és bátran ajánlom újbóli elolvasásra. A kronológiai, és egyéb érthetőségi félreértések elkerülése végett átkereszteltem a kedvenc fejvadászunk életútját feldolgozó fejezeteket, így ezentúl “A Metroid sztori I-II.” hivatkozások alatt -LINK- találhatjátok meg őket. Természetesen a Prime trilógia cselekményét lezáró Wii exkluzív szál sem marad ki a felsorolásból, de ehhez számtalan olyan érdekességet és információt tervezek megírni, amely méreteinél és tartalmánál fogva különálló fejezetként lát majd napvilágot, közvetlenül a Zebes és a Phazon fertőzésekért felelős Leviathan tudásbázis elkészülte után.

Igaz, hogy mostanság kevesebb időm marad a Guide bővítésére, azonban a munka természetesen nem állt meg, és a sok pozitív visszajelzésnek, véleményeiteknek, valamint bíztatásotok hatására szíves-örömest folytatom az irogatást: jelenleg egy komolyabb Metroidos témán dolgozom, de a karácsonyi Samus meglepetés sem fog elmaradni. Köszönöm a megtisztelő bizalmat és figyelmet, remélem továbbra is kitart a lelkesedés!

Kattints az új fejezet elolvasásához: -LINK-

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==