RedBoyforCE2008.10.25. 16:24

Budapest Gameshow '08

Ellátogattam barátaim társaságában a Budapest Gameshow-ra. Élménybeszámoló az eseményekről. (fotók majd kiegészítésben)

A 10 órai gyülekező után fél órával megérkeztünk a Millenáris parkban helyet kapott rendezvényre, ahol is egy szép PGR4 és Forza2 festésű Nissan mutatta a bejáratot. Hatalmas tömeg volt már fél 11 tájban, így kicsit féltem, hogy nem fogok odajutni várva várt címeimhez.

Talán az egész kiállításról elmondható, hogy elsősorban a PC és Xbox360 felhasználókra koncentráltak, Playstationnel nem is találkoztunk jóformán. Az okát nem értem, mindenesetre jól elpötyögtem volna mondjuk egy kis LittleBigPlanettel. A kiállítás további érdekessége, hogy volt 1-1 stand a Windows Mobile készülékeknek, és a mobiltelefonos játékoknak. Ez utóbbiban látok némi fantáziát, és lehetőséget, hiszen aki nem feltétlen szeretne egy külön zsebkonzolt fenntartani egy pár unalmas perc elütéséhez, mondjuk a buszon vagy villamoson, az szinte ugyanolyan minőségben játszhat a mobilján is egész jó játékokat. Volt Spore, Fifa és nézzétek el nekem, hogy több címet nem említek, mivel nem annyira foglalkoztatott a dolog, de mint jelentős piac szerintem lehet kiváltja majd a PSP-DS konzolokat. Meglátjuk.... (no flame)

Ami (vagy amik) viszont sokkal jobban foglalkoztatott (foglalkoztattak) az szerencsére kinn volt a GameShow-n. A Gears of War 2 standja előtt hatalmas sor kígyózott, de mivel nagyon kíváncsi voltam a játékra, kész voltam fél órát sorban állni hogy kipróbálhassam. Megérte kipróbálni. Csak pár szóban: a grafika ütősebb mint az 1-ben, sokkal részletesebb, színesebb, hangulatosabb. Az új MI is sokkal jobban vigyáz magára, sokat finomítottak ezen is. Az animációk jobbak, és a kivégzések is brutálisak. A távcsöves puskával fej lecsapás a kedvencem. Egy szó mint száz, nekem egyik kötelező vételem most Xbox360-ra. A stand mellett egy gears pólós fazon állt, és volt olyan rendes, hogy a kezében lévő Lancer replikát egy fotó erejéig átadja nekem. (fotót majd mellékelek)

Aztán még kipróbáltam a DeadSpace-t, amit szintén mint messiást vártam, és végülis nem csalódtam. Bár a hangulatot sok ezer ember között nem tudtam igazán felvenni, mégis a lényeg, hogy jól irányítható és tetszetős, azt azonnal tapasztaltam. Must have listára felkerült....

Barátaimmal kipróbáltuk még a MotoGP-t is, ahol nagy kedvenceink Talmácsi Gábor, és Valentino Rossi bőrrucijába bújhattunk bele (persze csak képletesen). Az eső bitang jól néz ki, de a pálya és egy két részlet nincs teljesen a toppon. Ettől függetlenül nagyon tetszett. Talán majd ha lemegy az ára, megveszem. :)

Láttuk ezen kívül a FarCry2-t futás közben, valamint az új Banjo-t is. És barátaim legnagyobb örömére kis ízelítőt kaptunk a Fable2-ből. Egészen megjött hozzá nekem is a kedvem, de majd max kölcsönkérem. Annyira nem hatott meg. Ezen kívül láttunk egy nagyon jópofa kis éneklős játékot a Lips-et, amelyben rengeteg zeneszámra lehet "karaoke" show-t tartani. Guitar Hero a hangoddal. :D

Sajnos a Mirrors Edge-t nem volt alkalmam megnézni, mivel nagyon rosszul voltam, és úgy döntöttem, hogy inkább eljövök haza. Nagyon szerettem volna látni, de 17:30-as kezdetet nem vártam volna meg, mert még a végén összeestem volna. Ha valaki látta futás közben, vagy esetleg próbálta, kérem írja le az élményeit. Lehetőleg részletesen.

Most fáj a fejem, meg a mellkasom, kívánjatok szerencsét, hogy túléljem a holnapot.

Egy élmény volt a GameShow. Jövőre lehet megint kinn leszek.

Maradok Tisztelettel: RedBoyforCE

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==