Az eheti fotóverseny témája a 80-as évek klasszikus autóivoltak.
Ringu 84
A Mazda csak úgy száguld a Fujimi pályán. Jól be van lőve a zár sebesség és a fotóirány. A Kevesebb néha több és itt is ezt érzem. Semmi plusz egy kis zársebesség és ez a kép pont ettől lesz nagyon jó.
FredPerry
A képen látható a Countach impozáns hátsófele. El lettek találva a képbeállítások bár egy kicsit kevesebb Contrastot használtam volna.A képnek adott egy hangulata, és ez tetszik :). Annyiból maradt egy kis hiányérzetem hogy én kicsit többet szerettem volna látni az autóból hiszen köztudott hogy az eleje sem csúnya.
SvladC
A vörös autó fölfalja a pályát. Jól beállítottál mindent ami ehhez a képhez szükséges, és ami jóvá teszi. Én talán kicsit magasabbról fotóztam volna
pvtjoker
A kis rally Renault szeli a Postinoban elhelyezkedő pályát. A zársebesség pont jó. Ez a kép elég pöpecre sikeredett be kell hogy valljam, és eléggé megfogott.Nem is tudok róla negatívumot mondani.
Viszonylag szép számban érkeztek a nevezések aminek nagyon örülök, és elég nagy csata folyt az első helyért de mivel meg kell hozni a döntést és csak egy kép lehet, így a nyertes:
Ringu84
Gratulálok!