NBA 2K15Teszt

Nagyon kevés olyan sorozat van, ami évről-évre tudja hozni a saját maga által már rendkívül magasra emelt szintet - a 2k sportszériája egy közülük. Már a 2000-es évek óta szállítják az új részeket rendületlenül és sokat elmond a sikerességéről, hogy már nincs igazából konkurenciájuk. Az idei NBA 2K15 bár nem tartogat semmi egetverő újdonságot az előző részekhez képest, mégis amit nyújt azt a lehető legmagasabb szinten teszi. Nem akarok nagyon előre szaladni, de azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a sportjátékok között nincs párja. Talán még a FIFA sorozat az, ami megközelíti, de az is elmarad összetettségében az NBA-től. Ennek viszont ára is van. Ami konkrétan az, hogy többet kíván az átlag játékostól, mint azt megszokhattuk. Ez egész egyszerűen abból ered, hogy aki csak úgy szeretne játszani pár meccset az nagy valószínűséggel nem sok sikerélménnyel lesz gazdagabb. A 2K15-t egyszerűen meg kell tanulni, ki kell ismerni és rengeteget gyakorolni.

Természetesen azért a sorozat is megérezte a „next-gen” erejét, ami nem elsősorban a vizuális megjelenítésben fejlődött, hiszen már a tavalyi rész is csúcskategóriát képviselt, hanem a fizikában, animációkban és a részletességben. Soha semmilyen sportjáték nem volt még ennyire élethű, mint a 2K15. A karakterek, az arénák, a mozgások… Egyszerűen az egész lemászik a képernyőről. A játékosok súlya, a labdakezelés, a fizikai kontaktus lemodellezése mindig is példásan jó volt, viszont idén már simán megérdemli a kiváló jelzőt. Ehhez csatlakozik a páratlan animáció, aminek köszönhetően életre kelnek a sztárok, minden szokás, esetlegesen grimasz vagy dobások előtti/alatti egyénre jellemző mozdulat simán észrevehető, és ami a legfontosabb kitanulható. Ugyan is itt minden játékos, főleg ugye a híresebbek másképpen dobnak és ennek köszönhetően máshol engedik el a labdát a levegőben. Mindenkinél más a magasság, az elengedési pont és a ritmus. Ezt az előző részekben nekünk szépen magunktól meg kellett tanulnunk, ami sokan nehezményeztek így a 2K idén bemutatta az úgynevezett „dobási mutatót” ami egy félkör alakú csuszka szerűség minden játékos lába alatt, ami a dobás megkezdésekor megmutatja nekünk, hogy mennyire lesz az sikeres. A rendszer elég egyszerű, mégis azon kívül, hogy nagy segítség, nagyon profin lett megoldva. A félkör első kvadránsa azt mutatja meg, hogy mennyire nehéz maga a dobás - vagyis, védővel vagy védő nélkül dobjuk el - illetve az adott játékos mennyire tud és szeret abból a pozícióból dobálni. Minél jobbak a feltételek, annál egyszerűbb a dolgunk: annál több időnk van középen megállítani a csúszkát. A jelölő ilyenkor zölden világit és szinte garantált, hogy kosarat szereztünk. A félkör második szakasza az időzítést mutatja, hogy mennyire csúsztunk ki az adott emberke dobási ritmusából. Lehet, hogy így elsőre bonyolultnak hangzik a dolog, de alapvetően nagyon egyszerű és nem is kötelező ugye használni. Ha valaki belejön, könnyen meg lehet tanulni (és garantáltan meg is fogjuk) kedvenc játékosaink dobás időzítéseit.

A remek fizikának köszönhető az is, hogy kezdőként, sőt akár haladóként is vért fogunk izzadni a védekezésnél. Ez mindig is egy kényes pontja volt a kosárlabda szimulátoroknak, hiszen cselezni, dobni, zsákolni kis túlzással bárki könnyen megtanul, de jól és effektíven védekezni (ahogy a való életben is) pokoli nehéz. Idén nagyon oda kell figyelni, hogy milyen messziről vesszük fel az embert (a kosárlabda terminológiában nem jártas olvasóknak mondanám, hogy ez annyit jelent, hogy mennyire közel állunk az adott emberhez védekezésnél). Ha túl közelről, akkor úgy elmennek mellettünk, hogy mire megfordulunk már a kosár is megvolt, ha meg távolabbról helyezkedünk, akkor veszélyeztetjük egy könnyű középtávoli esélyét. Iszonyatos koncentrációt igényel a dolog, mivel szó szerint lesnünk kell az ellenfél minden mozdulatát, hiszen idén szinte már több van mint az életben. Ez kimondottan akkor tud frusztráló lenni, ha egy világ klasszist kell fognunk egy gyengébb képességű védővel és ilyenkor „sajnos” szinte esélyünk sincs. (Teszem hozzá csendben, hogy a való életben sem lenne ugye.) Valamint a legtöbbször nem is ebből kifolyólag kapunk kosarat - a nagy koncentráció közepette nem tudunk a többi támadóra figyelni azok pedig nagyon kis okosak és villámgyors labda mozgatással üresbe hoznak valakit, aki rendszerint be is dobja. Egy másik számomra elég bosszantó hiányosság idén, hogy kivették a jó kis gyakorló módot, ahol szépen végig tudtál menni a játék összes mozgásán/mozdulatán mind a támadó mind pedig a védekező fronton. Mondanom sem kell, hogy ezek után mekkora hátrány az, hogy most csak pár összevágott videóban mutatják meg nekünk, hogy mit is kellene csinálnunk a pályán, pláne úgy, hogy csak dobásból van vagy 10 fajta...

Ezen a ponton azért kijelenthetem, hogy két jó hírem is van. Az első az, hogy igazából a fentieken kívül nincs több negatív dolog a játékkal kapcsolatban, a másik pedig, hogy a fejlesztők olyan szintű beállítási lehetőségeket adtak a kezünkbe, hogy külön állíthatjuk, hány százalékkal dobjon a csapat átlagosan, hány labdát szerezzen/adjon el az ellenfél, mennyire sikerüljenek a passzok, a középtávolik, a hárompontosok és akár a zsákolások - így igazítva a saját tudásunkhoz a játékot. Ezeket a „slidereket” (amikből van vagy 50) bármikor át/beállíthatjuk akár egy specifikus meccsnél vagy a főmenüben, akár egy egész bajnokságra vonatkozva. Ajánlom figyelmetekbe a nagyobb NBA 2k-val foglalkozó rajongói oldalakat, mert nagyon szépen kibalanszolt slider beállításokat lehet találni, amikkel teljesen egyéni szájízre szabható a játék.

Mint már sok éve idén is a MyPlayer a játék fő attrakciója, ami a sokat bírált tavalyi rész után egy egészen kidolgozott történetet és megvalósítást kapott. Itt nyilván nem kell GTA mélységekre gondolni, de a célnak simán megfelel. Egy az NBA-be be nem válogatott játékos bőrébe huppanunk bele (akit természetesen előtte jól megkreáltunk), akit az igencsak kezdő ügynöke nagy nehezen benyom egy nagy csapat táborába ahol 10 napunk van bizonyítani, hogy legalább a kispadra jók lehetünk. Ezek után rajtunk áll, hogy X év után egy közepes játékosként visszavonulnunk, vagy Bill Russell-i (a Boston Celtics legendás centere, akinek 11 bajnoki gyűrűje van) babérokra törünk és feljutunk a csúcsra. Természetesen a kezdő karakterünk, akár csak egy RPG-ben, még nagyon kis bénácska, és nem tudunk vele "Jordankedni" a pályán. Sok gyakorlással és a meccseken nyújtott teljesítményünk alapján kapjuk a tapasztalati pontokat, amiket idén végre nem 20+ kategóriában, hanem csak pár fontosabban kell elosztanunk.

Az utcai kosárlabda szerelmeseinek valószínűleg a kedvenc játékmódja lesz a MyPark, ahol levezényelhetjük a saját kis streetball bajnokságainkat. Kiválaszthatjuk a csapatokat, résztvevőket, hogy hány fővel álljanak fel a csapatok és az egésznek természetesen van egy online módja, egy rendes reputációs rendszere, így mindenki összevetheti a virtuális tudását a világgal és megnyithat mindenféle fejlesztéseket.

Visszatér a MyTeam és a My GM is. Előbbiben egy EA féle „Ultimate team”-es kártya alapú rendszerben tehetjük össze a saját csapatunkat immáron egy valós aukciós házzal, és valós időben adogathatjuk el játékosainkat - ezzel is plusz pénzt hozva a konyhára. Lehetőségünk van rendes pénzért is vásárolgatni, de ha az ember eleget játszik és teljesíti az elé dobott kihívásokat nem lesz rá szüksége, hogy a játék árán felül még többet költsön. A MyGM módban lehetőségünk van átvenni bármelyik jelenlegi NBA csapat felett a teljes irányítást, mint vezérigazgató. Itt mindenről nekünk kell gondoskodni, a pénzügyi dolgokkal, a csapat morállal, a média szerepléssel és természetesen azzal, hogy a tulajdonos mit is szeretne elérni a csapattal az idényben.

A végére hagytam az idei másik újdonságot a MyLeague-t ami azoknak való, akik szeretnek mindent maguk beállítani, megtervezni sőt megálmodni! Itt mindent nekünk kell/lehet beállítani létrehozva ezzel a saját NBA-nket. Tarthat akár egy évig vagy akár 80-ig, mi állítjuk be, hogy milyen hosszú legyen egy szezon, hogy mi alapján válasszák a csapatok a játékosakat, és hogy ezért mennyi a maximum fizetési norma. Szinte mindent a saját szájízünkre alakíthatunk, de ezt tényleg csak a fanatikusoknak ajánlanám.

Az egész játékon nagyon látszik, hogy olyan emberek készítették, akik valóban a kosárlabda szerelmesei. Mindenben ott van a nagy betűs hangulat. Ha tényleg csak egy szabad félóránk van lehuppanni a tv elé és nincs kedvünk semmi máshoz csak egy kicsit kikapcsolódni, akkor nem kell mást tennünk, mint kiválasztani a gyors játék opciót és végiggörgetni a csapatokat. Na de micsoda csapatokat kérem szépen! Az, hogy a jelenlegi összes aktív csapat megtalálható talán szót sem érdemel, na de az már mindenképpen, hogy benne van 25 (!!) csapat az Európa ligából, teljesen lemodellezve, megcsinálva, ahogyan azt kell. És tovább is van, mondom még, mert ez az amitől igazából elcseppen az igazi fanatikus: a 25 klasszikus csapattól! Kezdve a legendás 64-es Bostonnal és Lakers-szel, a 80-as 90-es évek Jordan vezette Chicagóján át, a Magic Jonhson-os Lakers-szel a Shaq-es Magic-kel, a Hakeem „the dream” Olajuwon-os Hustonnal, egészen a 2000-es Allen Iverson vezette Philadelphiáig. Mondanom sem kell, hogy ebből a menüből bárki megtalálja a számára megfelelőt és én még mindig képes vagyok felpattanni a kanapéról egy sikeres Pippen „alley-hop” után, amit Jordan egy 5 méteres repüléssel zúz bele a gyűrűbe.

Minden frusztráció és anyázás mellett is nagyon lehet szeretni ezt a játékot, pláne ha közel áll hozzád a pattogtatás. Viszont tartsd szem előtt, hogy nagyon sokat kér a játék, cserébe viszont nagyon sokat is ad. Ha megvan a megfelelő elszántság, ami párosul egy jó nagy adag kitartással is akkor ez a te játékod, ami simán elveszi a szabad óráidat akár hónapokra is. Sok sikert, szükséged lesz rá!