Necroman Mk22008.11.05. 11:47

Freeplay! - azaz játékok ingyen

Játszani jó. Számítógéppel játszani is jó. Ez utóbbira számtalan lehetőség kínálkozik, hiszen programozócsapatok százai készítik a különféle játékprogramokat.

Igen ám, viszont a dolog üzleti elven működik, azaz ha használni (közgazdászok nyelvén: fogyasztani) szeretnénk a produktumot, akkor fizetni kell érte. Persze nagyon sokan nem akarnak fizetni azért, amit ingyen is meg tudnak szerezni, "köszönhetően" a wareznak nevezett jelenségnek. Pedig hiába magyarázza a gamermédia, hogy ez bizony kőkemény üzlet, sok játékos nem látja át ezt a bonyolult dolgot. Ő csak azt érzékeli, hogy ha kiad a játékért pénzt, akkor föl kellene áldoznia több-kevesebb korsó sör árát a programért, amit persze nem kíván megtenni. (Abba, hogy hogy egy videójátéknak vagy az ezzel árban ekvivalens X korsó sörnek van nagyobb hasznossága, most nem kívánok belemenni...) Ezért megoldásként a VAGY helyett inkább az ÉS mellett döntenek, és minden szépen rendben van - azaz lenne, ha ezzel nem károsítanák mind a fejlesztőket, akik fáradságos munkájuk árán készült el a program, mind a kiadókat, akik a játék terjesztéséért felelnek.

Mi lehet ilyenkor a megoldás? Ha az egyszeri becsületes user ilyen válságokkal és megszorításokkal terhes időszakban sem kíván warezolni, de mégis szeretné e hobbiját űzni, akkor is számtalan lehetősége akad a játékra, köszönhetően a ma már minden háztartásban elérhető internetnek. A net tele van ingyenes játékokkal, amiért az áram és az internet havidíj (opcionálisan a játék alatt elfogyasztott kóla/chips/pizza/stb.) mellett nem kell külön fizetni. Ennek miértjére több magyarázat is létezik: vagy a készítők pusztán szórakoztatni kívánják a nagyérdeműt, vagy reklám célokat szolgál a program (erre kiválló példa a Moorhuhnjagd), vagy egy korábban fizetős játékot tettek ingyenessé. Számtalan lehetőség kínálkozik erre PC-n, csak körül kell nézni a hálón.

Cikksorozatomban ezekből a gyüngyszemekből kívánok bemutatni pár darabot. Bár a régi népi bölcsesség szerint olcsó húsnak híg a leve, igyekszem úgy válogatásommal bebizonyítani, hogy a fenti mondás nem minden esetben igaz. Megjegyzem, hogy a platform kizárólag PC lesz és csak teljes verziójú játékokkal foglalkozom, azaz a fizetős programok szintén ingyenes próbaverzióival (demo, shareware vagy trial) nem, illetve egy meglévő kereskedelmi játék ingyenes modjaival, kiegészítőivel (pl. Counter-Strike, Defend of the Ancients, Classic Doom 3) sem.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==