Assassin's Creed ShadowsTeszt

Amióta a franchise létezik, és sikeres, talán a legtöbb rajongó által kívánt történelmi környezet a Japán volt. Egyszerűen mindig is üvöltött érte, hiszen a lopakodós, “ninja-stílus” alapból is fundamentális részét képezte a játékmenetnek. Ezért is volt megőrülve mindenki, amikor kiszivárgott, hogy a várva-várt környezetbe költözik a játék. Az első trailer után viszont sajnos teljesen megváltozott a hangulat, mivel a sorozat, történelmében immáron másodszor, a Syndicate után, egyszerre két játszható protagonistát mutatott be, viszont egyiküket sem fogadta a közönség kimondottan nagy lelkesedéssel. Az afrikai származású szamuráj (Yasuke) és egy japán női shinobi (Naoe) párosa kapott aztán hideget és meleget is. A rengeteg “felháborodás” Yasuke bőrszíne és szamuráj mivolta miatt volt, Naoe-nél meg egyszerűen egy bizonyos réteg nehezen tudta elfogadni, hogy nem férfi. Az viszont sajnos tény, hogy a Ubisoft kommunikációja rendkívül félrement és nagyon sok esetben csak olaj volt a tűzre. Az sem segített túl sokat, hogy Yasuke elviekben egy valóban létező személy volt és a játék nagy részében követik is hűen a valódi történelmi szálat, a valós japán szereplőkkel együtt. Természetesen megvan erről a saját szubjektív véleményem is, amit a teszt megfelelő részében meg is osztok majd, hiszen én ezt már úgy tehetem meg, hogy nem csak egy 5 perces videót láttam a játékból. Illetve elöljáróban azért egy nyilatkozatot idebiggyesztenék: sem én, sem a szerkesztőségünk egyetlen tagja nem hajlandó azonosulni semmilyen rasszista vagy nőgyűlölő ideológiával.

Japán árnyékában

Maga a fekete elefánt már a játék első perceiben felütötte a fejét abban a bizonyos porcelánboltban, mivel a bevezető videó során szóba kerül, hogy szó szerint csodájára jártak a portugálokkal érkező fekete bőrű rabszolgának a japánok és szinte az egész sziget erről beszél. Azt azért tegyük hozzá, hogy a bőrszín nyilvánvalóan eléggé feltűnő, viszont az sem egy elhanyagolható tény, hogy Yasuke így tippre minimum két méter magas és 100+ kiló. Ehhez hozzáadjuk a teljes szamuráj páncélt és már rögtön semmi meglepő nincs abban, hogy szinte mindenhol megbámulták bármerre is járt.

1579-ben és az Azuchi Momoyama korszakban járunk a feudális Japánban. Egy megosztó és rendkívűl véres korszak volt ez, amit éppen egy Oda Nobunaga nevű daimjó (hadúr) ural. Ő az, aki maga mellé vette a Jezsuitáktól Yasuke-t és szamurájt csinált belőle. Illetve Ő az is, aki Naoe faluját lerohanva elpusztított mindent és mindenkit, akit ismert és szeretett. Ezt egészíti ki még egy félelmetes és nagyhatalmú csoportból álló “banda” és meg is érkeztünk a megszokott AC formulához. Ellenfelek hada, tennivalók garmadája és térkép-markerek tengere fogad minket mindenhol. Ennek minden előnyével és hátrányával egyetemben. Az biztos, hogy unatkozni nem fogunk. Az viszont már kérdéses, hogy hol és mennyire észrevehető az a nagy reform, amit emlegettek a készítők.

Dupla Penge – Dupla Dilemma

Beszéljünk egy kicsit a játék alapvető struktúrájáról és a két főszereplős játékmenetről, mert gyanítom, hogy ez érdekel mindenkit a legjobban. Kezdjük azzal, hogy a valódi főszereplő, az igazi Assassin – ahogy azt sejteni lehetett – természetesen Naoe. Ennek megfelelően az első durván tíz órát (attól függően, mennyire csatangolunk el a fő sztorivonaltól) vele töltjük, ő tanítja meg nekünk az alapokat, és vele rakjuk le a játék mechanikai és narratív fundamentumait. Az open world alapképlet nem sokat változott: felfedezés, térképbővítés a klasszikus “sasostornyokkal”, majd lóval vagy gyalog vánszorgás a következő célpontig. A korai szakaszban megnyitjuk a saját kis rejtekhelyünket is, ami afféle központi bázisként funkcionál. Itt húzhatunk fel új épületeket, amelyek mindenféle extra funkciót oldanak fel – például a kovácsot, ahol majd a fegyvereinkkel szöszmötölhetünk. A legtöbb fejlesztés sztorihoz kötött, szóval, ha gyorsan ki akarunk maxolni mindent, érdemes a fő küldetésszálra fókuszálni. Tudjuk még bőven cicomázni, társakkal és állatokkal feltölteni a vidék minden területéről.

Az egyik korai fejlesztés a saját bérgyilkosaink megnyitása lesz, akiket nemcsak nyersanyag gyűjtésre küldhetünk ki, hanem a küldetések felfedezésében is kulcsszerepük lesz. A Shadows-ban ugyanis egy célpont nem feltétlenül jelenik meg automatikusan a térképen – előbb ki kell nyomoznunk, hogy pontosan melyik régióban rejtőzik. Ehhez általában egy 3 soros leírást kapunk. Ha nagyjából sikerült belőni a helyszínt, a bérgyilkosaink felderítik helyettünk, így nem kell vakon bolyongani. Ötletes, de egy ponton túl több frusztrációt okoz, mint izgalmat, mivel, ha haladni akarunk, gyorsan fárasztóvá válik a „találjuk ki, hova kéne mennünk” játékrész. Természetesen manuálisan is mehetünk nyomozni, csak az nyilván jóval több időt vesz igénybe. Az objektívák a képernyőn kör alakú elrendezésben sorakoznak a különböző tennivalók – amelyekből idővel brutális mennyiségű lesz.

Egyes karakterek új küldetés sorozatokat nyitnak meg, amelyek akár egy teljes bérgyilkos lánc levadászását is jelenthetik és még meg sem említettük a klasszikus kérdőjeleket, amelyek ugyanolyan megszállott módon hívogatnak, mint mindig. Egyszóval, ha attól félne bárki, hogy nem lesz mit csinálni, akkor megnyugodhatsz – a teendők száma Ubisoft-szabvány szerint már az első pár órában teljesen elborít. Ha mindez nem lenne elég, akkor miután a történet odáig jutott, megnyílik a teljes szabadság és kedvünk szerint válogathatunk a két főszereplő között. Vannak specifikus küldetések, amit csak a megfelelő szereplővel lehet teljesíteni, de a legtöbb és pláne a főszál úgy néz ki, hogy egyszerre van “jelen” mindkét hősünk és manuálisan választhatjuk ki, hogy melyikükkel szeretnénk haladni. A főbb küldetéseknél általában két opció van, egy frontális támadás és egy lopadkodós megoldás. Így, ha minden küldetést látni szeretnénk, akkor többször is végig kell majd játszani a játékot. Itt érdemes megemlíteni, hogy van lehetőségünk a játékot Canon módban indítani, ebben az esetben a fejlesztők által előre megírt történetet követjük végig és nincs lehetőségünk a beszélgetések között választani. A felosztás közöttük elég egyértelmű, ha lopakodni szeretnénk akkor Naoe, ha pedig bumm bele oldanánk meg a dolgokat, akkor Yasuke lesz a mi emberünk. Mindkettőjük fegyver arzenálja és mozdulatai is így lettek kialakítva. A probléma nem is ezzel van nálam, hanem sokszor megkérdőjeleztem azt, hogy egyáltalán hozzá ad e ez bármit a játékmenethez. Kezdjük azzal, hogy a karakterek közötti váltás enyhén szólva sem egy intuitív vagy gyors folyamat. Legalább 3 gombnyomás és egy teljes töltőképernyő szükséges hozzá. Persze, ez az 5-10 másodperc alkalmanként nem tűnik soknak, de ha eszembe jut, hogy a 12-13 évvel ezelőtti GTA V ezt pillanatok alatt és sokkal látványosabban megoldotta, akkor azért van az embernek hiányérzete. De még efölött is fejet tudnék hajtani, ha ez nem lenne hatással a játék egész flow-jára.

Nyilván Yasuke nem arra van, hogy mindenféle akrobatikus mutatványt, mint pl az ugrálást csináljunk vele. DE! Arra azért igazán gondolhattak volna, hogy ha már nem tud kötelet dobni bárhova, mint Naoe akkor mindig legyen valahol valami, amivel elérhető az a gyűjtögetni való, vagy simán fel tudjunk vele is mászni bárhova. De sajnos nem ez a helyzet. Rengetegszer futottam abba bele, hogy karaktert kellett váltanom, mert a légvonalban 3 méterre lévő tekercset egyszerűen nem tudtam vele elérni. Vagy az úgy kialakított pagodának a belsejében nem lehet felmászni, csak kívülről és csak a kötél segítségével. Itt csak arra tudok gondolni, hogy ez a bármikor karakterváltás később került be a játékba, vagy csak elfeledkeztek arról a pályaépítők, hogy nem minden teljesíthető például a méretes szamuráj barátunkkal. Így egy kicsit arra vagyunk kényszerítve, hogy a felfedezés részét Naoe-vel csináljuk, a harcokat pedig Yasuke-val. Viszont így pont az egésznek nincs semmi értelme. A szintlépés amúgy párhuzamos, így egyik karakter sem marad le, illetve úgy láttam, hogy a lootok is fixek, így a másik karakternek is tudunk felszerelést találni, hogy ne maradjon nagyon le. Elviekben az egész játék végigjátszható lenne egy karakterrel, ami igaz is, viszont a 100%-os gyűjtögetés csak az egyikükkel lesz lehetséges. A közepe-vége felé a játéknak pedig igazából eléggé eltörpül a különbség a két karakter között, mivel Naoe-val is egy igazi gyilkológéppé tudunk válni, köszönhetően az addigra megszerzett és felfejlesztett skilleknek. Persze, nehezebb és jobban oda figyelősebb mint Yasukeval de cserébe a harc szerintem Naoe-val sokkal látványosabb tud lenni, mivel Ő messze a leggyorsabb Assassin akit valaha is irányíthattunk.

Harc és felszerelés

Mivel nekem a Valhalla sajnos teljesen kimaradt ezért nem tudom biztosra mondani, hogy mennyi újdonság van ebben a rendszerben, de az Originshez hasonlítva, egyértelműen látszik a fejlődés, illetve, hogy inkább áramvonalasabb lett mintsem teljesen megreformálták volna. A karakterünknek 6 felszerelhető slotja van. Két fegyver, két páncél, egy kiegészítő amulett-szerűség és a ló. A felszerelések karakter specifikusak és a szokásos minőségbeli felosztás (szürke, zöld, kék, lila, legendás) alapján tudjuk megkülönböztetni őket. Bármelyik szintezhető a kovácsnál, illetve a rare és legendás darabok egy extra képességgel fejleszthetőek, amiket a világban szerezhetünk meg. Bármelyik, már egyszer megszerzett design rá rakható bármelyik tárgyra így mindenféle limitáció nélkül tudjuk magunkat csinibe vágni.

Az ingame shop még nem él ugyan, de a tartalma már látható, brutális kinézetű és képességekkel rendelkező felszereléseket tudunk majd venni rendes pénzért, nem is beszélve a sárkány és egyéb mountokról, amik lényegesen jobban néznek ki mint az alap lovaink. Mindkét karakternek elérhető 6 darab "mastery"-fa, ahol fejleszthetjük a képességeinket. Szintlépésekkel, küldetések teljesítésével és komolyabb ellenfelek legyőzésével szerezhetünk mastery pontokat. Vannak az alapfák, amik az általános harci és passzív képességeinket növelik, illetve minden fegyvernek is van egy külön fejlesztési iránya. Abszolút plusz pont, hogy ezeket a fákat bármikor és díjtalanul nullázhatjuk, hogy visszakapva az elköltött pontokat kipróbálhassunk egy másik fegyvert. Kalandozásaink során jönnek szembe templomok vagy szentélyek, ahol az adott küldetéseket teljesítve kapunk úgy nevezett “tudás” pontokat, amik arra kellenek, hogy a fákon kinyithassak a következő képesség szinteket. A páncélok mellett egyszerre két fegyver lehet nálunk, amit akár kombózás közben is tudunk váltogatni. Naoe alapból fel van szerelve dobó tőrrel és shurikenekkel, de ha Yasukával is szeretnénk puskát vagy nyilat használni, akkor azt az egyik fegyver feláldozásával tehetjük csak meg.

A harc maga relatíve egyszerű, két gombos rendszer, kis és nagy ütés, védekezés, parry és dodge. Az R2 + egy adott gombbal, a képesség fánkon megnyitható speciális támadások egyikét használhatjuk el, attól függően, hogy éppen melyik fegyver van nálunk. Ezeket az úgynevezett adrenalin csík feltöltésével lőhetjük el, a játék közepe felé már elég gyakran. Ezek a képességek nagyon erősek és látványosak, a használatuk nélkül nagyon szenvedőssé tud nyúlni a harc. Aminek amúgy nagyon jó a flow-ja, igazán rá lehet érezni és főleg Naoe-vel rendkívül látványos mozdulatokat lehet csinálni. Ha egy kicsivel is magasabb szintűek az ellenfelek és nem figyelünk oda akkor pillanatok alatt meghalhatunk, de ha rá érzünk a dolgokra akkor igazi gyilkológéppé tudunk válni. Az egyetlen negatívum talán a kivégző animációk egyhangúsága, ugye mindig az éppen utolsó ellenfelet automatikusan kivégezzük, amik látványosak, de a két animáció/fegyver azért eléggé repetitívvé válik egy idő után. Illetve azért sajnos nem túlzottan mély a rendszer; egy Ronin vagy Tsushima lényegesen komplexebb ennél.

A harmadik főszereplő

Az maga a világ. Szubjektív vélemény, de ha Open World játékok világára koncentrálunk, nálam a Red Dead Redemption 2 a király. Részletességben, mélységben, aprólékosságban 8 év után is verhetetlen. Legalábbis eddig ezt gondoltam. Most viszont először bajban vagyok ezzel a kijelentéssel. Ugyanis szinte biztos vagyok benne, hogy a Shadows kétszeres csúsztatása a világ miatt is volt. 35 éve játszom mindennel, ami szembejön, de ilyen részletességű, ilyen élő és ilyen lélegző világot még nem láttam. Döbbenetes. Elképesztő. Beleköthetetlen.

Esküszöm, próbálkoztam. Néztem minden fűszálat, fps droppot, pop-int, bármit, hogy legyen mit megemlíteni. Nem találtam semmit. Abszolút semmit. PS5 pro-n balance módban valahol 40 és 60 FPS-sel futva, HDR, Ray Tracing és OLED TV-n, besza-behu a látvány. A modellek, a textúrák, az assetek részletessége egészen elképesztő. A fa borítás fa borítás, a sár sár, a víz víz, a fű fű. Az időjárás-dinamika, a szél mozgása, a talajreakciók hóban vagy sárban… parádés. Egyszer egy nagy viharban egy kilátóról percekig bámultam az erdőt, hogy megfejtsem az algoritmust, ami mozgatja a fákat. Nem tudtam. Csak néztem, és elhittem, hogy igazi szél fújdogál. A folyók, a víz mozgása szintén döbbenetes. Aztán ott van az évszakok váltakozása. A derékig érő hóviharból egyszer csak átlépünk az olvadó tavaszba, újraéled a természet, kibújnak az állatok, ellepik a világot a cseresznyefák. Aztán berobban a nyár, éget a nap, minden vidámabb, hogy végül megérkezzen a brutális, narancs-vörös ősz. Csak lovagolsz az erdőben, és egyszerűen nem hiszed el, amit látsz.

A flóra-fauna intenzitása is mámorba hajt, mindenhol minden mozog. Alig tudsz átvágni a sűrű erdőn, miközben lépten-nyomon állatokba botlasz. Egyszerűen fantasztikus. El sem akarom képzelni, milyen lesz egy bitang PC-n, modokkal, ultrán. Már most is a játék vitathatatlan sztárja a világ, és ezt senki nem veheti el tőle. Ráadásul az évszakok nem csak díszletek. Befagyott tavakon tudsz átkelni, ahol nyáron még csak csónakkal mehettél. A fűtenger helyén térdig érő hó jelenik meg. Értitek, na!

És akkor még nem beszéltünk a városokról és az építészetről. Aki ezt végigjátssza, az vagy már vett repjegyet Japánba, vagy minimum felírta a bakancslistájára. A korhűség és a részletek szintje, ahogy fentebb a természetre is érvényes volt a mondás, elképesztő! Olyan szintű országimázs reklám ez, hogy tényleg el kell, hogy törpüljön mellette a japánok félelme, hogy tönkre lehet tenni szentélyeket a játékban. Igen, tönkre lehet, ha nagyon szeretnéd, de nem teljesen és nem is mindenhol. Cserébe az a szintű kor és realitás hűség, amivel mindenhez is hozzányúltak, szerintem példaértékű. Vannak azért limitációk, mert nem lehet mindent is elpusztítani, de a bambuszok vagdosásával sokkal több időt töltöttem, mint azt szeretném publikusan bevallani. Ez tipikusan az a játék, amit majd nyugodtan lehet mutogatni bárkinek, mert érdemes.

Yasuke és Naoe – Két főszereplő, két világ

Adresszáljuk egy kicsit a bevezetőben említett Yasuke és Naoe kérdést is. A történettel haladva, sorban derülnek ki dolgok Yasuke múltjából, amik segítenek abban, hogy könnyebben elfogadható legyen a jelenléte ebben a korszakban, vagyis mindenre ad az AC a saját világához és karaktereihez kapcsolódó magyarázatot. A személyisége remek, az egész karakter működik, és az, hogy külföldiként, kívülállóként szemléli az eseményeket, hozzáad egy plusz réteget a sztorihoz. A fejlődési íve végig logikus és követhető, az üzenete pedig egyszerű, de erős: a becsület és a tisztesség nem bőrszín vagy származás kérdése.

Ezért nem érzem problémásnak azt, hogy afrikai származású, sőt. Egy "klasszikus" japán szamurájsztori valószínűleg túl sablonos lett volna. Már így is Naoe egész története a bosszúról szól, és ha Yasukét egy japán karakterre cseréltük volna, akkor a két főhős közötti kontraszt teljesen elveszett volna, és maga a kétfős felosztás végképp értelmét vesztette volna.

Naoe pedig hozza a kötelezőt, egy okos, ügyes, bátor és alapvetően jószívű lány, aki túl korán és túl hamar kényszerül felnőni. A karakterének legerősebb rétege a belső vívódása: az elveszett apai szeretet, ami egész életében iránytűként szolgált neki, mostanra végtelen szomorúsággá, dühé és haraggá alakult. Kettőjük kapcsolata pont azért működik, mert Yasuke rabszolgaságban töltött évinek köszönhetően megtapasztalt és átélt már annyit, hogy tudja, nem minden fekete vagy fehér és ezzel tudja Naoe útját, illetve hát a közös útjukat segíteni, így valójában az ő közös fejlődésük a történet igazi motorja.

Azt nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a Shadows egy jobb vagy rosszabb játék lett volna, ha egy darab férfi vagy női főhősünk lett volna, mint az előző játékokban. Az viszont biztos, hogy nem akarnak túl és az arcunkba tolni semmit, mindkét főhős története és motivációja kristálytiszta és nincs benne semmi bújtatott vagy rejtett cél.

Ketsuron

Az Assassins Creed Shadows egy lassú játék. Nem az a rohanós történet, amit a Rise of the Ronin-ból átugorva a saját bőrömön tapasztaltam meg. Úgy lett kialakítva, hogy szépen fedezd fel, nézz körül, szellemülj át. Legalább is én ezt a konklúziót vontam le így 40 óra után. Mert ha nem ez a célja, akkor az egyetlen másik magyarázat az, hogy egyszerűen nem elég jó a dinamikája, a dramaturgiája, a vonalvezetése. Nem fogják a kezünket és tényleg mi dönthetjük el, hogy mivel akarunk foglalkozni, merre akarunk indulni. Viszont a főszál történései is rengeteg beszélgetésben, elmélkedésben és utazásban vannak elmesélve. Őszinte leszek, a kelleténél sokkal gyakrabban lankadt a figyelmem vagy vesztettem el a fonalat emiatt. Az esetek 90%-ban az vitt előre, hogy felfedezzek új területeket és egyre erősebb legyek.

A korábbi AC-kben, a Roninban, a Tsushimában megvolt a választási szabadság: lopakodsz vagy harcolsz, és ezt bármikor eldönthetted. A Shadows-ban ezt markánsan külön szedték, ennek az előnye az, hogy lehetsz nagyon jó, a hátránya viszont az, hogy limitálva vagy. Egy küldetés közben nem tudsz teleportálni, vagy karaktert váltani. Előtte el kell menned a területről, hogy váltani tudjál. Ha sokat vagy egy karakterrel és elfelejted a másiknak is felhúzni a fegyvereit vagy a képességeit, akkor hirtelen bajban találhatod magad, ha valamiért rá váltanál. A harc attól függetlenül, hogy tényleg fun, nem sokat változik. Az ellenfelek ugyanazok végig, a harc ugyanaz végig. A nagyobb főnökharcok annyiban különböznek egy elit ellenféltől, hogy egy picivel tovább tartanak. De nincsenek melléjük epikus átvezetők, vagy brutális helyszínek vagy bármilyen extra harci mechanika, ami emlékezetessé tenné őket.

A nagyobb erődítmények felfedezése borzasztóan idegőrlő, mivel egy relatíve nagy területen kell néha 5 elit ellenfelet legyőzni és mivel ezeket nem jelöli a térkép, csak ha valahogy kiszúrod őket, mehetsz körbe-körbe az egész labirintusban, mire nagy szerencsével megtalálod őket. A játék elején ez pláne rendkívül frusztráló, főleg úgy, hogy az életünket csak felszedhető kajákkal tudjuk ilyenkor még visszatölteni, amikből random vannak elhelyezve a pályán valahol. Nincs indikáció arra, hogy még hány ellenfél van az adott erődben, nem tudod, hogy sikerült e az összes felszedhető dolgot megtalálni vagy van-e még valahol valami. A maximalistáknak, igazi idegőrlő történet. A személyes kedvencemet nem is említem, hogy nem tudsz vágtatni a városban a lóval. Kvázi gyalog gyorsabb vagy. Ja és jelenleg még nincs automata lovaglás, hogy kijelölöd és oda visz a ló. Nagyon remélem, hogy belepatchelik hamarosan mert nagy szükség lenne rá. Természetesen egy még, hivatalosan meg sem jelent játék hibáiról beszélgetünk így lehet mire ezeket a sorokat olvasod, ezeken már mind javítottak.