[Teszt] Yakuza Kiwami 3 – Belevaló papapótló

Yakuza Kiwami 3 – Belevaló papapótló

Charlie_FirpoPapp Dávid2026.02.10. 10:00

A Ryu Ga Gotoku stúdió az új projektek mellett nagy erőkkel folytatja a Yakuza-sorozat korábbi részeinek átgondolt leporolását. Tesztlaborban a Yakuza Kiwami 3.

A már igencsak kopottas kezdeteket brutálisan látványos, modern és élvezetes köntösbe bugyolálta az RGG csapata először a 2016-os Yakuza Kiwamival, majd egy évre rá a Yakuza Kiwami 2-vel, amely címek a Yakuza 0 sikerét meglovagolva új életet leheltek a sorozatba. Azóta sok víz lefolyt a Sumida-folyón, rajta olyan zászlóhajókkal, mint például a Judgment, a Lost Judgment, valamint a körökre osztott irányt vett új felvonások, amikkel egyúttal új arcok kerültek előtérbe. 2019-ben futólag visszatért a Yakuza 3 is – no meg a Yakuza 4 és pár hónapra rá a Yakuza 5 –, de inkább amolyan nosztalgiafaktorként, ekkor ugyanis csupán némi ráncfelvarrást kapott, és egészen 2026-ig kellett várnunk a Kiwami-kezelésre.

Kell egy ház, lenn az óceán partján

Kiryu végre nyugdíjazza parázsló ökleit, hogy Kamurocho nyüzsgő és bűntől mocskos utcáit hátrahagyva Harukának és hasonlóan elárvult társainak szentelje minden figyelmét Okinawa homokos tengerpartjánál. A pótapaság persze korántsem könnyű feladat – főleg ennyi gyerkőccel –, de Dojima Sárkánya igyekszik jól venni az akadályokat, a szakadt ruhák megvarrásától kezdve a főzésen és kertészkedésen át, egészen a közös tanulásig és játékig. A gondtalan hétköznapokat azonban hamar beárnyékolja a múlt, két helyi gigaberuházás miatt véres verseny indul Kiryu árvaházáért, a háttérben meghúzódó sötét szálak pedig arra kényszerítik hősünket, hogy ismét tágra nyissa a pofonzsákot.

Okinawa világos és élénk környezete egyszerre üdítő és szokatlan, akárcsak Kiryu apukásra lágyult hanglejtése a gyerekekkel való párbeszédek során. A fény-árnyék játék kicsit más, kevésbé erőteljes és kontrasztos a Kiwami 2-höz képest, egyes textúrák néhol némileg gyengébbek, azonban a Yakuza Kiwami 3 ezeket figyelembe véve is rendkívül mutatósra sikeredett. A drámai átvezetők, az ártatlanul leparkolt bicikliket és hirdetőtáblákat nem kímélő utcai harcok, a céltalan felfedezés és a tömérdek mellékes elfoglaltság Okinawa és Kamurocho utcáin páratlan élményt nyújtanak. A kötekedő fenegyerekeken ráadásul már az új Ryukyu stílussal is elverhetjük a port, ami Kiryu ökleit kímélve egy biztonságos pajzsot és egy sor halálos fegyvert vonultat fel.

Faterok motoron

Az új tömegoszlató módszerek mellett bővült szabadidős tevékenységeink sora, így többek között akár egy motoros bandához is csatlakozhatunk, hogy aztán más brigádokkal keljünk birokra, az utcákat járva pedig potenciális tagok megmentésével vagy lenyűgözésével bővítsük tovább csapatunk. Ha már úgyis viszket a tenyerünk, akkor a busás vérdíjért érdemes levadászni a Tojo bosszúra szomjazó egykori tagjait – Reapers –, amivel elég gyorsan feltölthetjük kincstárunkat. A 2000-es évek előtt születettek felidézhetik az időket, mikor még infravörös átvitellel küldözgettek egymásnak adatokat mobiltelefonon, a LaLaLa Friends közösségi hálóra ugyanis úton-útfélen „lőhetünk” magunknak új barátokat, vagy épp meglepetés tárgyakat rejtő hotspotokat. Ha ez nem lenne elég, készülékünket még csicsás díszekkel és fityegő kiegészítőkkel is feldobhatjuk, nagyjából olyan külsőt kölcsönözve neki, mint egy kanapén elszundított apuka, akit álmában alaposan kicicomáztak a lányai. A mellékes tartalmak némileg emberibb, lágyabb arca a Morning Glory kis csibészeinek támogatása. Ennek részeként számos minijátékon keresztül szórakoztathatjuk, taníthatjuk és segíthetjük pártfogoltjainkat, fűzhetjük velük szorosabbra a kapcsolatot, lehetünk részesei mindennapjaiknak akár egy finom ebéddel, vagy egy bogárfogó versennyel.

A Sötét oldal

A Yakuza Kiwami 3 talán legnagyobb újdonsága a Dark Ties, ami egy külön történetszál Yoshitaka Mine felemelkedéséről. Megismerhetjük benne a Tojo magabiztos pénzemberének megtört oldalát, miután kiszorítják kollégái saját startup cégéből, hogy aztán a japán alvilág hierarchiájának „vak odaadása” annyira lenyűgözze, hogy maga is a részévé akarjon válni. Ez a pusztán pár órás kis kaland érdekes betekintést ad a Yakuza 3 egyik kulcsfigurájának előéletébe és jellemébe, ami bár kihagyhatatlannak nem nevezhető, de mindenképp kellemes kis extra. Mine dinamikusabb harcstílusa visz némi színt az összecsapásokba, a Kanda Damage Control részeként számos megbízással tornászhatjuk feljebb hirtelen haragvó partnerünk megítélését, de levezethetjük a feszültséget a Kamurocho tartogatta rengeteg lehetőség mellett akár a ringben is.

Homok a fürdőnaciban

A gyerkőcök pátyolgatása és a féktelen adok-kapok két véglete érdekes elegyet alkot, bár a Yakuza 3 azért így sem a legpatinásabb darab a sorozat polcán. A Yakuza Kiwami 3 egy teljesen korrekt felújításra sikeredett apróbb hibáival együtt is, a Dark Ties pedig önmagában nem elengedhetetlen, ebben a formában viszont üdítő kis adalék. A Ryu Ga Gotoku ezúttal kicsit jobban belenyúlt az alapanyagba, ami valamelyest érthető, hiszen ennyi év távlatából már lehet más a víziójuk, eltérő módon keltenének életre egy-egy karaktert/jelenetet. A másik oldalról a régi rajongók álláspontja is érthető, akik az eredetihez minél hűbb élményre vágynak. Én nem tenném le a voksom egyik tábor mellé sem, azt azonban ki merem jelenteni, hogy a Yakuza Kiwami 3 minden változtatással együtt egy élvezetes újrázás; a friss és a régi rajongók is adhatnak neki egy esélyt.

Yakuza Kiwami 3 | Kiadó: SEGA | Fejlesztő: Ryu Ga Gotoku Studio | Platformok: PC, PlayStation 5 (tesztelve), Nintendo Switch 2, Xbox Series | Megjelenés: 2026. február 11. | Alapverzió ára: kb. 20-24.000 Ft

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Orbitals

5 órája

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

19 órája
1

Heti megjelenések | 2026 #39

1 napja
5

Wardogs

1 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

2 napja
34

Control Resonant

4 napja
8

NBA 2K27 - végre változás a pályán

4 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

4 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

5 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

5 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

6 napja
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

7 napja
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

7 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

8 napja
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

8 napja
11

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

9 napja
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

2026.09.13.

Physint háttérinfók – ez történt pénteken

Továbbá: Ladder Lad, Monster Hunter Wilds: Ascendance.

2026.09.12.
5

Metal Gear Solid Master Collection Vol. 2

2026.09.12.
15

Húsz éves a Gamer365

Pontosan húsz éve, 2006 szeptember tizenegyedikén indult a Gamer365 - nosztalgia és jövőkép egy helyen, Hölgyeim és Uraim!

2026.09.11.
64