Shadow of War: Definitive EditionTeszt

Hogy mi volt a Shadow of War? Középfölde legendájának egy érdekes bővítése, amely a Shadow of Mordor után ügyesen vitte tovább a Warner/Monolith által házasított Ubisoft-játékmenetet (tudjátok: nyílt világ, ezernyi begyűjthető bizbasz, monotonba forduló terepfelszabadítás), és néhány önálló ötletet is fel tudott vonultatni. Tolkien világát és a játékmenetét tekintve egyaránt jutott kreativitás friss megoldások megvalósításához, ami önmagában értékessé tudta tenni a játékot. Liquid tavaly ilyenkor ennek megfelelően értékelte az epikus léptékű kalandot (itt tudod elolvasni az írását), szűk egy év alatt a program pedig gyarapodott annyit, hogy érdemes legyen átfutni, mi is történt az SoW világ utolsó esztendejében.

Erre kiváló alapot ad a Definitive Edition megjelenése, amely magában foglalja az összes eddig megjelent kiegészítőt. Ha eddig valaki tudta, de nem sejtette volna a lényeget: a sztori DLC-k jelentik a definitív kiadás legerőteljesebb apropóját. Ebből a Blade of Galadriel és a Desolation of Mordor hozzák a törzsanyagot. Eltariel története hat órás extra elfoglaltságot hoz a képbe a főjáték lecsupaszított stílusában. Ez a móka kifejezetten azoknak ajánlott, akiknek bejött a megosztó elf karakter, és képesek csak a küldetésekre fókuszálni anélkül, hogy hiányolnák Talion kalandjainak oszlopos állomásait - a csatákat és az orkok tutujgatását. A Desolation of Mordor egy fokkal táposabb falat lesz - Baranor kapitány történetét új helyszínek és egy roguelike jellegű mechanika dobja fel. Ha valamiért, a sivatagos környezetért és az egyedi hangulatért mindenképp érdemes belenézni a kiegészítőbe, ami mechanikai csavarjaival érdekes "mi lenne ha" lehetőséget vázol fel a sorozat jövőjével kapcsolatban.

A csomag természetesen tartalmaza a frissítéseket és ingyenes extrákat is. Szerencsére a készítők a tavalyi fiaskók után már kikalapálták a játékból a mikrotranzakciókat, így emiatt nem kell a fejünket fogni, vagy hangosan döngetni a fórumok falát a rémképekkel felsejlő grindelős szekciók miatt. Lássuk mi van még! A két ork törzs gyakorlatilag csak színesítés, komolyabb tartalmi, vagy sztori újítást nem hoznak azon felül, hogy "jé, van két új törzs is a felhozatalban". És ezen a ponton átmegyünk felsorolásba, mert szörnyen sok apróságot ért módosítás az elmúlt évben. Ott van például az Epilógus, vagy a Végtelen Ostromok lehetősége. A Rebellion módban rebellis (sic!) orkok orra (sicsic!) alá törhetünk borsot, a fotó mód filterekkel és új keretekkel bővült, a nehézséget két új szintre tornászhatjuk fel, a játékos statisztikákat külön oldalon elemezgethetjük, a fegyverek és karakterek fejlődésében magasabb szinteket lehet elérni, friss szkineket húzhatunk hőseinkre, a Nemezis rendszer is kapott némi finomhangolást... és... és...

… és ez éppen elég ahhoz, hogy a tavaly megjelent Shadow of War-t tényleg egy végső, összeszedett, gatyába rázott formában láthassuk viszont. Egy dilemmával persze így is meg kell bírkóznunk. Érdemes-e újra nekifutni egy ekkora léptékű kalandnak? Arról nem is beszélve, hogy nulláról is csak akkor lehet jó szívvel ajánlani a játékot, ha az idei konkurencia nem érdekli a potens játékosjelöltet. Van egy olyan sejtésünk, hogy a Középfölde rajongók már úgyis belemásztak a Shelob hálóival átszőtt árnyékos-háborús történetbe...