Ghost Recon: Future SoldierTeszt

A siker receptje? Pontosan senki sem tudja megmondani - még talán Infinity Ward-ék sem, akik a COD:MW berobbanásának köszönhetően elhozták a modern hadviselés kultuszát, egy kézzel leseperve az addigra második világháborús játékokkal telítődött polcokat. Tom Clancy sorozatai azonban szinte már a 3D játékok térnyerésének a kezdete óta ott vannak a köztudatban, elég csak a Rainbow Six-et, a Splinter Cell-t, vagy épp a Ghost Recon-t megemlíteni. COD szintű sikerre egyik sem volt még képes, de videojáték-történeti jelentőségük megkérdőjelezhetetlen. 2012-ben Ubiék Red Storm stúdiója visszatér a generáció színvonalát idejekorán kijelölő Ghost Recon sorozathoz, ám ez a visszatérés egyúttal a markáns újításokat, valamint a kor követelményeihez igazodó átszellemülést is magával hozza.

Ez a szemléletváltás nem az alapfelállásban és nem is a történetben, hanem a részletekben lakozik. A Future Soldier-ben egy négy fős “szellem-osztag” kálváriáját éljük végig, egy olyan jövőbeli idősíkban, ahol az emberek még mindig rettegnek széthulló felhőkarcolók látványától, a fekete piacokon pedig úgy pörögnek jobbra-balra a nukleáris töltetek, mint kisiskolás napköziben az üveggolyók. Ugye ismerős a helyzet? Hiába figyel a játék borítóján Tom Clancy neve, az új Ghost Recon játék sem mer eltávolodni a hiperközhelyes megoldásoktól, de talán épp ezért válik majd sokak számára könnyen fogyaszthatóvá, könnyen befogadhatóvá az orosz renegátokról szóló történet.

A Future Soldier pedig nem mást tűzött ki elsődleges célul, mint a befogadhatóságot és a könnyen megközelíthetőséget. A Ghost Recon játékoknak mindig megvolt az a fajta komplexitása, száraz tényszerűségekre alapozó játékmenete, ami miatt talán soha nem tudott mainstreammé válni a széria. A FS esetében a fejlesztők nagyon jó érzékkel válogatták össze azokat az elemeket, amelyektől a sorozat külön mélységekig leásó hozzáállása, hanyag komplexitása megmarad, ugyanakkor olyan ergonomikus rendszert is a játékos kezébe adnak, amely áramvonalassá és tükörsimává varázsolja a katonásdit. Ezzel veszik le a komoly taktikai játékok terhét a vállunkról, és ugyanakkor pont ezektől a dolgoktól lesz a divatos terepszínű sikercímektől intelligensebb, összetettebb a végeredmény.

Ubiék ráadásul továbbmentek az ilyenkor kötelező körökön, és ha már “Future”, akkor a közeljövő hadi arzenáljával is felszerelték hőseinket. A változatosság jegyében szinte minden pályán kapunk valami új kütyüt, berendezést vagy kiegészítőt, amivel a csatateret sci-fi arénákká változtathatjuk. Érzékelő-gránátok, szívverésjelzők, predátor-kamó, rostélyba épített spéci látóeffektusok, harmadik szemünkként működő, távirányítható drónok és hasonló játékszerek fűszerezik a Ghost-ok arzenálját. Ezek közül egyik-másik már-már mosolyogtatóan eltúlzott (ilyen például a célra tartó skuló), de a mortárral és rakétákkal felszerelt bigdog terelgetése minden kétséget kizáróan a játék egyik legélvezetesebb pillanata lesz. A fegyvereket természetesen a legkisebb alkatrészig szétkaphatjuk az eligazítás során, a magas szintű átalakíthatóság pedig rengeteg nüánsznyi finomságot rejt magában. (Azt gyorsan hozzá is tennénk, hogy a nagy csinnadrattával behirdetett Kinect támogatás itt inkább reklámfogás, mint hasznos és hatékony irányítási forma.)

Koop nélkül manapság szinte nem is nagyon lehet az akciójátékok piacára betörni. A Ghost Recon legújabb része ennek megfelelően építi fel a négy karakterre alapozott kampányát. A pályák csomópontjai általában szélesek, több féle irányt, megközelítési lehetőséget és rengeteg fedezéket rejtenek - így a legkisebb összecsapás sem lesz kétszer ugyanolyan. A lopakodós szekvenciáknál a készítők szinte kezünkbe adják azokat a helyzeti előnyöket, amivel aztán gonosz vigyorral az arcunkon takarítjuk el a terrorok portyáit és kósza őreit. Ezeknél a részeknél egy átlagos képességű társaság előtt sincs megállás, az ellenfelek már Veteran fokozaton is hullanak, a gyilok-számláló pedig pörög, mint a Nagy Durranás 2-ben. Máskor azonban szorul a hurok, és ilyenkor jön képbe a csapatszellem. A csapdaszituációkban tör elő igazán az együttműködés kulcsszerepe, a pályák tervezői pedig okosan és fokozatosan adagolják ezeket a pontokat. A térképek rendezése egyébként sokszor követi azt a felépítést, miszerint jól elkülönülő al-helyszínek követik egymást sorban (ahelyett, hogy egy központi területet járnánk körbe), de ez feltételezhetően a motor sajátosságai miatt alakulhatott így. Néhány folyosó és átvezető animáció nyilvánvalóan csak azért került bele a küldetésekbe, hogy az új helyszínek betöltésére legyen ideje a gépnek. A dolgot meg lehet szokni, ám néhány helyen megtöri a játékmenet dinamikáját az erőltetett kúszás-mászás

és felesleges közjáték.

Nincs vége, a másik oldalon folytatjuk!

Tény: a zsáner közel sem lenne ennyire sikeres a multiplayer népszerűsége nélkül. A különféle csapatalapú, taktikai érzéket heves akcióval keresztező multi lehetőségeket sok millióan használják nap, mint nap, ebből a darálásból pedig a Future Soldier sem szeretne kimaradni. A kooperatív/szingli kampány mellé tehát combos multi-szekció érkezik, amely tovább fokozza a játék érdemeit. Első játékmódként a Conflictban érdemes elmerülnünk, ahol a gép különböző objektívákat szór szét a pályákon, a két csapatnak pedig ezeket kell foglalással magukévá tenni. Talán itt érdemes a multival kapcsolatos ismerkedést kezdeni, révén itt tudunk leginkább a korábbi élményeinkre alapozni. Az együttműködés égető szüksége viszont már itt is nagyon fontos. A Decoy mód rettentően össze tudja zavarni a csapatmunkát, révén a felvillantott célok közül csak egy az igazi, a többi “csali”. De pont ez a mód legfőbb varázsa. A Saboteur távolról emlékeztet a Counter Strike bombaelhelyezős feladataihoz, annyi különbséggel, hogy itt a lapok nincsenek feketén-fehéren leosztva - mindkét bázis a bomba célpontjává válhat. A Siege is a csés korszakból emel át egy fontos mozzanatot: itt nincs újjáéledés, így a támadás/védekezés alapszabályok kiemelt veszélyérzettel egészülnek ki.

Multiplayer közben alapvetően nem tudtuk levetkőzni az érzést, miszerint sok apró részlet a már említett Valve remekből köszön vissza. (Talán a cikkíró előélete is hozzájárult ehhez az benyomáshoz.) A különbség mindössze annyi, hogy a GR:FS multija soha nem lesz túl komoly, soha nem válik annyira precízzé és szöszmötölőssé, hogy az a nagyközönséget elriassza. Ennek megfelelően a hitboxok és a fegyverjáték kettőse sem pixel-pontos, viszont így legalább az árkádos pörgés és dinamizmus is megmarad valahol.

A végére hagytuk a közönségkedvencet, a Guerillát. Itt legfeljebb négy fős osztag egy célponthoz érve várja a hordák hullámait. Bizony, a Guerilla módot akár Hordázásnak is lehetne hívni, ahol a támadók ellen a fokozatosan megnyíló futurisztikus kütyük jelentik majd a gyógyírt. A hullámok beindulása eleinte talán túl fokozatosnak is tűnik, de aztán viszonylag korai szinteken beindul az ipar és nagyon izzasztó pillanatokat élhetünk át. Az együttműködés? Itt is alapvető fontosságú kérdés, nélküle csak a felszínt fogjuk kapargatni.

Összefoglalva, a multiplayer bizony önmagában is bitang színvonalat és elfoglaltságot kínál, és akkor még nem is vetettük össze a sztori-kampány tartalmi vonatkozásaival.

Ugyanis a Future Soldier a fő játékmódot sem aprózza el. A 12 pálya nagyjából 10-12 óra szórakozást fog nyújtani, ami egyrészt öles, terebélyes mókát jelent majd a kanapékommandósoknak, másrészről viszont néha már-már túlhúzottnak is érezhetjük az adagok mennyiségét. Szerencsére a változatossággal és a környezet kialakításával kompenzálnak Ubiék - szinte minden pálya élesen elkülönül egymástól hangulatilag és a feladatok jellegét tekintve. Az Kaukázusban pihengető kis falucska házikóit, az orosz repteret, és az esős pályát (annak minden viszontagságával együtt) nem fogjuk egyhamar elfelejteni, de hasonlóan színvonalas díszletet kapunk Norvégiában és Afrikában is... Persze a lepukkadt, málladozó közel-keleti falvacskákat és dél-amerikai favellákat egész egyszerűen nem lehet kihagyni egy ilyen játékból... még szerencse, hogy a többi helyszínbe fektetett erőfeszítés pótolja az olcsó megoldásokat.

A játék mögött álló technológia a korábbi GR játékokból lett átemelve, de 2012-ben már nem feltétlenül nyerne innovációs díjakat. A buta karaktermodellek és a lapos textúrák mellett a látványt mégis sikerült ízlésesre formálni - köszönhetően annak, hogy minden elem a helyén van, és valamilyen atmoszferikus kiegészítés szinte minden pályát egyéni színezetűre fest. A hosszas fejlesztési idő sem volt elég viszont a bogarak kiirtásához. Többször kellett újraindítani néhány küldetést, mert a kúszós intermezzóknál a csapattagok beszorultak a nagy hasalásban. A hangok és az ajakmozgás szinkronja sem mindig száz százalékos, arról nem is beszélve, hogy egyszer fél küldetésen keresztül eltűntek a pálya aktív hangelemei és csak az ambiens szélzúgást valamint a kutyaugatást lehetett a háttérben hallani. Az internetet böngészve kiderül, hogy ez a probléma nem csak minket sújtott, és az opcionális hang-tartalom telepítése sem segít rajta. Várjuk a patchet - egy triplaás játéknál kicsit meredek ilyen problémákat benn hagyni. Szerencse, hogy az összbenyomást és a csiszoltság érzetét még ezek a gubancok sem voltak képesek aláásni.

• A Ghost Recon: Future Soldier egy tisztességesen teljesítő, divatos akciójáték, amely megtartja a Tom Clancy játékokra jellemző rafinériát, ám játékosbarát és ergonomikus kivitelezése a tömegek számára is elérhetővé teszi a szokásosnál intelligensebb, komplexebb háborúsdit. A kombinált multi és single tartalma pedig szavatolja, hogy megvásárlásával hetekig-hónapokig ne csatlakozzunk le a közeljövő háborús hadszínterének mátrixából. Apró hibáit elnézzük, eredetiségének hiányosságait pedig rákenjük a trendekre, valamint a kimondott, kimondatlan elvárásokra. Az idei év egyik legmegbízhatóbb játékélménye!*