Joo T2008.09.21. 11:29

Nyaralás

Na a sok fikázás után egy kicsit kellemesebb vizekre evezek. Nyaralás. Voltam ugyanis otthon 10 napot, ami egy kicsit túlzás, hisz ebből egy hetet Horvátországban töltöttem.

Nos hát nagy kételyek között voltam, ugyanis természetesen haza akartam menni látni a szüleimet, de nagyon vágytam egy tényleges nyaralásra. Szerencsémre sikerült a kettőt összehozni, hisz a szüleimmel valamint a bátyámmal, valamint az ő barátnőjével mentem nyaralni a jó kis 17 éves hunday pony-nkkal. És hát le a kalappal a kis gép előtt, mert a laza 5 személlyel, tetőbox-val és sok-sok csomaggal megpakolt kocsi hozta a 130-as átlagot az autópályán, nem volt semmi baj vele. Őszintén, nem gondoltam volna, tartottam is egy kicsit az autótól, és hát azért volt nálam egy kis plussz euro baj esetén.

Na de nem is a nyaralásról akarok igazándiból beszélni, hisz az jó volt, szép volt és hát személyes dolog, csak szeretnék pár tapasztalatot megosztani.

Konkrétan Omisba mentünk, ami 20-25 kmre lehet Splittől délnek. Kb.: így néz ki:

Azt hiszem a kép elárulja, hogy nem rossz élmény elmenni oda, azonban most már nagyon sok magyar van ott is, ami kinek vonzó, kinek nem. Sajnos nekem nem. Ne értsetek félre, nincs bajom a magyarokkal, de hát nem azért megyek külföldre nyaralni, hogy minden utcasarkon magyarokkal fussak össze.

Na de inkább a visszaút, és az otthon történtek izgalmasak a számomra, hisz otthon el akartam menni bulizni egyett, ami azt jelenti, hogy este 9-10 fele jó lett volna hazaérni. Természetesen nem sikerült. Hazafelé az autópályán (még Horvátban) bekaptunk egy dugót, laza egy órát vesztettünk. Aztán Zágrábnál, amikor átmentünk a fizető kapun, akkor ott el lehetne menni elkerülőnek, hogy ne kelljen bemenni a városba. Na tesóm ezt is megoldotta, hisz úgy bezúgott a városba, ahogy kell. Kifele meg elkaptunk valami házasokból álló kocsisort, akik nem nagyon akartak sietni. Na jó. 11re hazaértünk (kicsivel később). Hát nem gondoltam volna, de a haverok megvártak, persze már kint söröztek valahol.

Aztán jött a másnap - nagyon másnap - kelés, kajálás, pakolás, gép elérés, kijövetel. Vagyis ez lett volna a sorrend, de hát mint az élet sem, ez sem ment ilyen egyszerűen.

Felkelés megvolt, kaja megvolt. Lehet pakolni. Hát nem tudom hogy csináltam, de hirtelen lett 5kg plusszom. Faja. Erre kitaláltuk, hogy tesónak Pesten van fent kis utazója, és hogy akkor majd abba átpakolunk dolgokat, és jók leszünk. Ok. Menjünk, mert már így is késében vagyunk, ugyanis 9kor indult a gépem a F1ről, ami azt jelenti, hogy tényleg 2 órával előbb kint kell lenni. Tapolca-Budapest meg hát forgalomtól függően ( vasárnap :( ) 2-2,5 óra minimum. Szóval sikerül fél 5kor elidulni. Fehérvárnál megadta magát a kocsi. Leáll az egyik henger. Megnéztük a gyertyákat, minden jó volt. Rápróbált megint tesóm, és ment a kocsi. Biztos csak ledobta a sapkát, de egy kicsit megállt bennem az ütő, hogy hogy lesz így visszamenet. Na akkor Pesten kavargás a táskáért, ki a reptére és akkor ezerrel jojózás, hogy hogy leszek jó a becsekkolásnál.

Erre becsekkolásnál, bőrönd ok, kézipoggyász túlsúlyos 3kgval. Na ez szép, most mit hagyjak itthon, viszont a leányzó kedves volt, mert mondtam, hogy laptop is van benne, amit elevel kiveszek, és akkor máris megvan a limit, erre ő belement. Ok, Ez siker, akkor most már csak át kéne menni a kapun, meg az ellenőrzésen. Na akkor lettem majdnem rosszul. Akkora sor volt (kettő is), hogy ilyet még sosem láttam. Ugyanis 5 gép indult egy órán belül, és hát aki már repült Ferihegy 1ről, akkor tudja, hogy ez mit jelent. Laza 1000 embert átpaszírozni két kapun, full vizsgálattal. Meg is kérdeztünk valakit gyorsan, hogy egy óra alatt átjutok-e, meg hogy elindul-e a gépem nélkülem. De megnyugtattak, hogy ha időben becsekkoltam, akkor nem mennek el nélkülem, valószínűleg kijön valaki, és név szerint szólít. Ez egy kicsit megnyugtatott. Azért csak kicsit, mert hát a bemondóból sosem hallottam semmit, akkora volt az alapzaj.

Na de hát minden sikerült, bejutottam, még vásárolni is volt időm, szóval gyorsan befigyelt pár csík cigi. Itt kint 7,5 euro a legolcsóbb, szóval ha valaki jön ki, hiába cigizik vagy nem, szerintem hozzon ki magával, maximum jó tárgyalási alap lehet. :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==