Dishonored Definitive EditionTeszt

Határozottan érdekes érzés viszonylag rövid időn belül két újrakiadást tesztelni, ráadásul olyanokat, melyek ugyanazon spektrum két szélén helyezkednek el. Az egyik ugye a Gears of War Ultimate Editionje volt, ahol egy alapoktól újraépített játékot kapunk, a másik pedig jelen tesztünk alanya, a Dishonored Definitive Edition, mely innentől sejthető, nem a beleölt munka miatt fog kitűnni a tömegből. Mert mit is takar a „Definitive Edition” kifejezés? Jelen esetben magát az alapjátékot (naná!), a hozzá megjelent három DLC csomagot, illetve egy negyedik gyűjteményt, mely a különböző előrendelői bónuszokat teszi elérhetővé. Ha csak a tartalom oldalról közelítünk, akkor ez bizony a nagyjából két éve megjelent Game of the Year kiadás, új néven, arra a két konzolra, melyeken eddig nem volt elérhető.

És igazából nem csak tartalom szempontjából, ez a változat ugyanis egy az egyben a PC-s változat kinézetét örökölte meg. Mit jelent ez azoknak, akik Xbox 360 / PlayStation 3 platformokról jönnek? Magasabb felbontást, élesebb textúrákat, illetve bár fogadni nem mernék rá, de mintha a játék színei is valamivel élettel telibbek lennének. És bár ez mind szép és jó, azért úgy érzem jogos elvárás lett volna olyan dolgokat is belerakni, mint mondjuk a konstans 60 fps képfrissítés, vagy esetleg kijavítani a már eredeti megjelenéskor is eléggé bénácska szájszinkront. Ezek nem történtek meg, a Definitive Edition így maximum a konzolok között "definitív" - valószínűleg ez is az oka annak, hogy PC-re nem is jelenik meg. A nap végén azonban mégis egy egészen csinos játékot kapunk, bár ennek oka inkább az, hogy az Arcane nagyon erős és egyedi dizájnt varázsolt hozzá, mely még most, évek múltán is nagyon hatásos. A whalepunk Dunwall lepusztult indusztriális környezete olyan, amit azóta se másolt se senki, minimum egyszer érdemes itt tenni egy túrát. A Definitive Edition viszont kapott egy nem várt és nem túl pozitív újdonságot is: a töltési idők a korábbi konzolos és PC-s változatokhoz képest is valamiért rémesen hosszúak lettek. Pályák között még megértem, de egy olyan lopakodós játékban, ahol a quicksave / quickload az ember legjobb barátja, ott a hosszú másodpercekig történő várakozás eléggé idegőrlő tud lenni.

A fura az, hogy a fentiek tudatában is határozottan jó érzés volt a Dishonoreddel játszani, ez pedig azért van, mert maga a játékmenet nagyon jól működik. Nem egy mai gyerekről van szó, de a nyitott, rengeteg lehetőséget rejtő pályák, a különleges képességek, az akció és lopakodás keveredése még mindig le tud nyűgözni, egész egyszerűen jó volt Corvoval újra levadászni a különböző célpontokat. Ráadásul a három DLC csomagból kettő ugye egy különálló kis történet két epizódja, melyekhez eddig nem volt szerencsém, így nekem érdekes volt felfedezni a főszállal egyszerre futó másik sztorit is. És ha már a DLC csomagoknál tartunk, azért itt is sikerült belefutni egy furcsaságba. Ahogy említettem, a játék tartalmazza az előrendelői bónuszokat, ez négy apróbb szeretetcsomag, melyekben különböző Bone Charmok, egy kellemes adag pénz és plusz egy Charm hely volt. A négy csomagból az előrendelők ugye csak egyet kaptak (attól függően, hogy hol rendelték elő a játékot), itt viszont mind a négy megjelenik, ami azt jelenti, hogy a prológus végén Corvo kap egy méretesebb pénzmagot, vagy egy tucatnyi Charmot és a lehetőséget, hogy akár 5-10 darabot is használhasson belőlük. Az első misszió előtt ez felér egy komolyabb cheat móddal is, szóval ha élvezni is akarjátok a játékot, akkor ezeket érdemes a helyükön hagyni, de legalábbis nem bekapcsolni.

Kicsit elszomorító, hogy a Dishonored ezen kiadása érezhetően csak azért jelent meg, hogy az új gépek tulajdonosai is megvehessék, egy picit sem próbáltak hozzárakni a több éves alapokhoz. Egy picit több munka vele a technikai oldalon nagyon sokat jelentett volna, nagyon sajnálom, hogy lényegében az egyetlen különbség a két éves GotY kiadáshoz képest pont egy negatívum lett. Ettől függetlenül azonban a játéknak van egy olyan varázsa, hogy ha valaki még nem találkozott volna vele (és nincs egy potens PC-je), akkor határozottan javaslom kipróbálását, még ha nem is az őszi dömpingben, hanem egy csendesebb időszakban. Technikailag talán nincs az élmezőnyben, viszont a játékmenete van annyira különleges, hogy még most, évek múltán is tucatnyi kellemes órát okozhasson.