playmore2007.05.27. 16:19

Három királyok

Bár már csontig rágott téma a három nextgen konzol helyzete, azonban legtöbben még mindig csak a saját véleményeiket és féligazságaikat hajtogatják a téma kapcsán. Persze túlzás lenne állítani, hogy átlátom a konzolbiznisz minden apró szegletét, most mégis megpróbálom. Jöjjön hát a kegyetlen leleplezés. Az idő: 2007.05.27. Hol leszek jövőre?

Emlékszem mikor lecseréltem fájó szívvel a jó öreg Dreamcastomat az első számú Xboxra, lenyűgözött az akkori "next-gen". Elképzelhetetlen grafikájú játékok születtek már akkor is a komoly 3D megjelenítés hajnalán. A hőskor vége volt talán, ha még a hőskorhoz lehet csatolni. Szóval nem sokkal az Xbox beszerzése után mászkáltam fel gyakran az internetre játékos fórumokra és amit ott találtam kissé megütött. Jó régen volt már amikor félig-meddig rendszeresen olvastam az 576Kbyte-ot (aztán pedig a PC Gurut, nem összetévesztendő azzal ami most PCG néven fut...). Jó-jó már akkor is volt egy bizonyos PC-Konzol ellentét és ásítozva lapoztam át az ilyen Csevegőket, de ami akkor kezdett kibontakozni konzolos fronton (és a mai napig csak tovább gyűrűzik) az elképesztő. Egymást marják a gépek tulajdonosai és ami a legszomorúbb már talán két kezemen meg tudom számolni azokat az embereket akik nem borulnak el láthatóan egyik gép irányába sem állandóan. A folyamat egyelőre megállíthatatlannak tűnik. De kérdezheti a kedves olvasó: mi a baj ezzel? Mindenki imádja a saját gépét ahogy akarja! Ez így is van, csak ne mást próbáljon meg bántani vele.

Van egy bizonyított pszihológiai reakció miszerint, ha egy ember fel tudja idegesíteni egy másik embertársát akkor az benne örömöt okozó hormonokat termel. Egyzserűen természetszerűen szeretjük bántani egymást. Ha megfigyeljük a kisgyerekek ennek legjobb példái: mindig van valaki akit bántanak a csoportjukból. Ez folyik itt a fórumokon is: felelősség nélküli szájjártatás (bár a gamer365-ön ennek általában hamar gátat szabnak... egyelőre) mindenki okosabb akar lenni a másiknál. A 3 újgenerációs konzol eljövetelével, pedig a helyzet csak rosszabbodik. Mindenki azt hiszi az övé aztán jobb a másiknál. A negatívumokat senki sem hallja meg az álatal képzelt (fél)igazságokat pedig éjjel nappal hajtogatja. Hiszen minden gépet le lehet húzni jogosan vagy nem jogosan... most akkor mindenki érezze rosszul magát? Ez a cél? Szomorú vagyok, hogy már csak félig nyitott szemmel közelíthetem meg a hazai játkos fórumokat mert csak rossz híreket lehet olvasni midnenhol.

Igaz ez magyar mentalitás is: csak a rosszat, neked se legyen jó! A legszomorúbb a tulajdonosok állandó pálfordulása. Nekem ha azt mondják ezelőtt 2 évvel, hogy vegyek egy megbízhatatlan gépet, egy csomó játékért akkor azt mondom fenét! Inkább legyen egy megbízható masszív gépem, még ha kevés játékkal is! Erre vettem egy X360-at és cseréltettem kétszer is rendületlenül 8) Ugyanez a másik oldalon: azok az emberek akik most vettek melldöngetve PS3-at, hogy aztán az mennyire ilyen meg olyan jó és az otthoni Motorstormozgatásokat és Resistanceozgatásokat próbálják úgy beállítani mintha lenne játék a gépükre... ugyanezek nevettek ki engem és az összes X-est és GC-st, hogy hogyan választhatnak egy olyan gépet amire nincsen "semmi" játék...

Érdekes "állat" az ember. Sokféleképpen tudja látni a dolgokat ahogy az érdekei úgy kívánják. Csak van egy apró különbség az ún fanmajmok és az elkötelezett konzolosok közt: utóbbiak nem állítanak valótlanságot és nem próbálják szándékosan bántani a másik oldalt. Nagyon örülök amikor néhanapján olyan 1-2 kommentes embereket látok akik teljesen higgadtan egyszer hozzászólva a témához felépítenek egy értelmes álláspontot. Örülök, hogy bár nem hallatják a hangjukat, esetleg nem is ismerik őket: mégis ott van ez az értelmes korosztály a felhasználók közt. Remélem én is közéjük tartozom ;)

Én mint X360-as elismerem azt, hogy a 360 megbízhatatlan gép (itt most egy kicsit mástól olvasott gondolatokat is bele fogok szőni, bocs nem emlékszem a nevedre, Te is pár hszes emberke voltál az 576on, ha szólsz beleírlak utólag), de tudom mire vállalkoztam. Ha meghal a gép, javítani kell akkor azt én állom akármi is legyen. Szörnyű ez a helyzet, és csak remélni tudom a Microsoft tenni fog ellene valamit hamarosan. Én ezt választottam. Amikor leülök a gépe elé és online játszom másokkal és valami vicces, izgalmas vagy netalántán érdekes esemény történik akkor jól érzem magam és elfelejtek minden bosszúságot. Vállalom.

Emellett viszont nem akarom hallani éjt napallá téve, hogy mennyire rossz a 360, főleg nem olyanoktól akiknek nincsen is. Rengeteg régi motoros próbálja naponta bebizonyítani mennyire igaza van. Őket megnyugtatom: nincs. Aki manapság nem hithű Nintendós és vett egy Wii-t alapból mint ahogy GC-t is, annak nincs, joga bármilyen érvet felhozni a másik gépe ellen, mert azok az okok és elvek ami miatt elkötelezte magát az előző generációban ma már nem léteznek. Miért is van ez? Ha a kötözködő illetők tudni akarják:

  • Ha Xboxos voltál és 360-at vettél, akkor égjen a pofád amiért egy megbízhatatlan kalap sz@rt használsz, Te aki büszke voltál az X1 messze földön híres stabilitására és arra, hogy a beépített winyó alap kell, hogy legyen!

  • Ha Xboxos voltál és PS3-at vettél, akkor égjen a pofád amiért bedőltél a nevetséges Sony PR maszlagnak egy a valóságban felülárazott játékok nélküli kacattal játszhatsz. Ja és még LIVE sincs.

  • Ha PS2-es voltál és X360-at vettél, akkor égjen a pofád, ennyit érnek neked a Sony exkluzív sorozatok amire verted a melledet, hogy FF nélkül soha? Neked nem kell a Halo ami egy sz@r? Az első jelre menekülsz a süllyedő hajóról...

  • Ha PS2-es voltál és PS3-at vettél, akkor (először is egy gazdag kecseg vagy 8) ) égjen a pofád mert vettél egy olyan gépet amit 5 évig kinevettél, nincs rá játék a Motorstorm Burnout klón a Resistance meg Call of Duty. A netes játék nevetséges.

És kinek van igaza? Aki nem váltott!!!!!!

Valójában persze ez az egész bejegyzés úgymond felesleges, mert a fanmajmok nem fogják meghallgatni, a többiek meg úgyis tisztában vannak a helyzettel. Csak azt sajnálom, hogy gyakran kell szenzációhajhász hirekkel találkoznom amikor az egyes cégek PR managereinek hsz-eit kész tényként hozzák, le kb. mint a Story magazinban. Azoknak pedig akik továbbra is úgy kezdik a kommenteiket egy gép vagy játék kapcsán, hogy a másik gépre készült játék mennyivel jobb és egyáltalán... ők pedig k@pjanak be!!!!

Na léptem morogni....

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==