Ian Livingstone - Az országút harcosaKönyv

Filmes alapanyag eddigre tehát bőven áll a rendelkezésükre, és ez érződik is Az országút harcosán, mert szinte végig a jól ismert klisékből áll össze a történet. Az Egyesült Államok jövőjében járunk, egy vírus kiírtotta az emberiség nagy részét, a túlélők egy része kisebb településeken talál menedéket és építi ki defenzív állásait, míg az "új barbárok" bandákba verődve, motorokkal vagy megerősített autóikkal fosztogatnak mindenfelé. A magányos hős célja eljutni egy messzi déli olajfinomítóhoz, majd onnan egy tartálykocsival hazatérni a beszédes nevű New Hope városába, ahol a megszerzett benzin biztosítatja a közösség számára a túlélést és a fejlődést. A benzin, ahogy a világvége utáni történetek jelentős részében megszokhattuk, itt is központi szerepet játszik, hiszen a jelentősen feltuningolt Dodge Interceptor rendkívül szomjas, de általánosságban is elmondható, hogy ebben a vad környezetben a fegyverek után az üzemanyag birtoklása biztosítja a leginkább a túlélést. A Fighting Fantasy sorozat alapszabályait kis mértékben kellett csak a megváltozott settinghez igazítani, a közelharc itt is jelen van, de egy kissé a háttérbe szorítva, az esetek többségében ugyanis nem jutunk el odáig, hogy ki is szálljunk az autónkból, az összecsapások nagy részét járművekkel kell megvívni.

És a járműves csata kellően vad, már-már tankszerűen megerősített autók uralják a kihalt területeket, akik ellen a minimum, hogy rakétákat és vasszögeket kell bevetnünk, vagy olajat kell kifolyatnunk, hátha megcsúsznak azon. Az összecsapások mellett nagyon fontos szerepet kap egy gyorsulási verseny is, ami a könyv talán legemlékezetesebb része, és amely során tényleg mindent be kell vetnünk, ha győzedelmeskedni akarunk. A városokon kívüli világról általánosságban elmondható, hogy szinte mindenki vagy meg van őrülve egy kicsit, vagy ok nélkül agresszív, esetleg a kettő együtt - nagyon ritkán fogunk találkozni segítő szándékú emberekkel, de a Fighting Fantasy széria eleve arról ismert, hogy az akadályokat hogyan küzdjük le, azokból pedig van elegendő. Elsőként itt vannak a harcok, amik a szokásosnál talán kissé könnyebbek és jellegtelenebbek. Olyan diverzitásra nyilván ne számítsunk, mint egy klasszikus fantasyben, ahol bármilyen szörny bevethető, itt lesznek autók, motorok, teherautók, na meg persze az elvetemült sofőreik. És bár a legérdekesebb figurákkal valószínűleg nem ebben a kötetben fogunk találkozni, érdekes, hogy az illusztrátor (Kevin Bulmer) milyen jól elszórakoztatta magát, ugyanis a korszak ismert színészeit és színésznőit vette alapul a szereplők egy részéhez. Van, akinek a híres póza árulkodó, másnak egy az egyben átvette az arcát is, nagyon jól el lehet az időt tölteni azzal, hogy a képeket nézegetve megpróbáljuk kitalálni, kik ihlették azokat (talán Clint Eastwood és Michael J. Fox azonosítása a legkönnyebb). Természetesen ez nem hivatalos (lett is volna botrány belőle), de a megjelenés óta sokszor előkerült az elmélet az olvasók körében.

Igazából a legnagyobb kihívást nem is az ellenfelek jelentik, hanem a szerencse- és ügyességpróbák. Nem tudom, hogy van-e más Fighting Fantasy könyv, amiben ennyi lenne ezekből, de az biztos, hogy aki szabályosan próbál játszani, annak meggyűlik a baja ezekkel. Ha a szerencsepróba nem sikeres, akkor könnyen kilátástalan helyzetben találhatjuk magunkat, ha sikeres, akkor viszont legközelebb eggyel alacsonyabb értékre kell dobnunk. És a legközelebb itt tényleg szinte azonnal eljön, akár a már említett gyorsulási versenyt, akár az olajfinomítót támadó banda elleni hatalmas összecsapást vesszük, előbb-utóbb biztos, hogy ellenünk fordul a kocka, még ha a jó útvonalat választjuk is. Mert ahogy megszokhattuk, az sem mindegy, hogy merre megyünk, hiszen San Anglo városáig négy vagy öt alkalommal kell feltöltenünk a Dodge tankját, tehát ennyiszer kell valamilyen (bármilyen, akár mást károsító) módon üzemanyagot szereznünk. Habár szokás szerint sokat vár tőlünk a könyv, én azért szerettem ezt a benzines rendszert, mert egyértelműen támogatják vele a kíváncsi, felfedezni vágyó játékosokat. Ha valami gyanúsat látsz, akkor ezúttal nem valószínű, hogy a gyors továbbhaladás lesz a jó megoldás, mert ki tudja, nem egy benzines kanna lesz-e a jutalmad a végén.

Érdekes amúgy, hogy a nyolcvanas évek végén jelent meg Joe Devertől a négy kötetes "Freedom Warrior" sorozat, ami egy hasonló poszt-apokaliptikus világban játszódik, és mivel Magyarországon közel egy időben jelent meg ennek az egyik, egyébként nem első, hanem utolsó kötete (Száguldó Harcos - Kaliforniai visszaszámlálás), ezért nagyon sokan harminc év alatt fejben összemosták már a két sztorit. Az inkább a történetre és a karakterekre épített, míg Az országút harcosa a akciót helyezte a középpontba, így lett a kötet egy olyan utazás leírása, amiben szinte semmi üresjárat nincs, egyik életveszélyes helyzetből kerülünk a másikba, aztán szinte észre sem vesszük, de már ott is vagyunk San Angloban. A 380 fejezetpont is meglepő (a megszokott 400 helyett), de nem csak ez indokolja a rövidségét. A könyv ugyanis rendkívül célratörően megfogalmazott és legalább annyira mentes a sallangoktól, mint amennyire a kidolgozott, mély és érdekes karakterektől. De lehet, hogy ehhez a kegyetlen világhoz pont ez az egyszerűség illik, és ez az, amit elvárunk.

Az országút harcosa egészen biztosan benne van abban a néhány kötetben, amelyet évtizedek után is képes felidézni a legtöbb olvasó, aki a maga idejében találkozott vele. De ez nem amiatt van, mert a legjobb Fighting Fantasy kötetek között van a helye, hanem azért, mert témaválasztásával ügyesen lógott ki az egy idő után már futószalagon gyártott történetek sorából. Azt pedig, hogy a korszak filmjenek kliséiből építkezett, az olvasók inkább pozitívumként értékelték, nem csalódásként élték meg. Egészen más lett volna a helyzet, ha ebből is tíz érkezik egymás után, de így képes volt kellemes emlékként megmaradni. Egyébként rövidsége és viszonylag könnyű játékmenete miatt nagyszerű belépő szintű Fighting Fantasy könyv a mai napig, és mivel a bejárt útvonal a megszokottnál egyszerűbb, ezért bukás esetén az újrakezdés sem annyira fájdalmas.