[Teszt] Far Cry 6

Far Cry 6

liquidSomosi László2021.10.06. 13:00

A hatodik számozott folytatás maximum a videójátékok világában számít soknak, a filmek esetében például (általában) évtizedekre van szükség, hogy egy széria eljusson a hatodik részig – kivéve, ha a címben szerepelnek a „Fast” vagy a „Furious” szavak, illetve a kettő tetszőleges kombinációja. A Far Cry ráadásul produkált plusz három nem számozott részt is, szóval istenigazából kilencnél tartunk úgy, hogy a sorozat az első három résszel kétszer értelmezte újra önmagát, és a harmadik epizóddal jutott el ahhoz a formulához, amit azóta is előszeretettel keverget-kavargat. A Nagy Kérdés: elég lesz a kavargatás hatodjára is?

Még mielőtt előreszaladnánk: nézzük meg, hogy ezúttal kivel, és hol gyújtunk alá a „Far Cry” feliratú kondérnak! Hősünk neve Dani Rojas (attól függetlenül, hogy férfit vagy nőt választunk – igen, most is lesz rá lehetőségünk), a helyszín pedig Yara, egy gyönyörű sziget a Karib-tengeren, totálisan elzárva a világtól. A blokád oka: az 1967-es forradalom, ahol a nép elkergette az egykori diktátort, és a helyi gerilla-legenda, Santos Espinosa vette át az ország vezetését. Ismerős? Igen, a kubai forradalommal való párhuzamok teljesen egyértelműek, és a fejlesztők sem tagadják, hogy innen merítettek inspirációt. Újabb fordulat: Espinosa halála után Yara káoszba süllyed, és ahogy ilyenkor lenni szokott, visszajön a régi rezsim, az egykori diktátor fia, Anton Castillo kerül hatalomra. Castillo álma, hogy visszaállítsa Yara régi dicsőségét, és gazdagságát, méghozzá egy Viviro nevű, génmódosított dohányból kinyert szer segítségével, ami (tessék megkapaszkodni!) gyógyítja a rákot.

Ez eddig még szép és jó is lenne, de Castillo emellett kíméletlen diktátor, és vaskézzel uralkodik a szigeten, a lakosság jó részét rabszolgamunkára kényszerítve az ültetvényeken. Az ilyesmiből szoktak lenni a forradalmak, ugye, és most sincs másként: az általunk irányított Dani (látszólag) véletlenül keveredik a kibontakozó felkelésbe, hogy aztán elég hamar nem csak hogy az események fősodrában találja magát, de a revolúció egyik hajtómotorja legyen.

Mivel a játék a cikk írásának pillanatában még nem jelent meg, spoilerezni nem fogok, a későbbi sztori kifejezetten decens, és noha nem veszi teljesen komolyan magát, néha (számomra) meglepően felnőtt módon kezeli a forradalom témáját. Anton jól simul a széria őrült / megszállott vezetőket felvonultató főgonosz-sorába, Giancarlo Esposito (Breaking Bad) alakítása pedig remek.

Oké, a sztori jó, de milyen a játék, miben más mint (mondjuk) az előző számozott epizód, vagy a New Dawn? A válasz, röviden: a Far Cry 6 olyan, mint az okos lány a népmeséből, aki köszönt Mátyás királynak, meg nem is, és hozott ajándékot, meg nem is.

Bővebben? Nos, a Far Cry bizonyos területeken kifejezetten sokat újít, jelesül: a karakter-fejlődés és általában a fejlesztés frontján. Kezdi ezt úgy, hogy egy határozott mozdulattal kihajítja az ablakon a szériában a harmadik rész óta kötelező összetevőnek számító skill-fákat. Kész, konyec, vége, daszvidanja, a skilleknek annyi.

Mit kapunk helyette? Karakter szinten a korábbinál jóval részletesebben modolható fegyvereket plusz ruhákat / páncélokat, valamint kiegészítőket – ezek együttesen veszik át a skillek szerepét. Pár korábban skill útján elérhető képességet (pl. az auto loot, fegyer slotok bővítése) beemeltek az alapból elérhető lehetőségek közé (nem kell értük tennünk semmit), minden mást pedig a fenti űj rendszeren keresztül tettek elérhetővé.

Az egész szisztémát a világban gyűjthető matériák (fém, gyógyszer, alkatrészek, vagy akár uránium) táplálják, a fejlesztések többségét ezekből finanszírozzuk. A korábbi táncrendhez szokott játékosoknak az új módi elsőre kissé furcsa, de könnyen megszokható, sőt, egy idő után határozottan jobban is élvezhető mint a skillpontok osztogatása. Sokkal jobban személyre tudod szabni a karaktered, mint korábban, és ami még fontosabb: sokkal jobban az adott feladathoz tudod igazítani az arzenálod. Fel kell égetni egy ültetvényt? Akkor csapjunk fel egy tűz-rezisztenciát növelő gatyát, meg valami olyan maszkot, amivel nem fulladunk meg gyorsan a felszabaduló mérges-gázoktól. Lopakodósra vesszük a figurát? Itt ez a remek kiber-szem a Blood Dragon szettből (igen, vannak szettek is), ami egy stealth-kill után automatikusan bejelöli nekünk a környéken kóricáló ellenfeleket.

Fegyverből sok van (jóval több, mint korábban) fejlesztési lehetőségből pedig még több, csak hangtompítóból fel lehet rakni vagy négyfélét. Külön kategóriát képeznek a…. nevezzük őket talán Barkács Fegyvereknek, ezek azok a vicces-furcsa gyilkolóeszközök (pl. a muzsikáló CD vető) amik a trailerekben is fel-fel tüntek.

Végül pedig: a Supremo-k, vagyis a különleges támadásokat illetve képességeket biztosító „hátizsákok”, ezeknek külön cooldown-juk van, és nagyon hasznosak tudnak lenni, értsd: vesztesnek tűnő szituációkat tudnak megfordítani. A promó-videókban leginkább a brutális rakétavetőt mutogatták, de van belőlük többféle, gyógyítós, égetős, EMP hullámot kibocsátó…

Meglepetés: a fejlesztési lehetőségek itt nagyon nem érnek véget. Visszatér (bővített formában) a New Dawn-ban bemutatkozott bázis építés/bővítés, hűséges gerilláinkat küldetésekre küldhetjük jutalmakért cserébe, búvóhelyeket vásárolhatunk, lesznek autóink, az autókat védelmi és támadó felszerelésekkel láthatjuk el, de lesznek lovaink is (a preferált közlekedési formám Yara néhol kifejezetten nehezen navigálható terepein), lophatunk ellenséges járműveket (igen, lehet saját tankod), visszatér a vadászat és a halászat is (az itt zsákmányolt cuccokat matériákra cserélhetjük). Szintén visszatér a kincsvadászat, indulhatunk többféle versenyen, szerezhetünk információkat rejtett bázisokról és ritka matériákat illetve fegyvereket tartalmazó ládákról. Biztos van, amit kihagytam, a lényeg: tennivalóban nincs hiány, annyira nincs, hogy ahogy a fenti lehetőségek elénk kerülnek, azt sem tudjuk, hogy hol áll a fejünk, vagy mihez kapjunk. Ilyenkor simogassuk meg a kedvenc amigónkat, azaz a kiskedvenc háziállatunkat, akik mérettől és habitustól függően, de roppant hasznos segítőtársaink lesznek a kalandjaink során.

Kalandjaink mondjuk lesznek bőven, Yara a sorozat eddigi legnagyobb játszótere, négy nagy (ezeken belül tizenöt kisebb) régióval. Mivel a karakterünk ezúttal szintet is lép, az egyes régiók szintén szinthez vannak kötve – ahol a térképen piros jelzés van a nevük mellett, arrafelé óvatosan kóricáljunk, mert az ellenfelek szintkülönbsége okán villámgyorsan fűbe harapunk, ha összecsapásra kerül a sor, ez mondjuk elkerülhető azzal, ha zsebre vágjuk a gépkarabélyunk, és nem tesszük a lábunk tiltott területre. Nézelődni érdemes, már csak azért is, mert Yara meglehetősen változatos, van itt minden: hegyek, dzsungel, gyönyörű tengerpartok, vagy a főváros, kalandjaink kezdő és végpontja. Bónusz pont: nem csak nagyvárost kaptunk, hanem dinamikus időjárást is, fantasztikusan villámló – mennydörgő viharokkal.

A Far Cry 6 csinos játék, kiterjedését tekintve a széria eddigi legnagyobbja, a vizuális oldalát tekintve pedig legszebbje. Ez így van akkor is, ha az FC6 egyértelműen cross-gen játék, az ebből fakadó kompromisszumokkal, a nextgen konzoltulajok elsősorban a textúrák (külön letölthető HD pakk formájában érkezik), a látótávolság, a növényzetsűrűség, a felbontás, a sebesség (4K / 60fps volt az ígéret, és ezt láthatóan nagyjából tartani is tudták), no meg a töltési idők frontján kapnak többet. Ha (megfelelő) PC-n ugrassz neki a Far Cry 6-nak, kapsz ray tracing opciót – ez a lehetőség a konzolos verziókból kimaradt.

A másik oldalon: az alap, percről-percre játékmenet nem igazán változott. A küldetések nagy része továbbra is a „menj ide, pucolj ki egy bázist, aztán itt van még egy bónuszobjektíva, esetleg gyere is vissza” recept valamilyen variációja. Teheted ezt továbbra is alapvetően háromféle módon: lopakodás, rambózás, vagy a kettő keveréke. A hatodik részben több lehetőséget kapsz mindkét (három) megközelítésre, és egy fokkal jobban testre tudod szabni az élményt, de maguk a küldetések általában továbbra is a jó öreg formulát követik. Ezen a területen a rambózás taktikai mélysége bővült némileg, a különböző ellenfelek különböző erősségekkel / gyengeségekkel rendelkeznek, így a lőszertípusok / fegyverek okos megválasztásával és használatával megkönnyíthetjük a dolgunkat, ha tűzharcra kerül a sor.

Félreértés ne essék: a bázisfoglalósdi továbbra is nagyon élvezetes tud lenni, ugyanakkor ezt a táncot már sokszor eljártuk. Az FC6 többször is próbálkozik azzal, hogy (szkriptelt eseményekkel) feldobja a formulát, és ezek tényleg hoznak változatosságot a játékba – ha működnek, kétszer is előfordult, hogy az AI partner valamilyen okból beakadt, és autosave visszatöltés lett a misszió dicstelen vége. Apropó AI: ez a Far Cry széria azon része, ahol még van hely bőven a fejlődésre, sem az AI ellenfelek sem a barátok nem a legélesebb kések a fiókban, finoman szólva.

Multiplayer? Egyelőre kétfős koop, egyrészt általában a teljes játékban, másrészt kapunk külön koop küldetéseket Special Operations címszó alatt, nekifutásból kettőt, de jön még négy belőlük november végéig, méghozzá ingyen.

A Far Cry 6 tipikus NSZT (Nagyobb – Szebb – Több) folytatás, kavar egyet a formulán, az elérhető lehetőségeket bővíti, a prezentáció csinosabb, mint korábban, de láthatóan az Ubinál egyelőre nincs komoly szándék arra, hogy lényegesen újraírják a receptúrát. Ha kedvelted, és szívesen játszottad az eddigi epizódokat, csalódni a hatodikban sem fogsz, mi több: remekül fogsz szórakozni, de nem ezzel a résszel kezdődik új fejezet a Far Cry kacskaringós történetében.

Pontosan
7
FAR CRY 6 | Platform: PS4 , PS5, Xbox One, Xbox Series (tesztelt), PC
Kiadó / Fejlesztő: Ubisoft / Ubisoft Toronto
Megjelenés: 2021. október 07. | Ár: 60 EUR

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

16 órája
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==