Echoes of the End: Enhanced EditionTeszt

– Anya, kaphatok God of Wart?
– Nem, van otthon is God of War!
God of War otthon:

Oké, elismerem, nem túl elegáns egy mémmel indítani egy tesztet, ugyanakkor az is igencsak ritka, hogy egy játékot ilyen tökéletesen jellemez egy ilyesfajta poén. Na de ne rohanjunk ennyire előre, az Echoes of the End ugyanis nem teljesen új cím: még augusztusban jelent meg, akkor azonban elkerülte nálunk a tesztlabort. Utólag azt mondhatjuk, szerencsére, az erősen felemás fogadtatást követően ugyanis a Myrkur Games csapata nem slattyogott tova, beletörődve a vereségbe, hanem összekapták magukat, és szépen kikalapálták a játékot a visszajelzések alapján, komoly változtatások egész sorával. Ez már önmagában figyelemre méltó – és bár maga az Echoes of the End ezzel együtt sem fog GOTY-címekért küzdeni néhány hét múlva, az Enhanced Edition így már bőven megüti az említésre méltó kategóriát. Mivel az eredeti változattal nem játszottam, ezért közvetlen összehasonlítási alapom nincs, így az alábbiakban az átfogó véleményemet olvashatjátok majd – akit az érdekel, hogy mi minden változott, az odafent talál erről egy nagyon részletes, mindenre kiterjedő videót.

Szóval, God of War. Na nem a régi, hanem az új, 2018-as soft-reboot, ami már nem mai darab ugyan (bizony, repül az idő), de ma már a játékipar malmai is sokkal lassabban őrölnek. Igen, simán kell 6-7 év, hogy egy sikeresnek és iránymutatónak bizonyuló alkotásnak megjelenjenek az ilyen-olyan kópiái. Az Echoes of the End sokkal inkább a “pofátlan”, mintsem az “óvatosan inspirált” feléhez áll közel a skálának: és még csak nem is feltétlenül a játékmenet miatt, amely a ritmusra és kinézetre is nagyon hasonló, dodge-olós / parryzős fókuszú összecsapások, valamint a környezeti fejtörők egymásutánjából áll itt is. Sokkal inkább a páros dinamika lehet ismerős, ahogy az ősi mágiát használni képes, és a testvére megmentésére igyekvő Ryn, valamint a mellé szegődő titokzatos társ, Abram végigdumálják az utat, itt-ott még hajóba is szállnak, de lemehetnénk az olyan apróságokig is, mint például a töltőképernyőket elfedő akadályok, melyek szintén tökéletes kópiák, vagy hogy a sidekickünk itt is képes megbénítani az ellenfeleket harc közben, ha megnyomjuk a Négyzetet. Igen, ennyire. Persze, a sztori maga teljesen más (családi dráma azért így is akad bőven), annak tálalása, illetve az egész játék felépítése azonban nem is állhatna ennél közelebb a Santa Monica Studio modern klasszikusához.

Az előző bekezdést ne értsétek félre: nem lehúzó kritikának szántam, egyszerűen csak tisztázni szerettem volna a helyzetet, hogy tudjátok, mire számíthattok. Újra semmiképp: ez tényleg a God of War AA-kategóriás, lecsupaszított, lineáris változata, egy remekmű újragondolása egy kis izlandi csapat fejével, na meg persze jóval szűkösebb erőforrásaival – de annál egy hajszálnyival se több. Itt fordítanám meg azonban a dolgot: hiába másolta a házi feladatot az Echoes of the End, a végeredmény azért mégiscsak helyes lett, az Enhanced Edition finomításaival pedig már nyugodtan állíthatjuk, hogy sikerült összehozni egy szórakoztató akció-kalandot, ami pont addig nyújtózkodik, ameddig egy középkategóriás címnek szabad. Mert bár ambíciók legfeljebb a világépítés terén fellelhetők, de legalább minden más (legalábbis most már…) működik – nem meglepően, nem frissítően, és nem is kiemelkedően, de megfelelően.

A harcokat egyértelműen Ryn sokrétű és változatos mágikus képességei viszik el a hátán, amik már az első pillanattól kezdve olyan érzést nyújtanak, mintha túlságosan is OP lenne a karakterünk – az ellenfél-leosztásokkal ezt azért valamelyest próbálják ellensúlyozni mindvégig. Ami nagyon tetszett, hogy az általános balansz olyan szempontból rendben van, hogy nem igazán érezhetjük úgy, hogy az ellenfelek más “játékszabályok” szerint játszanának: a sebesség, a staggering, a támadások jellege és signpostolása mind-mind jól el lettek találva, és az inkább idegesítő, mintsem erős íjász ellenfeleken is gyengítettek. Nem tagadom, itt-ott érződik (különösen egyes animációkon), hogy ez valójában egy szűkebbre szabott gatya, aminek nem ez volt az eredeti fazonja, de az összecsapások terén rendben vannak a dolgok – a bossok talán lehettek volna kicsit nehezebbek, de aki komolyabb kihívásra vágyik, az immáron New Game+-t is indíthat.

A harcokkal ellentétben magát a végigjátszást itt-ott azért picit untam, a nem különösebben hosszú, nagyjából 10 órás játékidő ellenére is, ami leginkább annak tudható be, hogy a környezet nem túlságosan izgalmas. Pedig a nyers grafikai színvonal egészen pofás (kicsit még idegesített is, hogy a környező sziklák kialakítása olyan élethű, hogy sokszor alig lehet megállapítani, hol van a határa a játéktérnek), csak éppen nem igazán jellegzetes, és nem is kifejezetten változatos. Hiába az elkülönített fejezetpontok, ha most fel kellene idéznem őket, akkor sziklás erdők, barlangok és egy működő vulkán masszája lebegne a szemem előtt – kétlem, hogy ettől bárki is izgalomba jött. Magának a játékmenetnek azonban szerencsére már ideális a ritmusa: jól váltogatják egymást a harcolós, felfedezős-sztorizós és a puzzle szekvenciák, nincseken öncélúan túlnyújtott vagy túlbonyolított fejtörők sem. Az nem annyira tetszett, hogy a játék gyakran teljesen random módon vezet be új mechanikákat: különösen megmosolyogtató, hogy konkrétan kétszer is megtörténik a “– Hé, Ryn, figyu, te amúgy nem tudod ezt megcsinálni? – Ja, de!” szituáció, aminek eredménye egy új képesség, de ezt már felírom a dupla-A számlájára.

Utólag a legkevésbé sem bánom, hogy annak idején lemaradtunk az Echoes of the Endről, ha kivenném ugyanis a játékból az Enhanced Edition újításait, akkor a végeredmény igencsak karcsú lenne – mind tartalomban és összetettségben, mind pedig megvalósításban. A kipofozott változatot azonban megérte kiadni, hiába ugyanis a néhol már arcpirító God of War-inspirációk, most már jóval tisztább lelkiismerettel mondhatjuk, hogy kaptunk egy modern trendek mentén épített, áramvonalas AAA akció-kalandot, csak éppen a középkategóriára átskálázva. Volumenben, kidolgozottságban, minőségben. Tudjátok, az a fajta hétpontos játék, ami nem egy elrontott kilences, hanem simán csak nem akartak vele tovább nyújtózkodni. És bizony szokás az ilyesmit hiányolni – most itt a lehetőség…

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), Xbox Series
KIADÓ Deep Silver FEJLESZTŐ Myrkur Games
MEGJELENÉS 2025. október 30. ÁR 14 990 Ft / €39,99

A játékot a game.press oldalról kaptuk tesztelésre. A játékot meg tudjátok innen is vásárolni.