playmore2008.12.02. 10:13

RAAAAGGGGEEEE

Update 2

Tehát ott tartottunk, hogy pénteken nem volt elérhető az MS ügyfélszolgálata többszöri próbálkozásom ellenére sem. Mindezek után úgy döntöttem, akkor hétfőn legyen az összecsapás. Így is történt. Miután előadtam a bánatomat a kedves supportos fiú többször is elmondta, hogy "ez szomorú" meg, hogy azonnal viszik a gépet. Sőt nyugtatott, hogy még szerencsére(?) Karácsony előtt visszaérkezik a gép. Ezek után pedig azt, mondta, hívjam fel őket ma reggel már akár kilenctől és a másik supportos hölgy majd megadja az UPS csomagszámot, amivel ha felhívom az említett futárszolgálatot, akár már aznap délutánra megbeszélhetek egy időpontot (a minél gyorsabban történő szállítás végett).

Ma háromnegyed 10 felé felhívtam a Microsoftot. A kedves kis hölgyike pedig kerek perec megmondta, hogy semmilyen csomagszámuk nincsen még, esetleg délután, de valószínűleg holnap.

RAAAAGGGGEEEE UPDATE:

Már kezdem azt hinni, hogy csak azért van ennyi kavarom a UPS-el, mert gyorsan le akarom rendezni. Mikor pár héttel ezelőtt megrendeltem a futárt a géphez, akkor a hívás után egy nappal megkaptam az UPS számot és a futár harmadnapra jött is (az utaztatás pedig alig két nap volt).

Most pedig felhívtam a supportot és ismét bemondták, hogy nincs UPS szám... illetve van csak nem aktív... szóval ezek szerint örökké várhattam volna a futárt?? (kb szerencse, hogy most kivételesen hajtottam, a minél hamarabbi elvitelre?) a telefonos hölgy, mindenesetre segítőkészen utánanézett és elújságolta, hogy valami hiba miatt nincs aktiválva a megrendelésem és próbálkozzak HOLNAP délután a UPSnél, addigra VALÓSZÍNŰLEG aktív lesz a számom, sálálálálá...

Update 2

Ezekben a pillanatokban sikerült útjára indítani a csomagot (persze külön kellett telefonálnom érte, de ez nem az UPS hibája, ők gyorsak és segítőkészek voltak), kíváncsi leszek mi lesz az eredménye a dolognak. Természetesen ezek után azt fogom alapnak venni, hogy ugyanúgy egy régi (valószínűleg javított) alaplapot csapnak majd be az új helyére. Lássuk most sikerül-e másfél hétnél tovább kibírnia?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==